Napközis piskóta csokiöntettel

Megjelent: 2010.02.22.

Vitathatatlanul a ’70-es évek napközis sikerebédje a bableves, piskóta csokiöntettel volt. A bableves ilyenkor háttérbe szorult a piskóta csokiöntet mellett (volt úgy is, hogy gulyás volt vagy húsleves). Már délelőtt pletykák keringtek az iskolában, szünetben a testvérek vitték a hírt az egyik osztályból a másikba, hogy aznap piskóta csokiöntettel lesz. A mi osztályunk kiváltságos helyzetben volt, mert osztálytársunk, Csicsovszki Zoli anyukája az iskola konyháján dolgozott, így Csicsó már a tízórai alatt biztos információt kapott anyukájától az ebédről. Ha megtudtam a nagy hírt, szünetben rögtön rohantam a nővéremhez, és elújságoltam. A hír futótűzként terjedt az iskolában. Az utolsó órán már alig figyeltünk, mindenki az ebédre koncentrált. A piskóta csokiöntettel egy kocka piskóta volt, amire egy nagy merőkanálnyi híg csokiszószt öntött a konyhásnéni (a mozdulatot még most is látom). Mindig leveses tányérban kaptuk, és kanállal ettük, mert az öntet tényleg levesnyi mennyiség volt. Összesen egy baj volt vele: nagyon hamar elfogyott. Gyorsan kinyaltuk a tányért, és utána sóvárogva néztük azon osztálytársaink tányérját, ahol ha részben is, de volt még a piskótából. Ritkán volt ebédre, annál nagyobb volt a sikere. Miért nem volt gyakrabban? Otthon miért nem készített édesanyám, és étteremben miért nem lehetett kapni? Ezeket soha nem firtattam, csak újra és újra vártam a nagy napot, hogy piskóta csokiöntettel legyen az ebéd a napköziben.

Fontos kérdések: Minden iskolában volt piskóta csokiöntettel? Valaki valaha ette ezt otthon is vagy étteremben? Létezik piskóta csokiöntettel ma is a napközik ebédválasztékában?

(Pénteken: Best of Retro Gastro 6. rész)
 

Retro hét a Lidl-ben

Megjelent: 2010.02.26.

A Lidl áruház nagyon dicséretes módon meghirdette a retro hetet, ami a tegnapi nappal megkezdődött. Természetesen már tegnap reggel ott jártam, hogy beszerezhessem azokat az alapvető termékeket, amiket gyermekkorom óta nélkülözni kényszerülök. A retro polc a pénztár mögött került elhelyezésre, rövid keresgélés után rátaláltam. Kisebb tömeg verődött összes a polc előtt, és ki-ki saját gyerekkori élményéről mesélt. Igazi jó hangulat alakult ki! Miután meghallgattam egy-két történetet, nekiálltam a retro termékek összegyűjtéséhez. Legnagyobb örömet a golyórágó, a piros mogyorós csoki és a szerencsi váras csoki sorozat szerezte, de persze a többi terméknek is nagyon megörültem. És ekkor csapott meg az igazi retro hangulat: többen észrevettük, hogy a medvecukor elfogyott. Üresen állt a doboza, méltón képviselve a ’70-es évek hangulatát. Több vásárló társam lázasan túrni kezdett a dunakavics és franciadrazsé környékén, hátha rábukkan egy meglapuló medvecukros dobozra, de mind hiába. Én már feladtam, hogy medvecukorral térjek haza; ha elfogyott, hát elfogyott. De nem így a többi retro vásárlótársam. Ők eltűntek, majd néhány perc múlva kosarukban medvecukorral felhalmozva érkeztek. Pult alól jutott nekik még egy doboz! És ekkor ismét a ’70-es ’80-as évek életérzése fogott el: nekem soha nem jutott azokból a kincsekből, amiket csak pult alól lehetett beszerezni. Ezért nem volt nálunk soha fenyőágacskás szaloncukor, és ezért nem volt soha Favorit biciklim. És ezért nincs most medvecukrom. És ezért volt igazán retro érzésem tegnap a Lidl-ben!

(Kedden: Best of Retro Gastro 5. rész)
 

Téli fagyi

Megjelent: 2010.02.19.

