Napközis káposztás kocka

 2011.02.04. 09:03

Cukorral vagy cukor nélkül? – szegezték nekünk napköziben, amikor káposztás kockát kaptunk ebédre. És ez a kérdés valójában több volt, mint egy egyszerűen megválaszolandó kérdés, itt valódi értékrendek feszültek egymásnak. Többségünk, akik a mézédes paradicsomlevesen és paradicsomos káposztán szocializálódtunk, el sem tudtuk képzelni a káposztás kockát cukor nélkül, de néhány osztálytársam, Kovács Tomival az élükön, hosszas előadást tartottak, hogy miért bűn a porcukor a káposztás kockán, és folyton nekünk szegezték megcáfolhatatlan kérdésüket, hogy a rántott húst miért nem porcukorral esszük. Napköziben fűszerként só és paprika állt rendelkezésre, így csak Kovács Tomi maroknyi csapatának elbeszéléséből tudtuk meg, hogy a káposztás kocka valójában sóval és borssal az igazi. Aztán amikor a napközis étkeztetési rendszerből kiszabadultam, valóban megtapasztaltam, hogy a felnőtt korosztály jelentős része só-bors párti, én azonban mai napig kitartok a porcukros káposztás cvekedli mellett.

(Kedden: Napközis tojásleves kenyér kockával)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Címkék: retro kocka gasztronómia káposztás napközis

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr612637562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Q-rious 2011.02.04. 09:31:28

Az mennyire ciki, hogy én teszek rá borsot - és aztán porcukrot is? :D

boriska 2011.02.04. 10:08:31

Nos, szerintem nem ciki, mert én sok borssal és kristálycukorral szeretem. Ropogjon!

Division 2011.02.04. 10:17:47

Só, bors és hozzá csemegeuborka.

Murderface 2011.02.04. 10:51:10

Bors+cukor+savanyúság. Igen így, egyszerre.

kewcheg 2011.02.04. 10:52:59

És az nagy gond, hogy én legjobban a tejszínhabos zsírszalonnát szeretem?

Starlark 2011.02.04. 10:54:01

Engem sajnos az óvoda szoktatott rá a porcukros verzióra. Azóta is közmegbotránkozást keltek ezzel a család körében.

Skj Joe 2011.02.04. 10:58:23

bors és cukor

csakis mindkettővel

d.j 2011.02.04. 11:03:14

Uborka, a káposztához? Nem keveritek a grenadirmarsal. Mert ahhoz tényleg kell uborka, meg bors és só.
De ez a cukros káposztás tészta kb. olyan perverzió, mint a lecsót megcukrozni, vagy a húslevesbe tejfölt rakni stb.

Balzsam... 2011.02.04. 11:09:21

cukorral. csakis cukorral... egyébként lángost is ettem már porcukorral, lehet röhögni, köveket dobálni :D

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.04. 11:10:14

Cukorral enni a káposztás kockát, az olyan perverzió, mintha valaki baracklekvárral enné a töltött káposztát.

Skj Joe 2011.02.04. 11:13:24

@kewcheg: nem, csak finoman szólva is érdekes

prof. Perselus Piton 2011.02.04. 11:14:10

@Q-rious: ezt hívják kifinomult ízlésnek :-)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.02.04. 11:14:25

Édesen és sósan is szörnyű kaja (krumplis tészta dettó), a borsnak pedig semmi keresnivalója nincs ott, ahol én eszek.

Az uttörővasúti menzán egyszer a haver elmondása szerint úgy adták, hogy feketéllett a borstól, és amikor az üzemfőnök kérdezte meg, hogy "ezt így akkor hogy", akkor csak annyit válaszoltak, hogy "ez így jó"...

Fánkevő Fáncsi 2011.02.04. 11:18:56

bors + kristálycukor

A második legjobb étel a fánk után.

mrasid (törölt) 2011.02.04. 11:25:41

@Fánkevő Fáncsi: Eeegen. A fiaim is így ették. Ropogott a foguk alatt, mindig kimenekültem a konyhából :-))
Egyébként tényleg jó kaja, ha jól meg van pirítva a káposzta. Cukor amúgy kell bele, de az karamellizálódik még az elején :-)
(Persze én a grízes tésztát is borssal-sóval eszem :-)) )

kisgyerek9 · http://kisgyerek.blog.hu 2011.02.04. 11:26:46

Káposztás kocka borsosan, kicsit odakapatva a vas (!) gázedény aljára.
Tálaláskor porcukorral és további borssal...

