Ivólé

 2010.04.13. 06:27

A '70-es évek első ivóleve 2 dl-es plasztik palackokban került forgalomba, a szívószálnak külön nyílás lett kialakítva, melyet ollóval kellett megnyitni. Napköziben hetente egyszer kaptunk ivólevet, ilyenkor ez leves helyett volt. Szerencsés esetben gyümölcslé volt, kevésbé szerencsés esetben paradicsomlé. A paradicsomlevet mindenki utálta, és tüntetőleg senki nem itta meg. Azon kevesek, akik mégis szerették, okosan titkolták, sosem derült ki róluk. A Sió hamar átvette a vezető szerepet az ivólé piacon, és korát meghazudtoló modern alucsomagolással rukkolt elő. A paradicsom ivólé még sokáig palackozva került forgalomba. Egy-egy magára valaimt adó ABC teljes felső pult tarktust tartott fent az üveges paradicsom ivóleveknek, melyből nemcsak azért nem fogyott, mert a magas polcok megközelítése nehézkes volt, hanem mint írtam, a gyerekek között teljes kiközösítésre kárhoztatott. Az ilyen, hónapok óta a boltokban álló paradicsom ivólevek tetején sárga átlátszó folyadék vált ki, valamint a palackokon természetes porlerakódás alakult ki, melyek tovább növelték az addig is jelentős ellenszenvet. Az ivólevet a '80-as években nevezték át fokozatosan rostos gyümölcslévé, ezzel is artikulálva a paradicsomlé kirekesztettségét.

Kapható mai is? IGEN!

(Holnap: Csokis parány)

 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

 

Címkék: retro gasztronómia ivólé

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr951914859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AgentO 2010.04.13. 07:46:17

+ mekkorát szólt az alutasak amikor kiürülés után felfújtuk és ráugrottunt:)

Penya666 2010.04.13. 09:51:35

@AgentO:
Azaz! :) Az is volt akkora elvezet mint meginni.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.04.13. 10:26:22

A bolti paradicsomlének az az átka, hogy egyszerre cukrozzák és sózzák, így pedig eléggé K.O. a hatás... pláne hogy valóban a paradicsom ízét érzed benne. Én is csak az anyám-féle módszerrel készült változatott ittam, de azt szinte mostanáig és napi rendszerességgel: 2 kanál sűrített paradicsom, 1-2 kanál cukor (én többel csináltam mindig), és az egészet felengedni vízzel.

Amit viszont nálunk "ivólé" címszó alatt az óvodában illetve ált. isk. 1-3 osztályában elénk raktak - utána már nem voltam menzás - az számomra maga volt a pokol. Tulajdonképpen szimpla rostos gyümölcslé lehetett, talán csabai... de mivel én a csapvizet szoktam meg ebédre, így legalább annyira rühelltem, ha ezt adtak, mint a kakaót és társait (vö. iskolatejes poszt). Így mikor láttam, hogy nincs kancsó az asztalon, gyorsan kimentem a tányérleadó térbe vizet tölteni a falikútról, hogy nekem ne töltsenek a konyhások ilyet...

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.04.13. 12:45:40

A suliban kapható ivólé miből volt? Répa?:D

@AgentO: az:D:D:D Két lábbal rá, aztán kapama lebaszást:D:D:D

AgentO 2010.04.13. 13:48:03

@zéka: répa illetve tök volt az alapértelmezett rost forrás, ezt javították aromával és színezékkel, a gyümölcshöz köze nem volt. (lásd: gesztenye püré babból)

kenyi · http://egyelekmeg.blogspot.com/ 2010.04.13. 15:04:16

@zéka: Leginkább ipari szemétből...

És ha kiittad és netalán utána vizet öntöttél ugyanabba a pohárba egész konkrétan döglött hal szaga volt. Esküszöm!

