Nyári szünet: Zamat keksz

 2010.05.19. 06:09

Vendégposzt Kermittől

 

A Tere Fere keksz családjába tartozó Zamat keksz ára szerintem az akkori viszonyokhoz képest elég drágának számított. Doboza alján itt is az elengedhetetlen zsiráfos képpel.
Mi 1983-tól (gyártási idő) diákat tartottunk, tartunk benne. A keksz egyik oldala csokis, másik dombornyomott ZAMAT feliratú volt, nagyon finom omlós kekszként él az emlékeimben. Puha, gyorsan olvadó csokioldala miatt egy melegebb napon a keksz hozzáragadt a dobozban mellette állóhoz, így az ember egyszerre kettőt lophatott ki belőle. A manapság kapható lengyel Gerard kekszek kicsit keményebbek, talán nem annyira vajasak, mint a Zamat volt, viszont a csokijuk nem olvad meg olyan hamar. Hűtőben tárolás fel sem merült, el sem jutott volna odáig....
 
Igaz, hogy nem étel kategória, de a zsiráfszínezésről és összerakásról beugrott, hogy a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején nagy durranásnak számított egy gyerekfogrém, aminek a dobozát kihajtogatva az ember egy cirkuszt kapott, amit ki kellett színezni és beküldeni a gyártóhoz. A Hófehérke és a Gabi után  - amit azért fogyasztottunk is rendszeresen a napköziben - újdonság varázsával hatott. Nevére sajnos nem emlékszem. Esetleg valaki?
 

Címkék: retro gasztronómia keksz zamat

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr262014237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jókaja · http://jokaja.hu 2010.05.19. 07:20:30

A fiatalok kedvéért: a keksz márkaneve volt a Tere-Fere. Gyártotta a Zamat nevű vállalat, így a felirat a gyártó nevét örökíti meg.

A gyerekfogak réme :-)

Bon Viki · http://chocologia.blog.hu/ 2010.05.19. 07:39:54

Szerintem ízében és állagában a ma is kapható Mese mézes linzerre hasonlít, amit a Detki gyárt. Ez is félig mártott ét/tej bevonómasszás és a dobozban itt is a bevonós felek össze vannak fordítva. Szerintem még a keksz is hasonló ízű, tán kellemesebben mézes. Ha az emlékezetem nem csal.

Nefernefernefer 2010.05.19. 10:38:31

Nagymamám általában abban a fiókban tartotta, ahol a szalvéták, ilye-olyan csomagoló papírok, Frutti és még egyéb dolgok voltak. Így ez a keksz sokszor átvett egy markáns papír-pipere-mittudoménmi ízt... Úgy már nem volt az igazi...

Nefernefernefer 2010.05.19. 10:39:12

Sokszor szóba kerül a Gabi és a Hófehérke fogkrém, viszont csak én szoktam a Blendit emlegetni. Más nem használta???

Penya666 2010.05.19. 10:39:14

A fogkrem nem blend-a-med volt? Eros tipp csak.

Division 2010.05.19. 12:22:57

Ez volt az egyik kedvencem!!!
Volt még egy másik hasonló is, ami nem csokis volt, hanem kristálycukorral volt megszórva, annak mi volt a neve?

Szalacsi_Dezső 2010.05.19. 13:40:22

És volt kókuszos ízben is, nekem az volt a kedvencem.
@Nefernefernefer: Blendi, hát hogyne! Nagy márka volt.
nekem mindig a nejlon iskolaköpenyt juttatta eszembe, bár az Diolen Mobi volt. Arra emlékeztek? Volt vmi tv reklámja is, valami hód volt abban is, mint az Obi-ban.

Nefernefernefer 2010.05.19. 14:12:47

@Szalacsi_Dezső: A Blendiben képregény volt (mindegyikben ua). A lényeg, hogy a kis hód ezzel a fogkrémmel mos fogat, és amikor támadnak az űrlények, a lézer visszapattan az erős fogakról. :-)
És igen, valszeg köze lehet a Blend-a-Med-hez, lehet, hogy ez volt akkoriban a gyerek márkájuk.
De mi az a Diolen Mobi? Szintén fogkrém? Még soha nem hallottam róla...