Magnificent :)

túrós tészta is szalonnapörc+kristálycukor gazdagon

peeetiiii 2011.02.04. 11:29:21

bors és kristálycukor....porcukor az a gazdagok kiváltsága :)

Mitya Ivanov 2011.02.04. 11:32:37

csakis borssal. a többi fűszer hülyeség.

sylvice 2011.02.04. 11:35:40

Soha nem voltam menzás, én otthon a sós borsos verziót szerettem meg, és a mai napig így eszem. Ellenben a férjem és a gyerekeink vastagon cukrozzák:(

magyar bucó 2011.02.04. 11:42:20

A szagát sem bírom, se borssal, se cukorral.

Jokerpofa 2011.02.04. 12:02:30

Uristen, vegigneztem a korabbi posztokat, es belegondoltam, hogy ezeket en is "ettem" a 90'es evekben a menzan. Remelem azota betiltottak pl a csirizes finomfozeleket, meg a tarsait, merenylet az ifju nemzedek ellen.

belekotyogok 2011.02.04. 12:03:13

@Q-rious: ugyanez, csak kristálycukorral :)

somur 2011.02.04. 12:07:11

A káposztát csak egyféleképpen lehet elrontani: ha káposztás tésztát csinálnak belőle.

A tészta csak egyféleképpen ehetetlen számomra: ha káposztás. Még nyersen is jobb bármilyen tészta.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.04. 12:29:11

bors és porcukor. a porcukor ne olvadjon el. ennek érdekében szinte hidegen.

Q-rious 2011.02.04. 15:17:52

@prof. Perselus Piton: Úgy csinálok, mintha észre sem venném a szmájlit :D Amúgy te vagy a nagy szerelmem *wink*

@belekotyogok: kristálycukorral is jöhet, jó is az, ha ropog.

prof. Perselus Piton 2011.02.04. 16:39:54

@Q-rious: a szmájli a mélyésges egyetértésemet szimbolizáló, kedves mosoly volt :-)

És magamnak is én vagyok a nagy szerelme :-PP Alan Rickman forever, Piton pedig még foreverebb :-))

sorica123 (törölt) 2011.02.05. 12:39:29

@Q-rious: én is úgy szoktam, cukor+bors. A túrós csuszára viszont nem teszek cukrot, anyukám meg igen. Nyúlós lesz, vagy nem tudom, én meg azt nem szeretem édesen.

AgentO 2011.02.05. 16:28:43

Hmm, ez a kaja gyakorlatilag az egyetlen, amelyet sem gyermekkoromban, sem ma nem bírok megenni, a lenyeléskor elfog az öklendezés, pedig a tésztákat is szeretem és a káposztát is az összes formájában, de így együtt, broáf, hogy mi az oka arról fogalmam sincsen.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 18:04:37

@Q-rious: Én is. Most meg már, hogy megöregedtem -LOL- és sóst az édessel, csípőset mindennel alapon, KÖTELEZŐ.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 18:06:41

@Balzsam...: Lángos valahol fánkszerű tészta. Így elvileg a dajcsok által hőn szeretett nutellás verzió is áll rá. Az más kérdés, hogy a sós verzióra szocializálódtunk.

Fánkevő Fáncsi 2011.02.05. 18:18:55

@neccharisnyás útonálló:
Vigyázz nehogy kihúzd a gyufát nálam. Méghogy lángos. Mikor ott a fánk, amit a mama kelesztett piros kockás konyharuhával letarkart vájlingban, és most frissen sütötte. A lekvár is házi barack rajta, nem hitvány műdzsem.

Zuzimama 2011.02.05. 19:46:00

Káááááposztás kocka! Azóta sem ettem olyan jót, mint a menzán! Nálunk nem volt választási lehetőség, borssal ÉS kristálycukorral kaptuk, nekem így eredeti.

Amúgy nem kell nyivákolni, hogy hogyan jön össze a bors meg a cukor, nem olyan rendkívüli párosítás szerintem. A kínai konyhában is összepasszol az édes meg a savanyú, és amíg a kínai konyháról nem tudtunk, addig el sem tudtuk volna képzelni, hogy az édeset savanyúval is lehet kombinálni. Vagy az édes és csípős kombináció. A bors is csípős, a cukor édes, nem olyan elvetemült páros ez.

Pl. a túrós csuszát én pörccel szeretem, az apám meg cukorral. Én eleve úgy csinálom, hogy a lepirított pörcről leöntöm a zsíradékot, egy pohár tejfölt és egy túrót belekrémesítek, sózom és ez megy a tésztára. Apám ezt megcukrozza és úgy eszi. :D Kanállal, mély tányérból.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 21:02:31

@Fánkevő Fáncsi:
Mea culpa. Duplán. Gyönyörű gyerekkori élményeket ébresztett a kommented. Köszönöm! :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.05. 21:04:17

@Zuzimama: Tésztára szokásom olajat lötybölni közvetlen kifőzés után. Túróstésztánál alap, hogy a pörczsír megy rá.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.05. 22:02:27