A ’70-es évek szocialista édességiparának egyik remeke (mely a mai piacgazdaságban is velünk maradt): a téli fagyi. A közértekben és ABC-kben a pénztár melletti kis fehér rácsos polcokon lehetett fellelni, de kizárólag a téli hónapokban. Ha megpillantottam a pénztár melletti polcon, addig nem tágítottam, amíg édesanyám kosarába nem tehettem. A pénztár közelsége ilyenkor nekem kedvezett, mivel édesanyám a közért ezen területén már csak kisebb vitákba mert bocsátkozni velem, mivel a pénztáros néni és a sorban állók általában csatlakoztak a kettőnk között kialakuló vitába, és ilyenkor legtöbbször az én pártomat fogták: „Milyen egy önző anya! Nézzék, a Filtolból több dobozzal is vett magának, de a gyereknek egy kis csokoládéra is sajnálja a pénzt.” … és hasonlók. A közértben mindig számíthattam a felnőttek és a pénztáros néni szolidaritására, így kezdtem elszemtelenedni: volt, hogy rögtön két téli fagyit is követeltem, hisz nyáron is kétgombócos fagyi járt nekem. És édesanyám kosarában mindig volt valami, amivel kivívta a sorban állók és a pénztáros néni rosszallását, így a két téli fagyi is hamar a kosarába került. A téli fagyi nem tartozott az édességipari csúcstermékek közé, mégis nagyon vonzott, hogy télen is tudok fagyit enni. A fekete csoki záró réteg volt a fagyi legízletesebb része, de kedveltem a tölcsér aljáig meghúzódó kakaós krémet is. A kakaós krémet csak erős nyelvizmokkal lehetett nyalni, aki ilyenekkel nem rendelkezett az együtt harapta a tölcsérrel. A közért kijáratánál azonnal kiszabadítottam a tölcsért a celofán csomagolásból, hogy az utcán büszkén nyalhassam, hátha a járókelők azt gondolják, hogy hagyományos fagyi (amit télen egyébként nem lehetett kapni, így senki nem gondolhotta), és hadd irigykedjenek. A téli fagyi túlélte a rendszerváltást, a hazai édességipar jelentős átrendeződését, és mai napig az élelmiszer termékpalettát szinesíti. Nagy örömömre a héten a Ráday utcai CBA-ban a megszokott helyen, a pénztár melletti polcon leltem rá. A minőség a régi, az ára már nem 2,40, de még mindig méltányos: 69 Ft.

Fontos kérdések: A csokis ízesítésen kívül volt más íz? Ha nem volt, vajon miért nem? Volt valaki, aki nyáron is tudott venni belőle?

Nekem ennyi. Más emlékek?

(Pénteken: Best of Retro Gastro 4. rész)
 

A City Grill fénykora (folytatás)

Megjelent: 2010.02.17.

(A tegnapi bejegyzés folytatása.) A ’80-as évek gasztronómiáját dicsérte, hogy hónapok alatt kiépült az egész országban a hamburger, hot-dog bódéhálózat (ohne franchise!), ahol ugyanolyan megjelenésű és minőségű félig kilógó salátalevelű, csalamádés, kecsápos puffancs hamburgert lehetett kapni. Ez egyfajta biztonságot teremtett; a hamburger minőségében feltétel nélkül bízhattunk az ország egész területén. Így teltek a hamburgeres békeidők, míg a Taverna berobbant a City Grill étteremlánccal. Mi is volt a City Grill? Egy gyorsétterem hálózat? Nem, annál sokkal több: Egy életérzés! A NYUGAT! Itt a hamburger háttérbe szorult, és a modern belsőterekkel kialakított éttermek csillogása, a gyorséttermi egyenruhákba öltözött kiszolgálók, a tálcákon egyszer használatos reklámalátétek, saját logós eldobható poharak (tetővel!), eldobható műanyag dobozok domináltak.

A City Grill a szocializmus folyamatos praktikus és olcsó megoldásaival szemben egy pazarló, fogyasztói társadalom első pillérét rakta le, amit persze akkor nem tudtunk. Tudat alatt élveztük a pazarlást, a hamburgeres dobozok, üdítős poharak elegáns szemetesbe csúsztatását, ahogy ezt a Charlie Angyalaiban láttuk. Eltűnt a kelet-nyugat közötti szakadék; a City Grill falain belül egyenrangúnak érezhettük magunkat a nyugati országok polgáraival. Jó volt-e a City Grill-es hamburger? Hát persze, a legjobb! Ha tehettem minden nap azt ettem, finom puffancsból készült, nagy szelet húspogácsával. Süteménynek rétest, túrós táskát és más cukrászterméket árultak, ami mai napig nagyon hiányzik az itthon megtelepedett nyugati gyorsétterem láncok kínálatából. Az első City Grill a budapesti Váci utcában nyílt, de gyorsan követte őt a Bajcsy-Zsilinszky út Alkotmány utca sarkán álló Márka önkiszolgáló étteremből kialakított City Grill is. Ez volt a törzshelyem. Az asztalokhoz csuklós karokon 4-4 modern műanyag szék kapcsolódott, ezzel maximalizálva egy-egy asztaltársaság létszámát 4 főben, mivel a székek szabadon való átcsoportosítását a csuklós karok nem tették lehetővé.

Így teltek a boldog iskolás éveim, és ehhez a boldogsághoz a City Grill-es hamburgerezések tevőlegesen hozzájárultak.

Fontos kérdések: Hol voltak még az országban City Grill éttermek? Mikor és miért szűnt meg? Más szocialista országokban is voltak hasonló kezdeményezések?

Nekem ennyi. Más emlékek?

(Kedden: Best of Retro Gastro 3. rész)

Az első hamburgertől a City Grill-ig (1. rész)

Megjelent: 2010.02.16.

