Túró Rudi

 2010.03.05. 06:29

"A Túró Rudi (eredetileg piros pöttyös alufóliába csomagolt) kakaós masszával bevont édeskés-savanykás túrórúd, Magyarország egyik legkedveltebb és legnagyobb múltra visszatekintő saját készítésű tejes desszertje. A Budapesti Tejipari Vállalat 1968-ban kezdte gyártani. Az eredetileg szovjet édesség (a Szovjetunióban egy túró-zsír-vaj keverékkel töltött őse már létezett „Eszkimó” néven) ötlete egy KGST-országok közti tanulmányút során került Magyarországra (feltehetően Deák Antal által) és kezdetben nem aratott nagy sikert, ezért előbb a mátészalkai Zalkatej tejüzembe helyezték a gyártást, majd párhuzamosan több tröszti vállalat gyártott ezen a néven terméket, eltérő csomagolásban. Egyetlen lajstromozott TÚRÓ RUDI védjegy volt, a Tejipari Vállalatok Trösztje javára lajstromozva." (Wikipédia)

Az én emlékeim szerint is az első Túró Rudik piros pöttyös alufóliás papírba voltak csomagolva, és két végükön a papír meg volt csavarva, mint egy szaloncukor. Az alupapír belső részén fehér zsírpapír volt, ami gyakran átnedvesedett, elszakadt, és ráolvadt a Túró Rudira. Íze savanykásabb volt, mint a mostanié, és gyakran meg is romlott, ilyenkor darabossá vált, és igazi savanyú túró íze volt. (Ma a 3 hónapja lejárt Túró Rudi sem romlik meg; megsavanyodott Túró Rudival már legalább 20 éve nem találkoztam. Vajon miért?) Aztán egy rövid időre eltűnt a ’70-es évek közepén, hogy ismét visszatérjen mit sem változva néhány évvel később. Azóta folyamatosan hódít, és talán az egyik legnagyobb presztízsnek örvendő magyar élelmiszermárka a piacon.

Lehet ma is kapni? IGEN!

Milyen Túró Rudi-szerű termékek voltak és vannak a piacon? Én a Turbó Rudira és Túró Csokira emlékszem, de biztos van más is.

(Hétfőn: Boci karamella)
 

Címkék: retro túró rudi

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr401806089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

refes 2010.03.05. 07:51:27

Nekem is rémlik valami az ezüst színű csomagolásról. A kép a posztban erről az alufóliás papírról készült?

retro gastro 2010.03.05. 07:55:44

@refes: Igen, ez egy akkorról származó Túró Rudi papír. Olyan, mint egy nagy szaloncukor papír.

sumka 2010.03.05. 08:59:14

Egy ideje már olvasom ezt a blogot, de most muszáj volt regisztrálnom is :)
Én a Zalkatej városában nőttem fel anno, és végigkísérhettem a Túró Rudi változásait első kézből :) Nem volt olyan nap, hogy ne ettem volna. A csúcs az volt, ha ismerős dolgozott bent, mert akko tudott hozni egy egész dobozzal is! És tényleg megsavanyodott 3 nap múlva, ezér tigyekezni kellett megenni :) Viszont a sarki pékségbe délután mindig hozták a friss Túró Rudi szállítmányt...azt a friss Túró Rudit nem elhet elfelejteni...Egyébként volt egy időben papírcsomágolású is, de rájöttek, hogy valamiféle fóliát is kell tenni bele, mert szétolvad az egész a papírban. Sőt volt egy idő, hogy a pöttyök kékek voltak rajta és nem pirosak..Még 1 forint alatt volt a darabára, amikor rajongója lettem :)

retro gastro 2010.03.05. 10:28:22

@sumka: A kék pöttyösre nem emlékszem, de a friss Túró Rudi ízére nagyon jól! Tényleg felejthetetlen. Ahogy teltek a napok, úgy vált egyre morzsásabbá az állaga, és az íze is savanyúbbá. Érdekes, hogy hentesnél is lehetett kapni a hűtőpultban.

BoriBlog 2010.03.05. 10:45:24

Volt Geszti Eszti is, ami persze csak alakra volt turorudi-szeru, de nekem osszekotodnek :-)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.05. 11:19:35

Geszti Eszti van ma is, de ma már Marcinak hívják... létezik natúr és meggyes töltelékű változatban.

Én a piros és a barna pöttyös csomagolásokra emlékszek, de különbségre nem. Meg arra sem, hogy anyám szerint létezett csokival be nem vont változat is, erre hivatkozott, amikor ő a maga házi készítését (túró gesztenyével vagy dióval keverve és rudakra gyúrva) nem öntötte le csokival.

Történelmileg: a pesti kezdetekről és a Mátészalkára való letelepítésről már beszéltem. Utána kezdték el a sumka által említett nagybánhegyesi Zalka Máté téeszben is gyártani, majd utána Marcaliban is. Ez a három cég - pontosabban utódai - védette le a Túró Rudi márkanevet.

