Donald rágó

 2010.05.05. 06:51

A '70-es '80-as évek egyik szimbóluma. Darabja 3 Ft volt, amiből bőven kijött egy zacskó Dunakavics, vagy két Sportszelet. Szóval nem volt olcsó, nem is nagyon jutottam hozzá. A golyórágóhoz hasonlóan 2-3-at összerágva óriási lufikat lehetett fújni belőle. Egy-egy ilyen rágót egész nap képesek voltunk rágni; ebédnél a tányér szélén pihent, majd ismét vissza a szájba. Mivel ritkán jutottam hozzá, így donaldos képeim sem igen voltak, amiket viszont cserélgettünk az iskolában. Telente a Műjégpályán a kemping asztalról árusított portékák között megtalálható volt a Donald rágó is. Többed magammal hosszasan vártunk a kemping asztalnál, hátha valaki vesz egyet, és a csomagolópapírt képpel együtt elhajítja. És voltak ilyenek! Ezeket a képeket gondosan összegyűjtöttük, hogy aztán cserélgethessük az osztályban. Idővel megjelentek a szagos radírok is, melyek megszólalásig emlékeztettek a Donald rágóra, és szintén fontos részévé váltak az aslótagozatos szubkultúrának (alsó - szub!!).

Lehet mai iskapni? Talán.

(Holnap: Camipng sajt)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

Címkék: retro donald gasztronómia rágó

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr571973190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nefernefernefer 2010.05.05. 07:14:42

Komolyan, ezek a szösszenetek a lelkem simogatják!

Szóval Donald. A BVSC-be jártam úszni, és edzés után a pénztáros néninél sasoltam a Donaldokat. Ő egy kis csészealjban tartott 3-4 darabot mindig, és elég sokszor vett is nekem apukám. A látvány a retinámba égett, ahogy a színes Donaldok a fehér tányéron figyeltek... :-)
Mi nem gyűjtöttük a papírt, biztos a jégpályás elhajigálók közt voltunk. Talán ezért is nem emlékszem, miért volt érdemes gyűjteni. Volt hozzá valami kép a színes csomagoláson kívül (belül)? Mint a Blendi fogkrémnél a képregény?

Motorpenis 2010.05.05. 07:17:16

Elég jó íze volt, és ha jól emlékszem, nem volt valami lágy, szóval meg kellett birkózni vele, persze lehet, hogy kifogtam egy olyan szériát-

Nefernefernefer 2010.05.05. 07:27:07

@Motorpenis: Nem te fogtál ki, kőkemények voltak a csoki alatt. És amikor rágni kezdted, a töméseid épségét kockáztattad.

Nefernefernefer 2010.05.05. 07:30:01

Ahogy ránézek a papírokra, szinte még az illatukat is érzem.

retro gastro 2010.05.05. 07:58:40

@AgentO: Szuper a kép, kiraktam a posztra. Köszi!!

pPanni 2010.05.05. 08:58:22

@Nefernefernefer: Csoki??? A Donald-rágón nem volt csoki..

respecta /01 2010.05.05. 09:31:29

Híres árucikk volt, nem vitás!
Nekem kemény volt. Akkoriban nem kedveltem a kemény dolgokat...:-)
Rengeteget pazaroltam, mert a rágó nem kellett csak a képek belőle. Azt mindig odaadtam másnak.
Eh! Szóval ezért voltam olyan népszerű az oskolában!
Kedvenc a cigirágó volt...csak tudnám, miért. :-)

Penya666 2010.05.05. 09:56:21

Nekem is megvan valahol meg egypar kepregeny:)

Most eszembe jutott par cucc. Amiket jellegzesetesn a 80as evek vegefele ausztriabol hozogattak be a nepek. Ilyen volt a kindertojas is eloszor, azan volt ilyen esernyo-csoki, ha leetted a csokit megmaradt a muanyag esernyonyel, meg ilyen kutyusos csoki aminek a hasaban voltak ilyen kis egyenkent csomagolt csokik, es volt belole bordo meg almazold. Meg ugye a pez.