A ’80-as évek elején érkezett Magyarországra a hamburger, a ’80-as évek nyugati világának egyik első hírnöke. A Körútön a kapualjakban egyre-másra nyíltak a butikok, tricottage-ok, míg a járda úttest felőli részén a hamburgeres, hot-dog-os pavilonok. Az első hamburgert mégsem maszek ételbisztróban pillantottam meg, hanem a budapesti Váci utcában az Anna Café-ban. A Váci utcai Anna Café abban az időben ugyanolyan elérhetetlen volt számomra, mint Nickelsdorf, így maradt a hamburgerre való sóvárgás, és lófrálás az Anna Café környékén, hátha megpillantok a presszó teraszán valakit (akkor még a kávéházak és a café-k presszók voltak), aki éppen hamburgert fogyaszt. Szerencsére nem sokáig kellett várnom az első hamburgeremre, a Kúria utca és a Kecskeméti utca sarkán álló bódé gyorsan átállt hamburgerre, itt ettem az elsőt: édes puffancs (félig felvágva), ismeretlen eredetű fasírt pogácsa, hagyma, csalamádé, kecsáp és az elengedhetetlen félig kilógó salátalevél. Hogy miért kellett a salátalevélnek félig kilógnia, és ha már a salátalevél mindig kilógott, a fasírt miért nem mindig, azt nem tudom, de ezt senki nem firtatta, ilyen volt a hamburger. (Csak évekkel később szembesültem a Régi Posta utcai McDonalds-ban, hogy sem a puffancs, sem a félig kilógó salátalevél nem szükséges, és nem is elégséges feltétele annak, hogy a hamburger hamburger legyen.) A ’80-as évek gasztronómiáját dicsérte, hogy hónapok alatt kiépült az egész országban a hamburger, hot-dog bódéhálózat (ohne franchise!), ahol ugyanolyan megjelenésű és minőségű félig kilógó salátalevelű, csalamádés, kecsápos puffancs hamburgert lehetett kapni. Ez egyfajta biztonságot teremtett; a hamburger minőségében feltétel nélkül bízhattunk az ország egész területén. Így teltek a hamburgeres békeidők, míg a Taverna berobbant a City Grill étteremlánccal… (folytatás holnap)

Fontos kérdések: Tényleg a budapesti Anna Café és a Kúria utcai bódé voltak az első hamburgeresek, vagy voltak a hamburgernek korábbi hazai hírnökei is? Létezett csalamádé nélküli hamburger is? Lehet még puffancs hamburgert kapni?

Nekem ennyi. Más emlékek?

(Pénteken: Best of Retro Gastro 2. rész)

Egy éve, 2010 febuár 12-én indult a Retro Gastro, és a szovjet Szputnyik-1-et megszégyenítő sebességgel nyerte el a retro világban nagy biztonsággal mozgó egykori kisdobosok és úttörők bizalmát. Egy év alatt közel 300.000 letöltés, és több, mint 3.000 komment született, 2010 nyarán a Retro Gastro elnyerte a Goldenblog gasztro szekciójának első díját, és bizonyítván, hogy a City Grill korának gasztro emlékei kifogyhatatlanok, továbbra is dübörög a Retro Gastro!

Az elkövetkezendő hetekben best of Retro Gastro következik, hogy utána folytathassuk a napközis ebédek kulináris tallózását.
Ha tetszett az elmúlt egy év, írj egy kommentet erre a posztra, mi tetszett a legjobban, és mi jöjjön még.

Mottó: azért, mert valami retro, még nem biztos, hogy jó!

(Kedden: Best of Retro Gastro, 1. rész)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A tojásról már kora gyerekkoromban határozott képem alakult ki, amiről úgy gondoltam nem fog jelentősen változni. Ezzel a képpel sehogy sem állt összhangban a tojásleves, amit sárgás vöröses lében úszkáló tejföl szerű cafatok képeztek; sokáig nem is értettem, milyen kapcsolatban áll a tojással. Abban az időben nem voltam hajlandó a tejet meginni, ha tejföl úszkált benne, így a napközis tojáslevesnek, ami gyári mennyiségű „tejfölt” tartalmazott, esélye sem volt, hogy megegyem. Volt azonban a napközis tojáslevesnek egy igen pozitív tulajdonsága: az esetek jelentős részében pirított kenyérkockát kaptunk mellé, ami nagyon finom volt. Szerettem kihalászni őket, miután levessel kicsit megszívták magukat. Ezen a csemegén kívül más élvezhetőt nem nagyon találtam a tojáslevesben, így további élményem nem is nagyon fűződik hozzá. A napközis évek óta nemigen találkoztam vele, bár azóta fény derült arra, hogy hogyan lesz a tojásból a „tejföl”, de ez sajnos mit sem segített a megkedvelésében.

