Aki a ’70-es években volt gyerek, annak mogyorós csoki csak egy van: a piros. Hiába tűnt el az ABC-k polcairól már több mint húsz éve, ha mogyorós csokira gondolok, mindig a piros csomagolást, az egész mogyoró darabokat és a 3 cm széles létraszerű osztással ellátott csokitáblát képzelem el, minden osztásba beleírva: CSEMEGE. A legjobb minőségű csoki volt abban az időben, a macskanyelvvel versenyeztek kakaóvaj tartalomban, de íz hatásban és textúrában számomra abszolút első volt. A csoki nem kockákra volt osztva, hanem szeletekre, amiket harapni kellett. Általában kétfajta fogyasztási módot alkalmaztam: Vagy habzsolva törtem, haraptam, rágtam, törtem, haraptam, rágtam, vagy kifinomultabban a csokit először leharapdáltam a mogyorók körül, majd, sokáig csak az egész mogyorókat szopogattam, majd azokat is szétrágtam. Abban az időben mindenben az állandóság volt a legjellemzőbb: nem voltak termékújítások, nem dobtak piacra kisebb kiszerelésű, darált mogyorós, kekszes, nugátos stb. mogyorós csokit, tíz-húsz évig a gyártósorról ugyanaz a mogyorós csoki gördült le minden változtatás nélkül. És ezt így szoktuk meg, és így szerettük. Aztán jöttek a kényszerű évek, amikor a piros mogyoróst letaszították a élelmiszer polcokról a különböző nyugati édességipari termékek, hogy a közelmúltban ismét visszatérjen, bár kisebb és egyszerűbb kiszerelésben, de mégis az igazi mogyorós csoki: a Piros!
Lehet ma is kapni? IGEN!
(Holnap: Sűrített tej)