Házi kenyér

 2010.10.20. 08:44

„Nem kell hozzá egérfog, fini kenyér mindig fogy!” – szólt hívogatóan a budapesti Ságvári tér (ma Vértanúk tere) parkolójába leállított NDK lakókocsiból kialakított maszek házi kenyeres reklámja. ’78-at írtunk, és a maszek házi kenyér könyörtelenül betört az addigi 100%-ig államilag ellenőrzött pékáru piacra. A házi kenyér új színt vitt az életünkbe: a kenyér finom, foszlós volt, kétkilós cipókban került forgalomba, és megjelenésével megtörte a 3,60-as kenyér régóta tartó árstabilitását. Itt a kenyér kilója 5 Ft volt (ami lassan, de biztosan kúszott felfele), és egyéb pékáruk is addig nem látott árrekordokat kezdtek döntögetni. És ez mégsem hatott riasztóan a vásárlókra, a lakókocsi előtt reggel hattól este hatig folyamatosan kígyózott a sor, és az emberek boldogok voltak, hogy hozzájuthattak a méltán népszerű házi pékárukhoz. A lakókocsis házi kenyér kereskedelem nem korlátozódott a budapesti Ságvári térre, folyamatosan jelentek meg az ország minden pontján a franchise-t idéző lakókocsik, és kétkilós házikenyerek. A házi kenyér kis rés volt a szocializmus akkor még biztosnak tűnő erődítményén, amit aztán folyamatosan újabb rések követtek.
 

(Péntek: Grízes tészta)
 

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Címkék: retro kenyér gasztronómia házi

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr322385315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nefernefernefer 2010.10.20. 09:12:57

Hogy imádom a kenyeret! Nálunk egy kis utcában jelent meg az első maszek pék. Csinált valami isteni tésztából olyan zsömle-szerű izét, ami sokkal nagyobb volt, mint egy zsömle, de kisebb, mint a legkisebb cipó. Ritkán jutottam hozzá, mert a szüleim szerint egy gyereknek nem volt szüksége akkora péksütire, de ha mégis, az utolsó morzsáig felfaltam.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.10.20. 10:08:48

A 2 kilós házi kenyér csak budapesten lehetett kuriózum! Vidéken azért rendszeresen jelenlévő termék volt. Sőt nagyszüleink és az idősebbek még 5kg körüli házikenyeret sütöttek az udvari kemencében.

newnt55 2010.10.20. 11:06:59

Emlékszem akkoriban jött be nálunk a kör alakú kenyér is. Addig én csak a normál formájút láttam.
Valamint az "Erzsébet" kenyérre voltunk még ráizgulva mert az jó. Nem tudom mitől Erzsébet és hogy volt-e ez máshol is...
Volt mozgó pékárú bolt is itt nálunk, egy nagy kék Robur teherautóról árultál a finom sóskiflit és kakaóscsigát, na meg a kenyeret.

afromagyar · http://afromagyar.blog.hu/ 2010.10.20. 11:32:14

Volt olyan is, hogy teflonkenyer. Kerek, magas, nagyon ropogos hejjal. Isteni volt.

Mi egyebkent a kiflit is ugy ettuk, hogy leharaptuk a csucsket es ropit tomtunk bele. Volt, aki csokit.

A zsomlet pedig vanilias kremturoval. Nyamm.

Adelaida 2010.10.20. 12:36:23

Milyen érdekes, nálunk (Gyöngyös) is volt ilyen furgon, benne hátul sorjáztak a kenyerek - de azt hiszem, csak szombatonként volt a piacon. Erre mondták a szüleim, hogy: igazi kenyér... Mert amúgy csak "rozsláng" kenyér volt az ABC-ben, ami barna volt, és olyan, mint a szivacs. (Később tényleg lett Erzsébet-kenyér is, nagyon finom volt, és nagynéha zsúrkenyér (édeskés baguette).)
Erről jut eszembe, hogy az ABC-kben milyen bűnrossz pékáru volt gyerekkoromban, és nálunk minden boltban egyforma: azok a kőkemény tepertős pogácsák, kiszáradt kakaós csigák, nyomi túrós táskák! És volt egy év (1983), amikor csak EGYENES kiflit lehetett kapni. Megjegyzem, hogy a nagyszüleimnél (Bács-Kiskun megye)tényleg házikenyér volt, nagy malomkeréknyi, mikor friss volt, isteni ropogós héjjal... Bár már nem ők sütötték, nagypapám a Simson motorján átment Izsákra, és onnan hozta valakitől. És az ottani fonott kalács...!
És már megint off, de a standard kenyérbolti kínálathoz tartozó kakaós kalácsot meg elfújta a rendszerváltás szele...?!

Ugyandehogy (törölt) 2010.10.20. 16:31:56

én a zsúrkenyeret szerettem nagyon

Mitya Ivanov 2010.10.21. 09:34:50

@afromagyar:
a kiflibe mi túrórudit nyomtunk. Volt valami perverz éle a dolognak, 14 évesen megkérni egy lányt, hogy fogja meg a kiflit és hadd nyomjam be a túrórudimat.....

Nefernefernefer 2010.10.21. 13:41:32

@Mitya Ivanov: Rengeteg embertől hallom ezt a túrórudival töltött kiflis dolgot. Nekem nagyon morbid a gondolat. Bár, én meg anno a kristálycukorba nyomkodtam a végét, úgyhogy végül is, miért ne?

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2010.10.21. 16:22:39

@newnt55: Erzsébeti kenyér! Nem Erzsébet.
Gondolom a pesterzsébeti sütőüzemben sütötték először. Volt és van mindenhol

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.11.08. 17:39:02

@Nefernefernefer: én zsömlébe tömtem, de akkor már 2004-et írtunk =D sziget, óbudai madaras, friss 4 forintos, forró zsömle, bele az akkor még valamivel olcsóbb mogyorókrémes rudi, nyam-nyam, jobb volt, mint egy süti