kicsinycsillag 2010.05.19. 14:26:19

a kedvenc kekszem volt!
meg volt egy másik is, a Derby, lovas csomagolódoboza volt, meg két keksz között volt valami vajas-jellegű krém. A mai napig vissza tudok emlélkezni az ízére, de nem tudom, hogy pontosan MILYEN íz volt, de egy nagyon jellegzetes vajas szinte majdnem műanyag íz...mmmmm

kicsinycsillag 2010.05.19. 14:33:43

béna vagyok, most látom, h volt már ilyen poszt is:-D
olvasom:-)

Szalacsi_Dezső 2010.05.19. 15:19:20

@Nefernefernefer: Nem a Diolen Mobi az a nejlon iskolaköpeny márkája volt. Valami diolen selyem volt az alapanyaga (szerintem egyszerű nejlon) és szintén valami Obihód volt a reklámfigurája. Ennek volt a neve Diolen Mobi.

P@blo 2010.05.19. 20:13:31

@Szalacsi_Dezső: Upsz! Én úgy emlékszem Diolen Mobil volt a neve, de lehet, hogy rosszul emlékszem. A Tere-fere olyan jó volt, hogy szerintem veri a mostani márkákat.

P@blo 2010.05.20. 05:52:42

Utána néztem és teljesen meg vagyok semmisülve. Ugye 1976-ban lettem iskolás és akkor láttam először a fent említett iskolaköpenyt. Én azóta 34 éve hiszem azt, hogy Diolen Mobil a neve. Tévedtem. Mondjuk nem ez az első eset. Legutóbb mondjuk ennek több éve(amikor bejöttek az első reklámok róla), a Chevrolet-ről derült ki számomra, hogy (Servrolé-nak) kell ejteni és nem (sevrolet-nek) :)

Nefernefernefer 2010.05.20. 07:08:51

@P@blo: A legtöbben most is sevroletnek ejtik... És mennyivel jobban hangzik!

Szalacsi_Dezső 2010.05.20. 07:19:35

@Nefernefernefer: A jampecok a "sevroletben" agyba főbe nyomják a dudááát.
Ezt így kell ejteni magyariasan. :-)
Csak a rékasikarcsi ejti sevrolé-nak.
@P@blo: Tényleg képes voltál utána nézni? Riszpekt! :-))

P@blo 2010.05.21. 10:37:07

@Szalacsi_Dezső: Tényleg! Mondjuk nem volt nehéz. Tudod a gugli az ember legjobb barátja. Van ilyen nevü retroblog is, igaz szegényes feltöltöttséggel (2 poszt): www.diolenmobi.blog.hu

jozsibogar 2010.05.21. 11:53:45

én is arra a kristálycukros kekszre lennék kíváncsi, imádtam:) vajon lehet még kapni valami ahhoz hasonlót?

AgentO 2010.05.21. 12:17:21

@jozsibogar: Lehet, múltkor a CBA-ban vettem, valami retro keksz volt, figurás, kristálycukor borítással

respecta /01 2010.05.22. 16:41:05

Először is Kermitt-nek nagy dícséret nyári szüneti szorgalmához! :-D

Zsiráfért vettük.
Tényleg finom volt egyébként.
A srácok fogát védendő és plusz hivatkozással a hamar olvadó csokira (ami megítélésem szerint a leheletnyi vékonyságú réteg okán adódott) én inkább a cukrozottat ettem. Az legalább sokáig tartott a fognyűvő manókat említve (és a szülők felé megnyilvánuló feltétlen gyermeki bizalom következményeként - pont úgy, mint a konyakmeggy estében). :-DD

respecta /01 2010.05.22. 16:43:07

Persze a konyakmeggy nem esett sehová csak a számba...így helyesen = esetében.

respecta /01 2010.05.22. 16:58:10

Atyaúristen!
Hogy a csudába juthat valakinek egy fogkrémről eszébe a nylon iskolaköpeny???
@Szalacsi_Dezső: nem semmi vagy! :-D
Istenem, de utáltam hordani, majd ráadni a srácokra (és milyen menő volt, akinek nem kék volt vagy formás is volt, nekem anno pl. fodros).
Elsőnek elsőben én voltam a renitens szülője, aki az osztályában leghamarabb tudomást szereztem a kötelezőség megszűnéséről. Másnap osztályharcot vívtam a tanítónővel. Az a harc volt a végső! Két héten belül egyetlen gyereken sem volt... :-D