(Pénteken: Egy éves a retro gastro!)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Cukorral vagy cukor nélkül? – szegezték nekünk napköziben, amikor káposztás kockát kaptunk ebédre. És ez a kérdés valójában több volt, mint egy egyszerűen megválaszolandó kérdés, itt valódi értékrendek feszültek egymásnak. Többségünk, akik a mézédes paradicsomlevesen és paradicsomos káposztán szocializálódtunk, el sem tudtuk képzelni a káposztás kockát cukor nélkül, de néhány osztálytársam, Kovács Tomival az élükön, hosszas előadást tartottak, hogy miért bűn a porcukor a káposztás kockán, és folyton nekünk szegezték megcáfolhatatlan kérdésüket, hogy a rántott húst miért nem porcukorral esszük. Napköziben fűszerként só és paprika állt rendelkezésre, így csak Kovács Tomi maroknyi csapatának elbeszéléséből tudtuk meg, hogy a káposztás kocka valójában sóval és borssal az igazi. Aztán amikor a napközis étkeztetési rendszerből kiszabadultam, valóban megtapasztaltam, hogy a felnőtt korosztály jelentős része só-bors párti, én azonban mai napig kitartok a porcukros káposztás cvekedli mellett.

(Kedden: Napközis tojásleves kenyér kockával)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A mákos tészta biztos siker volt a napköziben. A tészta mindig mokány volt (al dente); szétfőtt tésztával sosem találkoztam, éppen csak a mák mennyisége lehetett volna több, de azért az is rendben volt. Általában gulyás leves után kaptuk főételként, és ilyenkor rendre repetáért álltunk sorba. A fogmosás ebéd után nem nagyon dívott a napköziben, ezért estig ültek a mák szemek a fogaimban, nem is titkolván, hogy mi volt ebédre. Alkalmanként a napköziben a pluralizmus jegyében mákos és diós tészta közül választhattunk, és egy-egy opportunista osztálytársam ilyenkor diós tésztát kért, ami valóban nagyobb inkognitót nyújtott ebéd után, mivel a mák szemek nem villogtak a fogai között. Én mindenesetre ilyen elhajlásra nem voltam képes, és állhatatosan maradtam hűséges a mákos tésztához.

(Pénteken: Napközis káposztás kocka)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A napköziben a spenót szigorúan kemény tojással érkezett, bár az agárdi strand önkiszolgáló éttermében nyaranta gyakran láttam, hogy sokan tükörtojással eszik. (Hogy lehet az embernek önszántából spenótot választania egy önkiszolgáló étteremben? Én ilyen hibába mindenesetre sosem estem.) A napközis spenótot leveses tányérban kaptuk, evőeszközként kizárólag kanalat. A kanál vastag matt alumínium volt, a kemény tojás felvágására teljesen alkalmatlan. Ez a helyzet kárpótolt minket az aznapi spenótért, és hozzásegített a féllegális tojás harchoz: a tojást figyelmesen elhelyeztük a spenót közepén, a tojást a kilövési irányba tájoltuk, majd a kanalat meglehetősen erősen a tojás tetejére nyomtuk (mintegy elvágás céljából), és a tojás az előre kiszámított röppályán az áldozatra ugrott spenótostul, mindenestül. Természetesen érkeztek ellencsapások is, a már jól ismert koreográfia szerint. ... lassanként mindenki és minden spenótos lett. Sokszor kellett intővel felelnünk egy-egy ilyen tettünkért, hiába bizonygattuk a tanítónéninek, hogy mi csak a tojást akartuk felvágni. A spenótot persze meg nem kóstoltam volna, de spenótos tojással lövöldözni mindig jól esett.

(Kedden: Napközis mákos tészta)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Egy-egy finomfőzelékes nap után mindig megkönnyebbülést hozott, amikor a tízórai szünetben Csicsovszky Zoli osztálytársam megszerezte a hírt anyukájától, aki az iskola konyháján dolgozott, hogy aznap paradicsomos káposzta lesz. A fasírtot persze említeni sem kellett, az úgy tartozott a paradicsomos káposztához, mint november 7-i ünnepséghez az Internacionálé. Mert persze nem mindig volt ez így. Voltak olyan napok, amikor kelkáposzta-főzelék, finomfőzelék, spenót jöttek zsinórban. Amikor tehát megtudtuk, hogy paradicsomos káposzta lesz, megkönnyebbültünk, mert azt mindenki szerette. Valószínűleg a paradicsomleves nyomán lett népszerű színével és telített cukor tartalmával. A fasírtot meg egyszerűen szerettük minden ok nélkül. Húst valószínűleg sosem látott, de ezzel szemben mindig finom ropogós volt, és ha sikerült idejében kimentenünk a paradicsomos káposztából, nem ázott szét a ropogós kérge sem. A paradicsomos káposzta fasírttal a napközin kívül menzákon is hódít mai napig, jelentősebb minőségi változások nélkül , és ha alkalmam van fogyasztom is, nemcsak nosztalgiából, hanem mert tényleg szeretem.

