A következő bejegyzés a gastronomica.blog.hu-n jelent meg:

Nagy elismerés érte tegnap a gastronomica.hu portált! A szerkesztésében álló retrogastro.blog.hu megnyerte a Goldenblog gasztroblog versenyét. Mi áll a siker mögött? Miért tízszer olvasottabb a retrogastro.blog.hu a szintén a gastronomica.hu szerkesztésében álló gastronomica.blog.hu-nál? Hogy lehet, hogy a gastronomica.blog.hu be sem került az első ötven közé, míg a retrogastro megnyerte? Néhány kérdés a sok közül, ami tegnap óta foglalkoztatja az internetes gasztro közösséget. Abszolút válaszom nincs, de saját meglátásaimat megosztom:


Külker diplomával és cukrászképesítéssel régóta foglalkozom gasztronómiával, eleinte csak kedvtelésből, ma már persze ez jóval több annál. Tavaly indult szerkesztésemben a gastronomica.hu gasztro portál és a gastronomica blog, majd nem sokkal később egy kevésbé fajsúlyos, de annál népszerűbb blog, a férjemmel közösen szerkesztett retrogastro. Mindkét blog-nak megvan a helye a gasztronómiában, de míg a gastronomica blog-nak sok hasonló igényes blog mellett kell állnia a sarat, addig a retrogastro egy új színfolt az internetes gasztro szubkultúránkban; első naptól jóval nagyobb olvasótábort vonzott, mint a gastronomica, és sikere mai napig töretlen. Az újdonság, a különbözőség a siker egyik titka, és valószínűleg ez járult hozzá az első helyezéshez is.
Számomra a retro csokiknak, sajtoknak és egyebeknek hasonlóan fontos helyük van a gasztro kultúrában, mint például a Diós gorgonzolával töltött kagylótésztának, nálam ők probléma nélkül megférnek egy gasztro portfólióban. Nagyon örülök, hogy a Goldenblog gasztro szekciójának első tíz helyezése is hasonló összetételt tükröz: tényleg ilyen széles és gazdag a gasztro szubkultúra (függetlenül a helyezések pontos megoszlásától)!
Köszönöm a Goldenblog-nak a megmérettetés lehetőségét, és egyben gratulálok minden résztvevőnek és helyezettnek.


Lukács Enikő
lukacs.eniko@gastronomica.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr782140319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ehran 2010.07.10. 14:32:38

Gratulálok az első helyezéshez! Egyúttal köszi a rengeteg, számomra is nosztalgikus cikket. :)

zskoncz 2010.07.11. 10:23:22

:) gratulálok!!!!
alig győzőm kivárni az "iskolakezdést".

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2010.07.15. 18:11:58

nem ismertem a blogod, na de majd most bepótolom, tényleg jónak tűnik, gratulálok!

Szalacsi_Dezső 2010.07.25. 10:12:46

Akkor itt is kifejezem legmélyebb elismerésemet.
szeptemberig pedig elküldöm az újabb vendégposztomat, amivel adós maradtam az előző "tanévben".
További szép nyarat, strandolást lángost, hekket, palacsintát. :-))

cicabajusz (törölt) 2010.08.12. 21:56:56

Gratulálok! Rég olvaslak, szeretem a posztjaidat! :)
süti beállítások módosítása