Boci karamella

 2010.03.08. 06:20

A lengyel boci karamella a ’70-es évek édességiparának egyik csúcsterméke volt, a szocialista import egyik méltó büszkesége. Édességboltokban árulták kimérve, gondosan papírzacskóba csomagolva. A karamella kétrétegű csomagolásban került értékesítésre: egy vékony zsírpapírban volt beül, és egy vastag fehér-sárga-barna papírban kívűl, amin egy barátságos boci legelt. A cukorpapírnak volt két elálló füle, amit sosem értettem, hogy miért nem hajtanak rá a cukorra. Én mindenesetre mindig ráhajtottam. A belső zsírpapír az esetek nagy részében annyira rá volt ragadva a karamelléra, hogy a részleges eltávolítás is nagy sikernek számított, így valamennyi papírt az ember a karamella társaságában mindig elfogyasztott. A boci karamella frissen isteni volt: puha omlós. Gyakran azonban már kiszáradva került forgalomba, ilyenkor a belső zsírpapír csomagolást könnyebb volt eltávolítani, de a cukor az élvezeti értékéből sokat vesztett. Már a ’80-as évek elején eltűnt a boltokból, hogy a ’90-es évek elején nagy sikerrel térjen vissza. Eleinte a KGST piacokon árulták lengyel árusok, majd egyre több helyen jelent meg ismét. Mostanában leggyakrabban a BNV  vásárváros területén levő cukorka árusoknál sikerült vásárolnom, de cukorkás pavilonokban piacokon és vásárokban is fellelhető.

Lehet ma is kapni? IGEN!

Hogy hívták lengyelül a boci karamellát?

(Holnap: Márka üdítő ital)
 

Címkék: lengyel boci karamella

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr961806098

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lengyel vonal I. – Wars 2010.07.26. 12:35:54

 Nemrég kétszer egymás után is voltam pár napot Lengyelországban. Természetesen eleve úgy mentem, hogy márpedig Wars borotvakrém nélkül nem jöhetek haza. Nem is jöttem, sőt. Én ahhoz a „kis generációhoz” tartozom, amely a hetvenes év...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sharam 2010.03.08. 08:07:32

boci karamella lengyelül ?
nem krowka ?

Victoorius · http://www.konzolcenter.hu 2010.03.08. 08:58:41

Én nem szerettem, mert olyan szemcsés volt az állaga!

retro gastro 2010.03.08. 09:00:15

@Sharam: Valószínűleg ez a helyes megoldás. A Google szerint:

krowka

lengyel-magyar fordítás
Latin betűs átírás megjelenítése

tejkaramella

Köszi!!

Rabgiliszta 2010.03.08. 09:16:48

Lengyelországban még ma is nagyon sok helyen lehet kapni kimérősben és előrecsomagolt formában is. Ott ez olyasmi, mint nálunk mondjuk a kézi készítésű bonbonmeggy, ami tudtommal hungarikum.
Náluk nem csak a "sima" krówka létezik, hanem többféle ízesítésben is, pl. mogyorós, kávés, tojáslikőrös stb. kapható.
Ezen kívül láttam mega-kiszerelést is, vagyis a cukorka mérete nem a normál volt, hanem kb. öklömnyi... :)

Hropek1 2010.03.08. 09:25:05

@retro gastro:
Bizony, krówka, ejtése magyar átiratban krúvka.
Én ugyan nem eszem édességet, de kimérve gyakran látom.

Rabgiliszta 2010.03.08. 09:29:44

Amúgy a Boci tejkaramella szerintem nem ez a lengyel cucc volt, hanem egy szerencsi gyártású magyar változata, ami négyszögletes lapos volt, olyan mint a Frutti. És az tényleg ragadt és kemény volt, nem úgy mint az omlós lengyel.

Vfair 2010.03.08. 09:37:39

A szerencsi Tejkaramellán macska volt - a régi (retro:) csomagoláson.
A BOCI tejkaramella, valóban ez a lengyel Krowka volt.
Sokan hamisítják, több-kevesebb sikerrel találva el az eredeti ízt/texturát.
Nem könnyű kifogni azt, ami tényleg olyan, mint gyerekkorunkban volt.

loading 2010.03.08. 09:40:08

@Rabgiliszta: Így van: a szerencsi nagyon ragadt.
A lengyelek általában krówki-ként (többesszám), mert nem egy van belőle és nem is tudsz csak egyet enni. :)
A képen látható Milanówek a legjobb, a lengyel barátaim szerint is. Általában 25 PLN. A Wawel sem rossz: 18,5 PLN egy kiló. Legközelebb Krakkóban és Zakopanéban van gyári bolt (a varsói megszűnt).

mezítlábasfellebbezés 2010.03.08. 09:51:13

Van olyan is, amelyik kívül szilrád ugyan, belül viszont puha/kissé folyékony. Az a lengyel? Nem emlékszem a csomagolására. Mostanság találkozni a lidlben ennek csokis változatával, na az bűnrossz, de az eredetiből (főleg a belül lágyból) gyomorrontásig vagyok képes khm... telezabálni magam :D

DominoFX 2010.03.08. 10:06:01

Lehet mostanában kapni nagyobb méretben is, kb. akkorában, mint egy hosszában félbevágott Mars-szelet. Imádom minden méretben!