(Pénteken: Spenót tojással)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Vendégposzt Phoebétől

A tejbegríz gyerekkorom felejthetetlen élménye.... az utánozhatatlan, a legfinomabb: a menzai. Hiába minden taktika, az otthoni tejbegríz utol sem érhette a menzait. Azt hiszem, a menzai a fele tej, fele víz, na meg a kakaóporos porcukor összetevők miatt volt abszolút nyertes. Ha tejbegríz volt, kitört az általános iskolai ujjongás. Még a mindenre finnyás barátnőm is lelkesen kanalazta, pedig az ő ebédje rendszeresen szemfüles repetázók zsákmánya lett.Voltak, akik összekeverték a grízt a kakaóval, amit személy szerint szentségtörésnek tartottam, meg gusztustalannak is. Én úgy szerettem enni, ahogy a nagykönyvben meg van írva, körbe-körbe haladva a széléről.

Ha tejbegríz volt, mindig tülekedés volt a konyhás néniknél a repetáért, és legalábbis a mi iskolánkban ez volt az egyetlen étel, amiből csak egyszer lehetett újra kérni. Felső tagozaton már voltunk annyira dörzsöltek, hogy a tejbegríz előtti levest el is síboltuk, löttyintettünk egy kicsit a mélytányérba, hogy úgy tűnjön az ügyeletes tanerőnek, hogy olyat is ettünk (ekkor még legalább annyira fontos volt az ifjúság testi fejlődésének figyelemmel kísérése, mint a szellemi pallérozása), és irány volt a kígyózó sor a tejbegrízért. Mindig lapos tányérra kaptuk, így lehetett irigykedni, hogyha a másiknak nagyobb átmérőjű körben folyt szét, de akkor is, ha a konyhás néni kedvenceként kapott még egy adag kakaós cukrot rá. Igen, az inkább kakaós cukor volt, mint cukros kakaó.

A tejbegríz egyértelmű sláger volt a szülők közt is, mint valami tápláló édesség, amiben sok a tej, nyugodt szívvel adható a gyerekeknek. Bár anyukám szerint hizlal, de lehet, hogy csak így próbálta a krumplifőzeléket szimpatikusabbá tenni. Nem tudom, ma mennyire gyakori a tejbegríz, mint étel a családok konyhájában, de szerintem már nem annyira jelentős, mint anno.

Jelenleg az USA-ban élek, és itt is van, igaz, instant változat, meg ízesített verzió is. Nem az igazi.

(Kedden: napközis paradicsomos káposzta fasírttal)

Finomfőzelékről röviden: a sugárban omlő rókázás kismiska hozzá képest. Langyos édes sűrű fehér cucc a szájban répa darabokkal... Ilyenkor mindig azt kellett eldönteni, hogy ez a róka most jön vagy megy. És nézzünk szembe a tényekkel: ezt hétről hétre megkaptuk napköziben ebédre. A kelkáposzta-főzelék ehhez képest kulináris élmény volt. A finomfőzelék annyira kegyetlenül ehetetlen volt, hogy azon már a neve sem segített. Persze a Német Demokratikus Köztársaságon sem segített a neve, de a közélelmezésben valószínűleg ilyen jellegű párhuzamra a ’70-es, ’80-as években nem merészkedtek, így maradt a finomfőzelék neve is, és helye is a napközis étkeztetésben. Amióta az általános felső tagozata óta nem vagyok napközis, még hírből sem hallottam a finomfőzelékről, és csak remélni tudom, hogy az NDK-val együtt tűnt el a süllyesztőben.

Kérdés: Milyen név lenne a legtalálóbb a finomfőzelékre? (Róka főzelék?)

(Pénteken: napközis tejbepapi)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Frankfurti leves, darás metélt. Standard hétfői napközis menü a ’70-es, ’80-as években. Igazi oázis a hétfői nap sivárságában. (Off-topic: lehet-e a hétfőt szeretni?) A darás metélt (alias grízes tészta) igazi kedvenc volt, de hogy kerülhetett fel dobogós helyre a frankfurti leves? Leves kelkáposztából – biztos bukás, a frankfurti leves mégis biztosan hozta a dobogós helyet több generációin keresztül. A ritkán felbukkanó, de biztos tartozék, a virsli, nem vitás, hogy sokat nyomott a latba, de ez nem lett volna elég a sikerhez. A titokzatos Nyugat, a vasfüggönyön túli elérhetetlen Frankfurt volt, ami sokad magammal annyira vonzott. Mindig reménykedtem, hátha a leves, vagy talán csak a virsli valóban az NSZK-ból származik, és titokzatos utakon, vámszabad területeken keresztül jutott el az iskola konyhájáig. Akárhogy is volt, a közös szülőktől származó mostoha sorsú kelkáposzta-főzelék ellenpontjaként a frankfurti leves a kelkáposzta ételek állandóan ünnepelt csodagyereke lett, aki mai napig, a vasfüggöny leomlása után is rendíthetetlen sikerrel hódít a napközis gyerekek körében.

Kérdés: Volt, aki nem szerette a frankfurti levest, esetleg (horribile dictu) szerette a hétfőket?