Nefernefernefer 2010.04.13. 15:21:48

Nálunk szerdánként volt a suliban ivólé. Nagyon vártuk.
Ha már suli-menzás emlékeknél tartunk, nem bírom nem megosztani veletek az alábbiakat. Nálunk nem volt külön étterem, a földszinti termekben ebédeltettek minket. Kb. fél tizenegykor megérkezett az ebéd, onnantól az egész iskola úszott a kelkáposzta-, sóska-, tejbegríz szagban. Ez kitartott egészen estig...
Másik emlék: minden osztálynak megvolt a tányér és pohár készlete, és ebéd előtt ki volt készítve a teremben. A naposok terítettek meg. Mindig hihetetlen vetélkedés volt azért a néhány virágos tányérért, ami véletlenül a fehérek közé keveredett. A naposok persze saját maguknak és a spanoknak osztották ki ezeket, de mivel mindig más volt a napos, mindenki megkaphatta előbb-utóbb ezeket a tányérokat.
Utolsó: a tízórait a hetesek hozták fel a konyhából a nagyszünetben. Volt egy tálca szelet kenyér valamivel, és egy másik tálca az aktuális teával, meleg, fölös tejjel, tejeskávéval vagy karamellel. Műanyag poharakat kaptunk, és némelyiken volt virág matrica. Hát, elképzelhetitek, ahogy a lányok az ilyen poharakért elindultak... :-)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.13. 15:43:24

Siólé rulz!
egyébként nem kelllett kivágni. Volt rajta egy hely ami gyengébb volt és ott lehetett a ferdén vágott szívószálat belenyomni. S akkor konkrét vákuumot lehetett kifejteni és nem maradt a zacsiban semmi.

Ha valaki megnézi a mostani Sió reklámot annak feltűnhet, hogy a Déli parti felvétel valahol Balatonfenyves és Fonyód körül készült. Mivel a Badacsony van szemben s az nem siófokkal van szemközt :)

Szalacsi_Dezső 2010.04.13. 17:43:40

@Noname Cowboy: Azért az kaland volt a ferdén bevágott szívószállal, mert nem mindig ment bele. Elhajlott a szívószál stb. Vagy úgy beleszaladt, hogy szabályos magömlése volt a zacsinak. Ha értitek hogy mondom, :-)

Motorpenis 2010.04.13. 17:56:29

A Sió alutasakosért a napközis tanár rendszerint két gyereket küldött az udvaron játszók közül délután, a legnagyobb hőségben. Amikor mindenki megdöglött a szomjúságtól a tanitónéni ezzel kínzott minket.

Ivólé:így utólag borzasztó, akkor jó volt.

AgentO 2010.04.13. 19:37:06

@Szalacsi_Dezső: hát igen, akkoriban nem ismerték még a fit&function fogalmát:):)

respecta /01 2010.04.13. 20:05:36

WOW...micsoda poszt!
Pont úgy minden, ahogy írod...jól esett olvasni és emlékeznem, szegény édesanyám hogyan próbálta feljavítani, kedvemre tenni a paradicsomlevet...teljesen reménytelenül.
Nem értette meg, hogy mit jelentett látványa számomra: az akkor oly divatos menzai paradicsomos-káposztát. Még a gondolatára is émelygek!!!

respecta /01 2010.04.13. 20:12:00

@no-night: Nagggyon jó! Mintha ott lettem volna! :-D
@Szalacsi_Dezső: De lökött vagy!! :-DDDDDDDD

AgentO 2010.04.13. 20:15:59

Egyébként ennek az ivólé kiszerelésnek megvolt és van is a nyugati replikája az - capri-sonne néven.
www.wild.de/wild/export/sites/default/images/logos/Capri-Sonne_Logo.jpg

respecta /01 2010.04.13. 21:29:44

Szerintem szabira kellene mennem...@Nefernefernefer: Neked reagáltam volna. Nagyon tetszett!
(persze @no-night: emléke sem rossz)

kenyi · http://egyelekmeg.blogspot.com/ 2010.04.13. 21:50:24

@respecta /01: ÁÁÁ! Paradicsomos káposzta! Annyira rég megutáltam, hogy már az ízére sem emlékszem.
Viszont! Amikor tanárként először ebédeltettem a suliban a gyerekeket megörültem, hogy ez a kaja aznap, mert akkor gyorsan végzek, mehetek a dolgomra. Gondoltam én, úgysem esznek a gyerekek "túl sokat".
Ja! A legnagyobb szívás! A mai gyerekek két pofára eszik a paradicsomos káposztát! ERROR!!! Nem akartam hinni a szememnek, amikor a 3. repetáért indultak.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.04.14. 10:44:31

@AgentO: a ngesztenyepüré babból van?:D LOL...azért valami köze van a gesztenyéhez...

@kenyi: A döglött halszagra én speciel nem emlékszem...