Emellett az óvodában mindig egy Biharugrán készült, szimplán "túró rolád"-nak nevezett terméket kaptunk, amely a legkülönfélébb ízekben - pl. banános - létezett, a csomagoláson pedig mindenféle állatrajzok, pl. majmok voltak.

Mátészalkán próbálkoztak Túró Robival, amiben valami vitaminadalék volt, meg ott volt az első zselés változatok egyike a Turbó Rudi. A Zalkatej kijött a xilittel meg cinkkel dúsított változatokkal, ezeknek és a Túró Robinak volt egy furcsa mellékíze, de pont ez tetszett bennük. Sajnos elég hamar eltűnt mind. A Zalkatej került a Milli kezébe, a marcali gyár meg a Danone-hoz. Azóta burjánzott el a piac, hogy minden kisebb-nagyobb tej- és édesipari cég készít valamilyet...

Külföldön nehéz volt a betörés, a pöttyös először Romániában kezdte, Nagyváradon készült a Branza Rica (!) - egyszer láttam egy ilyen feliratú kisteherautót Nyirbátorban - majd Dots néven vették be a környező országokat, de Szlovákiában a Danone is próbálkozott.

Az osztrákoknál is van Rudi (sic!), a cseheknél egy Smolly nevezetű változat, illetve a klasszikus orosz is létezik. A németeknél Berlinen kívül ritka, de ott az Arbathoz hasonló orosz boltokban kapni ugyanazokat a fajtákat, mint amik az Arbatban vannak (natúr, kókuszos, zselés, epres, mákos, sűrített tejes), a Kauflandban meg még olyan is van, hogy sárgabarack-maracuja! Ezek viszont Németországban illetve Lettországban készülnek.

A legnagyobb ízkavalkád persze a volt SZU-ban van... legközelebb (és vizummentesen) hozzánk az ukránoknál és a litvánoknál.

mezítlábasfellebbezés 2010.03.05. 12:11:18

@no-night: A Marcinál van egy sokkal finomabb Geszti Eszti utánzat. Az a neve, hogy Marolli (marolli.hu/). Nem mállik úgy szét, mint a Marci.

respecta /01 2010.03.05. 22:25:23

Furcsa! Egyáltalán nem emlékszem, mikortól van...

Cikória 2010.03.06. 09:16:27

A Túró Rudit még a demokráciának sem sikerült megváltoztatnia. Egyszerűen jó. Jó volt amikor gyerekként ettem, jó most amikor szülőként eszem a gyerekeimét.

Tudtátok, hogy a túrórúd-ból származik a neve? Teljesen logikus, mégsem gondoltam rá soha, most találtam a wiki-n

2010.03.06. 12:13:38

Aki hozzáfér, próbálja ki a Cserpes-féle rudit. Nagyon jó!

Bicska Maxi (törölt) 2010.03.06. 21:02:45

@no-night: nem is tudtam,hogy az oroszok is tömik magukba a rudacskákat... a sógorokról meg végképp nem tudtam... :D Az orosz rudi is olyan,mint nálunk? Ilyen csokival bevont? :D
Az én kedvencem a sima étcsokis,a meggyes/epres töltelékes.
Az a gesztenye Marci sem rossz, de annyira nem nyerte el a tetszésem.

Ha már a rudacskáknál tartunk... ;)
VALAKI EMLÉKSZIK A MARDEL NEVŰ CSOKIRA? Ostyahengerben csokikrém,+ bevonva csokival. Sima/diós/vaníliás változatokban létezett. Lehet azt még kapni valahol?

P@blo 2010.03.07. 12:07:11

Soha nem szerettem a Túró Rudit, bár mivel tavaly nyáron diétáztam megettem egy pár Updates Norbi Rudit.

Emlékszik valaki a Sárga-naracs színú Jaffa cukorkára. Nekem az volt az egyik kedvenvencem. Van olyan még?

retro gastro 2010.03.07. 15:18:04

@kfszsz: Igen! Volt még a meggy furé savanyú cukor, a közepén sűrű meggylével.

sumka 2010.03.07. 19:14:37

Volt puncsfuré is! Hogy én azt hogy imádtam! (Ma már persze nemigen enném meg :D)

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.03.08. 10:16:09

Én már csak ilyen maradi, konzervatív vagyok: próbáltam sokféle derivátumát is (töltelékkel és anélkül), de nekem igazából csak az eredeti "pöttyös" jött be. Sőt, külföldi illetőségű ismerősöknek is bejött, de nagyon. Lehetne belőle ezek szerint komoly exportsláger is.

Az osztrák "Rudi" viszont szerintem sima koppintás, az íze sem olyan jó, kapni se nagyon lehet. Mondom: csak a Pöttyös az eredeti!

Honeyy 2010.03.08. 10:25:31

Én emlékszem a Mardelre is!!!