(Kedden: Napközis finomfőzelék)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A kelkáposzta-főzelék a neve miatt fenntartás nélkül kiközösítésre ítéltetett a napközis ebédek széles skáláján. Nem azért, mert a többi annyival jobb lett volna, de dolgozatok, házi feladatok és kötelező olvasmányok alatt roskadozván demonstratívan utasítottuk el ebédnél, azt ami kell. Így a kelkáposzta főzelék jelentős részre rendre a nagy, 50 literes lábosban végezte, mivel még megkóstolásra sem méltattuk. Néhány napközis tanító néni, próbálván jó példával járni előttünk, fogyasztott el egy-egy tányért belőle, ez azonban mit sem segített a kiközösítésen. Amennyire nem volt sikere a kelkáposzta-főzeléknek, annyira szerettük a Frankfurti levest, már csak a neve miatt is: egy csepp Nyugat! Jóval később tudtam meg, hogy a Frankfurti leves szintén kelkáposztából készül, de erről szóljon a következő bejegyzés.

Kérdés: Volt, aki szerette, és megette?

(Pénteken: Napközis frankfurti leves)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Milyen is volt a napközis paradicsomleves a ’70-es ’80-as években? Finom édes, szerencsés esetben betűtésztával! Mennyi paradicsomot látott, az nem volt érdekes, a kizárólagos kritérium a telített cukoroldathoz közelítő íz és a piros szín. Ennek a két kritériumnak a napközis paradicsomleves minden esetben megfelelt, és valójában ennél több nem is volt elvárható. A napközis paradicsomlevesen felnőtt nemzedék tagjaként sokad magammal a mai napig fenntartással fogadok minden zuppa pomodoro, minestrone, gaspachó és egyéb cukor mentes paradicsomlevest, szorongva fogyasztva, mint aki éppen elárulja az igazi paradicsomleves eszméjét.

(Kedden: Napközis kelkáposzta-főzelék)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A habkarika nem a '70-es, '80-as évek kizárólagos terméke volt, akkor azonban mégis valahogy dominált a karácsonyfák díszitésében. Fehérben és rózsaszínben árulták kemény, papírdobozos kiszerelésben, kizárólag a karácsonyi időszakban. Jelentős termék újításnak számított, amikor az édesipar a zselésszaloncukor megjelenésével egyidőben piacra dobta a halvány kék habkarikát, három színre egészítve ki a repertoárt. Valljuk be, a '70-es, '80-as évek karácsonyfa díszítési ízlése jelentősen súrolta a giccset, és ehhez tevékenyen járult hozzá a két, majd később három színűre kiegészült habkarika repertoár, aminek karácsonyfára való aggatását egy valamit magára adó család nem hagyhatott ki. A habkarika sült cukros tojáshab (jelentős étel színezékkel és tartósítóval), mely nem volt rossz, bár túlzott fogyasztása határozott mellékhatásokkal járt. A habkarika igen törékeny volt, és a karácsonyfáról való sajnálatos lepottyanása esetén azonnal szilánkosan tört, színes törmelékkel terítve be a fa alatt lapuló ajándékokat. A rendszerváltás jelentős karácsonyfa díszitési paradigmaváltást hozott, aminek keretében a habkarika jelentősége (sokak megkönnyebbülésére) hamarosan marginalizálódott.

Lehet ma is kapni? IGEN!

(Téli szünet következik. Legközelebbi bejegyzés: január 7. )

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Milyen is volt a '70-es évek napközis gyümölcslevese? Világos-rózsaszínes-lilás és meleg. Nyomokban gyümölcsöt tartalmazott. Szigorúan magozatlant. És természetesen sós. A napközis meggyleves sós volt. Persze nem úgy, mint a csonteleves, de sós volt. Ezekkel a karakterisztikákkal igen nehéz volt megszeretni, nekem nem is sikerült. Édesanyám hideg meggylevese, az persze más. Az mindig hideg volt, magozott meggyel és nem nyomokban. És nem is sós. Ilyen komoly szakadék feszült leves és leves között, és tette problémássá a pénteki napjaimat, amikor is a napköziben az esetek nagy részében gyümölcsleves volt. Azt hiszem, a gyümölcsleves is hozzásegített meggyőzni szüleimet, hogy felső tagozatban már ne irassanak be ebédre az iskolába, és az iskola melletti Centrál üzemi étterem boldog a'la carte-os diákjává váljak.

(Pénteken: Habkarika)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Mi sem volt megszokottabb a '70-es években, mint a konyhában éppen forró vagy már kifutott tej. Abban az időben (és természetesen előtte is) a tej nem került hetekre illetve hónapora gyárilag tartósítva, a friss tej pedig gyorsan megromlott, ezért a tejforralás a háztartás szerves részévé vált. A tej pedig a forralás eredményeképpen rendre kifutott. Erre az összefüggésre alapozódott a tejforraló láboska ipari méretű gyártása. A tejforraló dupla falú edényke volt, mely két fala közé vizet kellett tölteni, majd a víz feltöltési nyílásába egy kis síppal ellátott dugó került elhelyezésre. Amint a víz forrt, a síp fünyülni kezdett, akár egy kukta, kiugrasztva minden melegvérű állatot és embert a bőréből, de egyben garantálva, hogy a tej alatt a láng elzárásra kerüljön mielőtt a tej kifutna. Ebből a termékből a Csehszlovák és az NDK ipar látta el hazánkat, megbízható minőségben és mennyiségben. Nagyon örömmel fedeztem fel az Interneten, hogy továbbra is forgalmazzák, de immáron hazai gyártóval (Romhányi János finommechanikai műszerész mester).