Szalacsi_Dezső 2010.05.22. 18:05:03

@respecta /01: Én meg olyan retro voltam, hogy a gyereknek vettünk iskolaköpenyt, pedig már régen nem volt kötelező. szegény lurkó hordta is rendesen. Mentségemre legyen mondva ez már olyan dartanyanos jellegű, ujjnélküli volt, oldalt tépőzárral. Aztán megkegyelmeztünk neki és három nap után ő sem hordta. :-)

respecta /01 2010.05.22. 20:49:29

@Szalacsi_Dezső: Dezső, Dezső! ha csak néhány gyereknek volt az osztályban, akkor szegény lurkót nagyon égetted. Nem mentség a testőrös sem... :-DDD
Nem retro voltál, hanem...tudod te jól! :-D

Jut eszembe: láttad a videjót, mivé lett Szalacsi bácsi?

P@blo 2010.05.23. 01:22:37

@respecta /01: nem változott semit, csak most már egyáltalán nem érteni, hogy mit mond.

respecta /01 2010.05.23. 21:11:10

@P@blo: Most bajban vagyok, mert nem tudom megfogalmazni valódi benyomásom finoman.
Igyekszem: ha ilyen lett volna anno, nincs Szalacsi bácsink.
Ma jobb állapotban van kocsija ellenére is... régen azt mondtuk, hogy "ilyen nincs és mégis van" röhögésünk közben.
Ma csak szomorúan néztem.

P@blo 2010.05.25. 21:39:47

@respecta /01: Azért én nem tudtam sajnálattal nézni egy olyan emberre, aki embert ölt. Sokkal jobban megfogott engem Fogarassy Árpád, aki 20 év alatt 40 évet öregedett és teljesen kifordult önmagából, törnkrement az élete stb.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.05.27. 18:39:19

Már kifejtettem párszor, hogy mennyire szerettem, magát a kekszet, illetve a zsiráfot is... de azért hadd ismételjek meg pár dolgot:

@Division: és @jozsibogar: Az az "Ötórai tealinzer" volt, amelyik cukorral vólt szórva. Ennek kivágható tyúk volt a hátán.

Ezen felül létezett a natúr Zsúrkeksz, illetve ennek a változata, amelyet krémmel ragasztottak össze. Ezeken is volt "ZAMAT" felirat, a Tere-fere ennek az egyik alfaja volt.

@Bon Viki: Ilyen blaszfémiát ne halljak többet! A mai Mese mézes az a német Spekulatius hazai változata, csak azt nem szokták csokival bevonni. Ha a Tere-fere mai változatát akarjátok fellelni, akkor Lengyelországban keressétek a Maltanka kekszet!

A fogkrém kapcsán pedig azok nyertek, akik a Blendire adták a szavazatukat!

Nefernefernefer 2010.05.28. 10:07:59

@no-night: Mit nyertünk? Mit nyertünk?

Ami a kekszeket illeti, igazi szakértőnek tűnsz a témában...

newnt55 2010.07.05. 16:42:24

Elképesztő mennyiséget be tudtam tolni ebből a kekszből.
Meg a másikból is, itt írta valaki az összeragasztott krémeset. Hát abból is egy tonnát be tudtam tolni.
Persze sosem volt elég otthon, mert csórók voltunk.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.12. 21:55:05

VOLT cirkuszom!!!! Meg akkoriban egy csomó ilyen kihajtható-kivágós-hajtogatós nyavalyám. Pl. malátaKV -macikávé- doboza is ilyen papírhengerekből állt, különböző ráfestett figurákkal és ha elforgattad a hengereket, medvebundát adhattál a bohócra vagy a kislánynak óriási cipellőt.

plimplim 2010.09.09. 23:03:41

@Penya666: Nem, Blendit és egy nagy fogú hód volt rajta.

plimplim 2010.09.10. 00:16:23

@jókaja: Ja-ja, Zamat keksz és ostyagyár.

LiBerti 2010.09.20. 23:23:03

A Tere Fere kekszhez nagyon hasonló ízű az étcsokis Pepito keksz:
www.lafranceadomicile.com/fr/pepito-au-chocolat-noir-lu.html
De attól tartok, ezt csak Franciaországban lehet kapni. Ausztriában például biztosan nincs.
süti beállítások módosítása