Friend of Wine 2010.03.08. 10:15:56

Nem teljesen ide tartozik,de régóta foglalkoztat:
emlékszik még valaki az Omnia szeletre. Volt rumos verziója is. Piskóta között volt a krém, hasonló volt, mint később a Yes!, amely szintén megszűnt.

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.03.08. 10:19:17

A Boci karamellához nem volt szerencsém, de szerintem félig-meddig ide tartozik: ki emlékszik még a Frutira?

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.08. 10:21:17

ez mekkora fogtörő volt:D Teljesen igazad volt, az esetek többségében olyan kemény volt mint a tégla és ezt emberi fogyasztásra szánták.

Az a papír meg egy vicc volt rajta:D

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.08. 10:57:53

Tejkaramella?! Brrr! Soha nem jött be, se a fent említett Frutti-rokon macskás, sem a lengyel változat. Utóbbit lehet sokfelé kapni, illetve az orosz változatok is ott vannak az Arbat polcán.

Nyomek 2010.03.08. 11:02:04

A tejkaramella nevű csomagolt termék sajnos egy nagy lófasz az igazihoz képest.
Lengyeleknél valóban több fajta ízesítésben lehet kapni, (sőt, a hagyományosat kevésbé!) nekem egyik sem jött be. A mákos volt talán a leggázabb, amit kostóltam, pedig szeretem a mákot.

Magyarországon Mosonmagyaróváron gyártották (=csomagolták), de az a gyár tudtommal bezárt. Jelenleg Kistehén néven forgalmazzák a hagyományos ízű és állagú terméket, amelyet maxi változatban is - főleg benzinkutakon - lehet kapni.

babyfoka 2010.03.08. 11:15:30

Én a Smatchban vettem pár hete olyan tejkaramellát, ami kísértetiesen hasonlít az eredetire...nagyon finom, és még omlós is:o)A neve: Bocika Omlós Tejkaramella. 1/2 kilós kiszerelésben, a papírja sárga-narancssárga, és eredeti Made in Poland:o)

ui.: a blogra most találtam rá, de máris függő lettem :o)
A süvegcukorról volt már szó? :o)

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.03.08. 11:17:25

Máig ható gyermekkori traumám fűződik ehhez az izéhez. Haverom nagymamája vett ilyent a lengyel piacon, aztán adott nekünk egy marékkal. Viszont olyan kemény volt, hogy nem tudtuk megenni. Végül már az aszfalthoz vagdostuk, de meg se kottyant neki, semmi sérülés nem látszott rajta. :)
A titánium ennek az akárminek a megszáradt változata mellett elbújhat.

retro gastro 2010.03.08. 12:52:00

@babyfoka: Süvegcukorról még nem volt szó. Süvegcukor inkább a '70-es évek előtt volt, bár jól emlékszem a '70-es években a süvegcukor mikulásra, de szerintem az már akkor retro volt.

babyfoka 2010.03.08. 12:56:33

@retro gastro: Az lehet, bár én a 70-es évek közepén születtem, és gyerekkoromban még én is ettem ilyet, vagyis valamikor a 80-as évek elején-közepén:o)

retro gastro 2010.03.08. 12:57:20

@Haynau: Frutti! Egy jeles képviselője a gyerekkorunknak. Készül belőle poszt!

loading 2010.03.08. 13:21:58

@hüjehalyó: A lengyel tejkaramella sajátossága, hogy az idő múlásával keményedik. Frissen még folyik a belseje, majd omlós, végül kőkemény lesz. kb. 4-5 hónap után éri el az önvédelmi eszköz keménységet, tapasztalataim szerint.

respecta /01 2010.03.08. 21:07:43

Nagyon igaz: csak frissen volt jó és omlós.
Ez az egyik édesség, amiből zsenge gyermekként úgy teleettem magam, hogy a végét senkinek nem kívánom.
Utolsó élményem volt vele.....

Bérgyilkos Bohóc 2010.03.10. 20:04:36

Krowkát egy csomó boltban árulnak(Reál, Tesco, Match stb.), de rohadt drága.

Intizar 2010.03.11. 01:17:45

Nálunk a kisboltban a ház alatt. Magyar márka, de ugyanaz, nyilván ellopták. És nem drága.

hubertusz 2010.03.24. 11:22:59

Magyarországon több helyen is gyártják eredeti licenc, plusz és/vagy kísérletes úton megállapított receptúra alapján a lengyel karamellát.
Nem túl egyszerű az előállítás, főleg vágni és csomagolni.

Volt régebben, a 70-es években biztosan egy emlékezetem szerint kb. 1,5*1,5 cm es lapka kb. fél cm vastag, felül bordázott "csíkos" felületű finom, kimérve kapható omlós tejkaramella, ami nem ragadt be az ember foga közé. Boldog lennék, ha megtudhatnám, mi lett a termékkel, akkor melyik gyár gyártotta, illetőleg lehet-e valahol valamilyen néven kapni.
süti beállítások módosítása