Lehet ma is kapni? IGEN!

(Kedden: Napközis meggyleves)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Gyermekkorom hétvégéinek egyik legfonotosabb része a reggeli tejeskávé volt. Óvodás koromban bögrében elkészítve jutottam hozzá, de iskolás éveimben mind gyakrabban rakták elém a tejet és a csehszlovák "instant" Vitakáva üveget, hogy készítsem el magamnak. Ha bármi is, az "instant" szó bizonyosan nem illett erre a kávéporra, mivel sem azonnal, sem fékezett módon, sem hideg, sem meleg tejben nem oldódott. A tejjel teli bögre tetején por formájában lebegett, és a kanál ütemes keverésére sem volt hajlandó oldódni. Nem kis idő elteltével a kávépor minimális tejet magába szívva fekete csomókká alakult, és így lebegett tovább a tej felszínén. A tej ekkor még mindig fehér színben pompázott. Amikor kialakultak a fekete csomók, a kiskanállal a bögre oldalához paszírozva lassan-lassan megtört a jég, és beindult egy minimális oldódás. Kb. 10 perces odaadó munka után a kávé 60-70%-ban feloldódott, a maradék csomó formájában lebegett tovább. Ekkor már csak egy gyors szűrésre és cukor hozzáadására volt szükség, és kész is volt a tejes kávé. Kiadós munkát igényelt, de nagyon finom volt, ez nem vitás! Nem tudom, hogy a Vitakáva Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható volt-e, mi minedenesetre mindig Csehszlovákiából hozattuk, ha valaki arra járt. Itthon azokban az időkben lehetett-e más helyettesítő terméket kapni, azt sem tudom, én csak a Vitakávát ismertem. A rendszerváltás mennyire tépázta meg a Vitakáva csehszlovák karrierjét, nem derült ki számomra, de nagy örömömre Csehországban továbbra is kapni.

Lehet ma is kapni? IGEN!

(Pénteken: Tejforraló)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A kanálgép a Magyar Néphadseregnél rendszeresített evőeszköz készlet volt, mely hajlított alumínium ötvözetből állt, és igen praktikusan a honvédségi gyakorló nadrág erre kialakított oldalzsebébe volt csúsztatható. Mi sem szolgálhatta a sorkatonai szolgálat alatti gasztronómiai élvezeteket jobban, mint a mosogatást sosem látott kanálgép. Használata igen egyszerű volt: étkezés előtt zsebből ki, majd étkezés után gondosan lenyalogatva zsebbe vissza. A három részből álló (kés, villa, kanál) evőeszköz készlet egy fémtokba volt húzható, amitől az evőeszközök valóban katonás rendbe kerültek, egymáshoz szorosan összepasszírozódva. A kanálgépet leszereléskor le kellett adni, de a sorkatonai szolgálat alatt minden kiskatona megtalálta megfelelő módját annak, hogy legalább egy készletet meglovasítson, gondolva a jövőbeli kirándulásokra, ahol a kanálgép még hosszú évekig jó szolgálatot tett.

Lehet ma is kapni? IGEN! (900 Ft.)

(Hétfőn: Csehszlovák Vitakáva)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Az alumínium ételhordó már az ötvenes években szerves részévé vált a magyar gasztronómiai infrastruktúrának, és tévedés lenne azt gondolni, hogy mára teljesen kiszorították a plasztik ételhordók és eldobható műanyag dobozok. 2-3-4-5 szintes ételhordók léteztek egy felső fedővel, amit megfordítva süteményt is kiválóan lehetett szállítani. Amennyiben egy ötrészes ételhordót egy háromfogásos ebéd szállítására szántuk, két szint kiemelése praktikusnak tűnt, de ilyenkor a fogantyú nem szorult a tetőre, ami könnyen a leves, esetleg a tökfőzelék kilögybölését jelentette. De ne gondoljuk, hogy a rendeltetésszerűen használt ételhordó megóvott a kilögybölés ellen. Ilyen bármikor előfordulhatott! Ennek mellékhatásait három módon is csökkenteni lehetett.

1) A fogantyú és a tető közé összehajtott újságpapír tuszkolása (általában Népszabadság), ami az edények szorulását és a sínbe való feszítést hivatott előidézni.

2) Sárga Centrum Áruházas nylon zacskóba való bugyolálása, hogy szállítás alatt ne csöpögjön a meleg tojásleves/borsófőzelék/stb. a nadrágunkra.

3) A lábaskák feltöltésének sorrendje: alul a leves, ha kilögybölődik, ne áztassa el a krumplit és a süteményt, fölötte a főzelék (hasonló okokból), azután saláta, majd a krumpli/rizs és legfölül a sütemény.

