Melba kocka

 2010.03.17. 06:39

A Melba kocka elengedhetetlen tartozéka volt a ’70-es, ’80-as évek ABC-k pénztárgépei mellett elhelyezkedő kis fehér állványnak (valahol kis műanyag kosár helyettesítette az állványt), ahonnan a vásárló az utolsó pillanatban is berakhatta a nélkülözhetetlen portékát a kosarába. Melba kockát sosem vett édesanyám, és a zsebpénzemet én sem költöttem rá, ehhez általában idősebb rokon néniktől lehetett hozzá jutni. Az ő retiküljükben mindig lapult néhány Melba kocka a púderes szelence mellett, amit kiosztottak köztünk, gyerekek között, ha válaszoltunk egy-egy bugyuta kérdésükre (pl. hányadikos vagy, melyik a kedvenc tantárgyad stb). Ha szerencsénk volt, a púderes szelence nem borult ki a ritiküljükben, és ilyenkor nem kellett a Melba kocka ezüst csomagolását megszabadítani a kellemetlen szagú púdertől. Ahogy gimnáziumi tanárom mondta, a Melba kocka egy tökéletes csonka gúla, mely okot ad mindenkinek, hogy megszeresse a matematikát. Ezzel a meghatározással fenntartásaim voltak, de ezt sosem osztottam meg a matematika tanárommal. A Melba kocka több ízesítésben került forgalomba, én inkább a színekre emlékszem, mint az ízekre. Frissességét a csonka gúla tetejének felülete határozta meg: ha homorú volt, akkor már kiszáradt, és a belső krém összeszáradtan húzódott meg a csoki burokban. (A Dianás cukor mellett azon is sokat gondolkodtam, hogyan juttatták be a gyárban a töltelék krémet a csoki burokba?)
Ahogy ritkultak a találkozások az idősebb rokon nénikkel, úgy kopott ki a Melba kocka a mindennapjaim közül. Az elmúlt időben azonban ismét rákaptam; minden tankoláskor a benzinkút pénztáránál veszek egyet, és nosztalgiázom, míg ki nem érek az autóig.

Lehet kapni ma is? IGEN!

Milyen ízekben árulták a Melba kockát?

(Holnap: Duna kavics)
 

Címkék: retro kocka gasztronómia melba

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr721832744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cikória 2010.03.17. 07:28:03

Kék és piros betűsre emlékszem, de az ízeket nem tudom hozzájuk társítani. Talán volt kávéízű? Emlékszik valaki a szín-íz összefüggésekre?

BeckZsu · http://beck.blog.hu/ 2010.03.17. 07:41:21

Nekem úgy rémlik, hogy citrom és narancs - de alig felismerhető ízzel.
Én a méretre, külsőre és árban is hasonlító, csak éppen aranyszínű fóliában kapható Párizsi kockát választottam helyette mindig. (Nem lehet, hogy a kis képen az van?)

retro gastro 2010.03.17. 07:58:49

@BeckZsu: Bingó! A kép valóban egy Párizsi kockáról készült.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.17. 08:55:41

az a mocsok vastag csokiréteg rajta...awwww:D:D:D

mi volt annak a csokinak a neve, ami bár táblás volt, de nagyon vastag csokiréteg között banánkrém volt. Emlékszik még rá valaki?

Escobar888 2010.03.17. 09:51:58

Most ettem a 7végén egyet. párizsi kockát is. Az még most is finom.

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.03.17. 10:32:05

Benzinkúnál veszem én is a melba kockát, már ha. Valahogy ez is épp úgy retró-hangulatú, ami nem feltétlenül rossz - mert a Milka, Suchard, stb. is épp annyira tele van nyomva mesterséges adalékokkal és ugyanolyan kalóriabomba, mint a szocreál hangulatú magyar csoki...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.17. 11:01:09

A kék feliratos az ananászos, a piros meg a narancsos volt. Amikor visszatért, akkor csak az ananászost kezdték el újra gyártani halványzöld betűkkel, de nemrég világossárga szövegkörnyezettel a narancsos is újra feltűnt.

A valóban velük egy lapon említendő párizsi kocka az amely kávés alapú, ennek maradt az aranyszínű papírja fekete betűkkel.

@zéka: Tudom, melyik csokira gondolsz, volt belőle epres meg másféle gyümölcsös ízekben is, most Americana néven lehet kapni. Illetve van egy sűrűbb banánkrémes táblás csoki, amely laposabb - az viszont cseh, az Orion-gyár terméke, legközelebb a szlovákoknál kapható.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.17. 11:07:51

@no-night: köszi, erről mehetne egy jó kis post:D Persze ritkán volt nálunk otthon, de akkor se volt sokáig életben:D

AgentO 2010.03.17. 11:45:41

@zéka: Ó igen! A nevéről fogalmam sincsen, azt sem tudom, hogy hazai csokesz volt-e, arra emlékszem, hogy kb 8 (2x4) óriási "csokicellából" állt a tábla, roppanós étcsokiból, krémmel tele, én valami málnásra emlékszem, imádtam!

AgentO 2010.03.17. 11:50:57

Egy kis "csemege:
melis.freeblog.hu/files/csoki%20retro.jpg
OMG!
retrocsoki.blogter.hu/

Illetve, emlékszik valaki a győri kekszgyárban készült karamellel töltött ostyalapok - tejcsokiba mártva - milánó szeletre (ha jól emlékszem)? Imádtam, egy kicsit talán a mostani Kit-Kat Chunky hasonlít hozzá, de abban sokkal puhább volt az ostya.

szazala 2010.03.17. 12:42:56

@AgentO: Azt nem tudom,hogy miláno volt-e a neve,de nagyon finom volt!A kedvencem a barackmagkrémmel töltött tejcsoki volt,ami kb 4-szer akkora volt,mint a párizsi kocka.Szerintem finomabbak voltak,mint a milkák....

zskoncz 2010.03.17. 12:51:58

@AgentO: hajajj hát hogyne!!!
nagynéném a kekszgyárban dolgozott!!! folyton tömött vele minket. ebből lett később a csokisparány! és a vivát ostya??? hmmmm de rég ettem ilyneket...

