A selyemcukor sokakkal ellentétben nem tartozott a kedvenc csemegéim közé. Celofán szerű zacskója állagában hasonlított a dunakavics zacskójára, és magában hordozta az állandó veszélyt, hogy széthasadva az összes cukorszem szétgurul. Amennyiben a cukor - leginkább egy makkhoz hasonlítható - formája engedte a gurulást, inkább csak görgött tehetetlenül a a zacskóból való kiszabadulása után. A rózsaszínes, barnás pasztellszínű kemény cukorhéjat szigorúan foggal átharapva (szopogatás kizárva!) juthattunk el a csokoládés szemcsés krémhez, ami semmilyen szempontból nem hasonlított a selyemhez, bár minden alkalommal reménykedtem, hogy ezúttal selyem ízű lesz. Meg voltam győződve, hogy a selyem íze valamilyen földön kívüli ízt idéz, és a várakozásomhoz képest mindig csalódnom kellett. A csalódások okán a selyemcukor hamar kikerült a pixisből, és maradt a meggyfuré és dunakavics a két nagy kedvenc, amiket hosszú éveken keresztül vásároltam rendületlenül.
 

Lehet ma is kapni? NEM.
 

(Hétfőn: Albert keksz)