Mindhárom óvintézkedés együttes betartása komolyan csökkentette a szállítás kockázati tényezőjét.
Alkalmanként azonban az is előfordult, hogy a konyhán, ahonnan az ebéd érkezett, elkavarták az egyik láboskát. Ilyenkor kellemetlen helyzet állt elő, mivel kiegészítő láboskákat nem forgalmaztak. Ilyenkor egy piros Bonyhádi zománcozott lábos került a hiányzó alumínium láboska helyére jelentősen csökkentve a passzentos ételhordó használati értékét, de a jövőbe kitolva egy új ételhordó beszerzésével járó nem kívánatos költségeket.

Lehet ma is kapni? Vaterán igen!

(Kedden: MN kanálgép)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A Sláger csoki ízvilágban belesimult a kortárs Kajla és Africana csokik által nyújtott gasztronómiai élvezetbe: émelyítő, zsíros kakaóvajat nyomokban sem tartalmazó nugátszerű termék. Mindezek ellenére a Sláger textúrája kifejezetten jó volt, a töltelék kellemesen krémes, akár egy bon-bon. Fontos volt, hogy szobahőmérsékleten fogyasszuk, egyébként a töltelék megdermedt. Igazi hátulütője az volt, hogy összesen négy kockát tartalmazott, ami miatt közösségben, családi légkörben fogyasztanom nem volt célszerű, mivel egy-egy kínálás után jó esetben egy kocka maradt nekem, de sokszor előfordult, hogy már az üres csoki papírt szorongattam a kezemben mielőtt egyáltalán ehettem volna belőle. Mindezen tulajdonságaival együtt (vagy ellenére) szerettem, és nem került a Kajla és az Africana mostoha sorsára, amiket tüntetőleg nem fogyasztottam, bizonyítván már akkor is, hogy azért bármit én sem eszem meg.

Lehet ma is kapni? NEM.

(Pénteken közkívánatra: Alumínium ételhordó)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

A fém ételdoboz a ’70-es ’80-as évek kirándulásainak elválaszthatatlan tartozéka volt, de valójában már az ötvenes évek derekán megjelent kereskedelmi forgalomban. Az ételdoboz sikere funkcionalitásából adódott: éppen megfelelt a célnak, szendvicset, paradicsomot, paprikát, uborkát, őszibarackot lehetett szállítani benne úgy, hogy még egy-egy viszontagságos kirándulás alatt se sérüljön meg. A doboz leginkább egy pár nagyobb peremes cintányérra hasonlított, ahol a cintányérok peremei egymásba csúsztak. Komoly precíziós munkával készülhettek, mivel a doboz fedelének rögzítése kizárólagosan rászoruláson alapult. Ha nagyon szorult, nem lehetett bezárni/kinyitni, ha nem szorult eléggé, a fedél magától lecsúszott. Az akkori ipar ezt a kihívást probléma nélkül vette, és egy-egy ilyen ételdoboz hosszú tíz évekig szolgált minimális funkcionális hiba nélkül. Fontos megemlíteni, hogy a doboz mindkét oldala apró lyukakkal volt ellátva szellőzés céljából. Az ételdoboz elengedhetetlen tartozéka volt a Turista-só, amiről már a korábbiakban írtam.

Lehet ma is kapni? NEM

(Kedden: Sláger szelet)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Az Olympos citromlé a ’70-es, ’80-as évek egyik meghatározó élelmiszeripari terméke volt. A tea ízesítésen és limonádé készítésen túl igazi jelentősége a palacknak volt, nemcsak az osztálykirándulások kötelező kelléke volt, de gondos szülők még az iskolába is ebben küldtek teát/szörpöt a fárasztó tanórák közötti szünetekre. Az Olympos palack hamarosan a szocializmus mindenki által elfogadott kulacsává vált. A műanyag eldobható palack formáját és űrtartalmát tekintve valóban megfelelt a kulaccsal támasztott elvárásoknak, létezett 1 literes és 0,25 literes kiszerelésben. Egy gyenge pontja volt: igen könnyen tört, és ilyenkor a gondosan elkészített tea, esetleg szörp eláztatta a tankönyveket vagy a kirándulásra elcsomagolt melegítő felsőt és váltás zoknit. Természetesen erre is volt megoldás: a rendes szülők az Olympos üveget zacskóba bugyolálták, és befőttes gumival a zacskó nyílását az üveg nyakához rögzítették, így a palack a kulacs funkcióját megőrizte, de esetleges törés esetén a tartalma a zacskóba ömlött, megkímélve ezzel az olvasókönyvet/tolltartót/váltás ruhát. Létezett Olympus narancs is, ami hígítás nélkül volt fogyasztható, de ilyet olyan ritkán kaptam, hogy emlékeim sem maradtak fent róla.

Az Olympos citrom gyakorlatilag változatlan kivitelben vészelte át az elmúlt 30-40 évet, és mai napig töretlen népszerűsége, bár kulacsnak csak néhány elkötelezett retro rajongó használja.

Lehet mai is kapni? IGEN!

(Pénteken: Ételdoboz)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)