Én a paradicsomlevest savanyúan szeretem, főleg,ha zeller zöld is van belefőzve,nyami:):) káposztás tésztát egyszer kóstoltam, nekem nem jött be:-/

Zuzimama 2011.02.05. 22:19:16

@neccharisnyás útonálló: én is a pörczsírt használom, de annyi kisül belőle, hogy az sok, muszáj leöntenem róla. :D

Én olajjal nem szeretem a tésztát, inkább vajat használok. Nagyim eszméletlen sok olajjal csinálta a tésztát, mindig több kanálnyi visszamaradt az üres tésztástál alján, én azóta nem szeretem az olajos tésztát.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.02.06. 13:48:37

@Zuzimama:
Egy ideig egyedül laktam. Volt az úgy, hogy a megmaradt szalonnazsírt kiraktam kis pohárba, be a hűtőbe, és legközelebb amihez kellett, használtam. Igaz, akkortájt olaj helyett zsírral főztem. Finomabb is volt, tovább is tartott 1 csomag zsír, mint 1 üveg olaj.

Nefernefernefer 2011.02.08. 08:48:11

@Q-rious: Hölgyek, csatlakozhatnék a rajongói klubhoz???Imádom, imádom, imádom!!!!! Nekem Piton mellett Brandon ezredes is nagyon-nagyon... Sóhaj...

Amúgy a káposztás tészta szigggoróan cukorral és borssal. Uborkával még nem próbáltam. Érdekes gondolat...

Fercelt 2011.02.09. 13:22:46

Én is imádom. De csak bors és kicsi pirospaprika. A cukor az hazavágja.

nyestkutya 2011.02.10. 21:02:38

Non plus ultra, frissen rátekert borssal és kizárólag kristálycukorral. Ropogjon!

A blog pedig szívet melengető, amióta felfedeztem, mindig izgatottan várom, mi lesz a következő poszt :)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.11. 10:17:42

No. A párom addig emlegette ezt a bejegyzést (megkívánta tőle nagyon a káposztás tésztát), hogy tegnap rittyentettem neki:D

@kewcheg: Faterom néha vajas kenyérre szalonnát tesz, annak a tetejére meg 1-2 kocka étcsokit. Ez az egyik kedvenc reggelije...a sör az első, természetesen:D

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.02.14. 15:13:20

Hiába, az egészséges étrendre való nevelést valahol el kellett kezdeni. Cukrozzunk mindent, hogy megegyék a szart is. Jaj.

cicabajusz (törölt) 2011.02.16. 19:03:46

Porcukival jó vastagon! Bors alapból van benne (legalábbis a káposztát mindig azzal hintem be, amikor dinsztelem), másképp el sem tudom képzelni.
Apa kristálycukorral is megeszi, de én ki nem állhatom ha ropog, olyan,mintha homokkal szórtam volna be... :D

cicabajusz (törölt) 2011.02.16. 19:04:50

@mutant: az igen! Az enyém a túrós csuszát eszi kristálycukorral! :D :D Remek íze lehet a cukros szalonnának... :D

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.17. 11:50:54

@cicabajusz: Bátyám is úgy eszi,borzalmas lehet:D

cicabajusz (törölt) 2011.02.19. 14:17:28

@mutant: most képzeld el, ahogy rágsz és korcog a fogad alatt a kristálycukor és megjelenik alatta a füstölt szalonna íz... Fujj... XD

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.19. 18:16:11

@cicabajusz: Nem akaroommm:D Most vacsiztam:D Nem mondom,h fúj,mert azt nem illik,de iszonyú lehet:)

cicabajusz (törölt) 2011.02.21. 19:47:03

@mutant: szerintem ez nekem sem való ízkombináció.... :D

Liza Lingl Vlcskó 2013.01.17. 18:18:47

@Q-rious: Hát nekem special nagyon ciki, mert soha életembe nem ettem cukorral../ különben se szeretem az édességet, csak ritkán/ ..a káposztát hintem le 1 teásk. cukorral párolás közben, hogy aranybarna legyen...de cukorral..brrrr. egyébként sem egészséges.

Liza Lingl Vlcskó 2013.01.17. 18:23:25

@Liza Lingl Vlcskó: Senki nem tudna rávenni, hogy cukorral egyem a jó borsos cvekedlit...soha életemben nem tewttem, csandáznék, ha me kéne ennem.A menzánmn is így ette, gyerekként meg nem volt pénz annyira az édesre, meg különben sem szeretem,csak ritkán. A-z-ig, minden sós, fűszers, persze ahogy idősödöm, egy kicsit kevesebb, de talán még a narancsos kacsát tudnám úgy megenni, hogy valaki kikapja belőle a narancsot. pá-pá
süti beállítások módosítása