Valakinek megvan az a fajta Rudi, ami barna papírcsomagolásban volt és krétarajz-szerű rajzolatok voltak rajta? Belül világosbarna, kakaós volt az egész töltelék, én azt imádtam a legjobban...plusz a banánosat is, amit a menzán kaptunk. A kakaósat meg a sulibüfében vettem, ahol lehetett kapni iskolatejet meg kakaót és olyan savanyú-szaga volt a fóliának, a tetején....:-) Meg kéttenyérnyi kakaóscsiga...hm...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.08. 11:00:16

@xilluci: Mardel? Az olyan, mint a csokiroló. Cseheknél van Vemsi! néven.

Az orosz rudiban van vaj és vaníliás cukor is, így jóval lágyabb az állaga és az íze is.

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2010.03.09. 09:27:33

Rövid ideig volt egy Rosszcsont nevű TR-utánzat is a piacon (talán pont a Danone műve volt), de aztán hamar eltűnt.

Egyébként a Túró Rudi szovjet eredetű, az eredetit (Cырок) ma is lehet kapni a ruszkishopban.

Bicska Maxi (törölt) 2010.03.09. 20:04:48

@no-night: Aha, olyan csokiroló szerű... :) Kicsi koromban függő voltam... :D
Megkóstálnám az orosz túrórudit szívesen. Szegeden valahol lehet kapni?

ciccmicc 2010.03.10. 16:47:23

én kiskoromban utáltam, a bevonata szar csokiból készült, a túró meg alapból savanyú volt benne. Most már hálistennek teljesen más íze van, imádom.

gtamasl 2010.03.10. 19:56:30

orosz rudit itthon is lehet kapni: az Arbat orosz élelmiszereket áruló boltlánc árul Szirok rudit, több ízben.

pl. ez a vaníliás:
www.arbat.hu/index.php?page=shop.product_details&flypage=flypage.tpl&product_id=84&category_id=26&option=com_virtuemart&Itemid=72&lang=hu

de van sűrített tej, kókusz, mák ízben is.

pannonfunk 2010.03.10. 22:19:42

@kermi: Én a Cserepestől veszem a házi tejet. Rákérdezek a tejesnél, hogy van-e...

bodicicus 2010.03.15. 00:33:35

Én is a Túró Rudi 'hazájában' Mátészalkán nőttem fel, és végigkövettem a változásait, mert szerintem nemcsak a csomagolás, hanem a Rudi is változott: gyermekkoromban a csoki puhább, olvadósabb és mattabb volt, és belül túró-vaj-citromolaj/citromhéj keveréke volt. És valóban hamar megromlott.

Ma meg egy fényes, roppanós, íztelen bevonata van egy sokkal szárazabb túrókeveréknek, ami már maximum csak citromaromát tartalmaz. (Na jó, azért így is szeretem...;))

Petika 2010.03.31. 21:46:37

Én már csak a papíros Túró Rudira emlékszem (meg a roboráló hatású adalékkal dúsított Túró Robira - valami multivitaminos izét kevertek bele, de ez már nem volt az igazi). A papíros rudi négy színű pöttyel és az ezekhez tartozó ízzel létezett (ha jól emlékszem, 80-as évek második fele): piros - étcsoki bevonat, kék - tejcsoki bevonat, zöld - mogyorós túrótöltelék, barna - kakaós túrótöltelék. A kék nem volt túl gyakori, de az utolsó kettőt nagyon ritkán lehetett kapni, de ha volt, mmmh...

ecs 2010.04.01. 07:56:04

@xilluci: Az orosz rudi (Szirok) nem henger, hanem téglatest alakú, krémesebb és többnyire édesebb. Oroszban nagyon durva választék van, még krumplis-túrós és tojáshabos vagy mákos is, de ezek közül csak egy párnak a színvonala közelíti meg a magyar rudiét.
Összességében a mi rudink a túrós-csokis desszertek élmezőnyébe tartozik.

Ruuuuuuuuuuuuuuuudi 2010.08.10. 19:54:46

@P@blo: "mivel tavaly nyáron diétáztam megettem egy pár Updates Norbi Rudit"
gratulálok

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.08.13. 19:55:16

@Ruuuuuuuuuuuuuuuudi: Én úgy emlékszem valahol a Mamut mögött van egy. De pontos utcacímre már sajna nem emlékszem :(.

Érdekes módon én egyáltalán nem emlékszem a Túró Rudira sem a '80-as évekből, sem a '90-es évek elejéről. Pedig ettem minden héten. Amúgy még mindig a Piros Pöttyös az igazi :)!

Bogika78 2016.05.13. 13:14:07

Imádtam, de csakis a gyerekkori verziót: pont azért, mert ott savankás volt a túró, az úgy sokkal finomabb. Nekem a mai Rudik tölteléke nem ízlik, mert ez nem túró, hanem valamiféle édesmézes-vaníliakrém, aminek semmi köze nincs az igazi Túró Rudihoz. Hiszen a túrónak savankásnak és rögöcskésnek kell lennie, nem holmi krémes masszának…!
süti beállítások módosítása