Division 2010.04.14. 12:29:03

@Szalacsi_Dezső: Én nagyon jól emlékszem, hogy nem megy bele a szívószál: egyszer a nagymamámhoz utaztam Szegedre, egyedül. Valami baleset miatt a vonat ott állt a puszta közepén a nyári napsütésben vagy 2 órát...
Egy ilyen tasakos ivólé volt csomagolva nekem az útra...
...legalább egy órán át küzdöttem, hogy beledöfjem a szívószálat, eredménytelenül. Végül az utastársak kerítettek egy bicskát, amivel sikerült leküzdeni a problémát :-)

Division 2010.04.14. 12:34:07

@Nefernefernefer: nálunk másért ment a vetélkedés: a kenyerek összevágva voltak nagy kosarakban, és az a darab számított értékesnek, amelyiken címke volt. Természetesen címkével együtt fogyasztottuk el :-)

AgentO 2010.04.14. 13:17:45

@Division: Basszus, gyerekkorunkban mi is versenyezhettünk, hogy ki egye meg a címkés kenyérhéj darabot, anyám meg mindig azon sopánkodott, hogy majd megbetegszünk az ólomtartalmú festéktől a címkén, még mindig élünk:):)

Nefernefernefer 2010.04.14. 16:00:37

@respecta /01: Ne is mondd, a paradicsomos káposzta!!! Onnantól datálódik a pk undorom! Olyannyira, hogy egyszer azt álmodtam, hogy pk vihar volt, egy dombtetőn égtek a házak és vörös volt az ég alja tőle. Gondolhatjátok...

respecta /01 2010.04.14. 19:57:15

@Nefernefernefer: Szent ég! :-DDD
Kitöröltem, de mégis ideírom:
- ilyen álom után ember legyen a talpán, aki nem ébred lucskosan! Mertperszeazonnal a másik undorító menzás kaja jutott eszembe: a lucskos káposzta, amit nálunk hájas, kövér, zsíros hússal készítettek.
Raboknak való borzalom...:-(

AlbA 2010.04.14. 20:31:29

Bevallom,és kövezzetek meg...:
Én szeretem a paradicsomlevet...

respecta /01 2010.04.14. 21:27:49

@kenyi: Nem volt nálatok Jamie Oliver titokban és sikerült megreformálnia a menzát? :-DDD

Nefernefernefer 2010.04.15. 13:28:10

@respecta /01: valahogy imádták a közétkeztetésben a káposztát... Én így se és úgy se szerettem. Már nem tudom melyikhez, de az egyikhez adtak egy fasírt félét, aminek nem volt olyan szép kérge, mint a rendes fasírtnak, inkább talán húsgombóc volt... Szóval az végül is ehető volt, de csakis akkor, ha nem néztem meg közelről, hogy mi van benne. Úgy emlékszem, elég zsíros volt, és az esetek nagy százalékában tartalmazott hajszálat.

respecta /01 2010.04.15. 19:50:08

@Nefernefernefer:váááá... Komolyan mondom, a sok kidobott pénz, amit fogyókúrákra költenek az emberek..tök felesleges!!!
Elég ha beszélgetünk. Mondjuk pont itt! :-D

AlbA 2010.04.15. 20:10:51

Finnyásak vagytok.. :-)))
Ahol én katona voltam,ott pl. a paradicsomos gombóc (töltött paprika?) gombócát nem főzték,hanem sütötték... mégis mindig elfogyott.

respecta /01 2010.04.15. 20:27:52

@AlbA: A paradicsomos (töltött) paprika az máás!
Az finom.
Sütve a gombócot még nem hallottam, de nem ellenkeznék ellene... persze ha nem katonai körülmények vinnének rá.
No, hiszen! Neked is lehetnek rendesen retro étkezési emlékeid...:-DDD

Mitya Ivanov 2010.04.20. 19:49:58

a KGST korszakban a többi szocialista országban csak magyar gyümölcsleveket lehetett kapni, és csehszlovákiában, de még az NDK-ban is a rostos gyümölcsleveket Sió-nak mondták. Szlovákiában a magyarok lakta falvakban még ma is azt mondják, hogy bontok egy üveg siót, azaz rostos gyümölcslevet, ami persze már régen nem magyar gyártmány.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.04.21. 16:41:57

@AgentO: nálunk meg a kenyér csücskéért volt versengés. :)

         2019.11.15. 04:34:27

Neked "plasztik palack" az alutasak, te rühes? Létezik, hogy ennyire hülye vagy?
De hogy igazából mekkora barom lehetsz, és milyen orbitális seggfej voltál már napközis korodban is, azt a paradicsomléről összehordott förtelmes maszlagod mutatja igazán. Az volt messze a legjobb hazai üdítőital, csak az ilyen prolibelű véglények nem szerették, mint te meg a magadfajta underclass. Kár volt belétek.
süti beállítások módosítása