és igen a melba 2 féle volt. narancsos, és ananászos. és fondantkrém van benne!!! ha jol tudom azt fagyasztják és leöntik csokival....
a képen meg egy párizsi kocka van valóban!!!
ezek az én kedvenceim!!! mindet imádom!!! ha valahol látok azonnal veszek vagy két marékkal és betömöm!!!
bár a mostani nem olyan émelygősen édes mint a régebbi volt!! de finom! ÉS!!.. nem szárad ki!!! legalábbis eddig nem vettem homorú tetejüt! :DDD

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.17. 12:57:10

Ezeket a csokikat nem lehetett úgy enni, hogy nem roppanjon be a csoki bele a krémben, akkor meg ízorgazmus egy pillanat alatt:D

zskoncz 2010.03.17. 13:45:08

@zéka: de lehetett!!!! ebben a mai napig jó vagyok!!!!!!

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.17. 16:56:13

@zskoncz: teljesen mindegy milyen nemű vagy az ellenkező nemet(ha a releváns) akkor ma boldoggá teheted nagyon ezzel a technikával:D:D:D

K. Z. 2010.03.17. 17:01:59

@zéka: igen-igen!!!
nagy kedvenc volt
kicsi, kb. három falatra volt osztva, tejcsoki borítás
világoszöld (sárga?) csomagolás
az Americana nyomába sem léphet!

ethan 2010.03.17. 20:43:44

javaslom látogassatok el Szerencsre a Szerencsi Bonbon Kft. üzletébe, ott többféle csoki kapható, amit anno a gyárban gyártottak

egy élelmes vállalkozó felvásárolta a gépeket és a technológiát és most újra gyártja a "retro" csokikat, édességeket

vastag pénztárcával menjetek, mert nem fogtok tudni ellenállni :-))

respecta /01 2010.03.17. 21:03:07

@retro gastro:
Ez megint nagy volt...! :-)
A bugyutáknál már hangoskodtam.
Annyira pontosan írsz, hogy furdalja oldalam a korod.
Nem nagyon zavar, hogy ez nem való ...én magamnak megengedem e kérdést feléd ( válasz meg jön vagy nem) :-D

Gyermekkorom egyik meghatározó és imádott csokija volt. Narancsos íz jön határozottan elém + 1db nem volt elég belőle.

ArnWald 2010.03.18. 10:16:12

Az a 3 részes, banános, világoszöld papíros csoki a BEA (szelet?) volt, imádtam, sajnos azóta sem találkoztam vele.
Nem úgy a testvérével, az ugyanolyan formátumú, de fondánkrémes Metró-val... :) Az egy ideje újra kapható.

Mitya Ivanov 2010.03.19. 14:18:31

az megvan ugye mindenkinek, hogy a melbát és a párizsi kockát már cshországban csinálja az nestlé cseh gyára. Merthogy a nestlé vette meg ezeket a retro márkaneveket, úgymint váras csoki, és betűscsoki, + melba és párizsi kocka.
Régen narancsos és ananászos volt, előbbi kék, utóbbi zöld betűs alupapírban. Most a kék megmaradt, de a másik valami aranyozott alapú bénaságban van.

nyílméregbéka 2010.03.24. 15:55:54

Nekem a Párizsi kocka az egyik szívem csücske. Kár, hogy csak egyes boltokban kapható. Rossmannba néha csak azért megyek a DM helyett, mert Párizsi kokca is van :-D

@ArnWald: úgy rémlik, volt egy Bea szelet (tejcsokiban banánoskrém), egy Emőke szelet (tejcsokiban epres krém), és egy Csabi szelet (mint egy nagyobb Párizsi kocka).
Ezeket is imádtam. Persze eltűntek.

Akire64 2010.04.13. 20:56:15

Pár hete kaptam a blogról értesítést egy ismerősömtől, azóta mindennap megnézem . Nagyon köszönöm , hogy segítetek felidézni gyermek és ifjúkorom emlékeit.:)

Akire64 2010.04.13. 20:58:12

Nekem még személy szerint a "dombos" csoki is a kedvenceim közé tartozott,, ez a Melódia csoki volt, újra lehet kapni, de aranyárban van sajnos:(

AgentO 2010.04.14. 13:18:42

@Akire64: aranyárban van az tény, viszont nem módosítottak a recepten, tehát ugyanolyan mint anno, ez pedig megfizethetetlen:)

Bogika78 2014.03.10. 21:02:22

Jaj, imádtam a Melbát… mindig 2-t kaptam amikor Anyum a közértben fizetett a pénztárnál állva, természetesen egy narist és egy ananászost, nem is tudom, melyik ízlett jobban, de az ízük máig a számban van:)

Bogika78 2016.01.29. 13:34:16

És én úgy emlékszem, hogy az Emőke az barackos krémmel volt, nem epressel… a Bea banánossal, a Metró talán karamellással, és volt egy ABC szelet tejszínkrémmel, na azt különösen imádtam… :)

Bogika78 2016.01.29. 13:37:17

Javítás: butaságot beszéltem! Az Emőke MEGGYES krémmel volt!
süti beállítások módosítása