AgentO 2010.05.05. 10:06:50

@respecta /01: Szerintem az a két hozzászólás eltévedt - a kojak nyalókára vontakozhattak.

AgentO 2010.05.05. 10:09:13

PEZ - óje, nem retro, óriási biznisz, csak nem itthon, viszont itthon gyártják, itt az irodában körülnézve kb. 500 különböző PEZ adagolót tudok megszámolni, tehát mi gyártjuk:):) Illetve Jánossomorján a cukorkát, a biznisz pedig az USA-ban és a távol keleten megy, ami az eladásokat illeti.

AgentO 2010.05.05. 11:01:23

Bocsi, erre szántam a választ:
Nefernefernefer 2010.05.05. 07:27:07

Division 2010.05.05. 11:33:20

A képregényt szerettem, de a rágót max két percig, aztán vagy kiköptem, vagy lenyeltem :-) a hosszú percekig csócsálás nem az én műfajom.

Szalacsi_Dezső 2010.05.05. 11:48:04

később a szagos radírok képében reinkarnálódott a donald rágó. Na abból hiába rágtam össze négyet-ötöt, akkor se tudtam belőle lufit fújni. :-)

s_e_n_k_i 2010.05.05. 15:01:36

Érdekes, én általában puha Donald rágóhoz jutottam hozzá. Emlékeim szerint nagyon szerettem, csak az volt a baj, hogy az ize hamar eltűnt.
Egy kis gugli után úgy néz ki, hogy Új-zélandi volt a cucc, anno valamilyen Scanlen's és Allens&Regina cég csinálta. Amit később megvásárolt a Nestle, majd 2001-ben megszüntetett, szóval nem igazán lehet már ilyet kapni. Sajnos.
www.scanlensmuseum.com.au/scanlenshome/scanlensboxes/pages/Scanlens%20Donald%20Duck.htm

cometneni 2010.05.05. 17:29:21

szerettem a donaldot, a képeket az öcsém gyüjtötte. a tetoválós rágókra emlékeztek? na és UBUL, a szobadísz megvan?

AgentO 2010.05.05. 18:07:10

Meg persze a török "TURBO" rágó, autóképekkel és török leírásokkal az autókról...beyin gücü, silindir motor, meg ilyenek:):):)

AlbA 2010.05.05. 19:22:31

A Donaldra adott cseszlovák válaszra, a Pedró rágóra emlékszik valaki? Na,az tényleg kemény volt...

AgentO 2010.05.05. 20:30:16

Nekem egy másik rágó rémlik, egyből a Gabi fogkrém után kaptunk valami kínai fogkrémet, illetve volt kínai rágógumi is, a kettőnek egy és ugyanaz az íze volt. Mondjuk a Gabi fogkrémet néha ettük .... más is?:):)

respecta /01 2010.05.05. 20:46:50

@Szalacsi_Dezső: Egyre gyanúsabb vagy: technokol, majd szagos radír...
Szép, mondhatom! :-DD

@AgentO: Gyerek gyűjtötte, ha jól emlékszem, laposabb volt a Donaldnál, íze meg sem közelítette azt és mély barázdák voltak az egyik lapján. Talán.
+ igen! Fogkrém evése öröklődő nálunk. :-)

respecta /01 2010.05.05. 21:06:21

@AgentO: Lenyelte a blogmotor:
Azt írtad szó szerint, hogy körülnézel az irodában és 500, azaz ötszáz féle PEZ-figura figyel rád???
Te jó ég! Lábam jártam sárosra (a fiúk kiskorában)értük, hogy aztán a kiállítást egyenként porolgassam...mert mint a nők: kétszer ugyanabba tölteni isten ments! Még a közeli trafikossal is "összejöttem", pedig ki nem álltam a zsíros haját és a bibircsókját az arcán. :-)

AlbA 2010.05.06. 03:37:18

Én kaptam anno PEz cukorral tölthető pisztolyt, ami jó messzire kilőtte a cukrot.. el is kobozták az iskolában pár napon belül....

Nefernefernefer 2010.05.06. 07:00:32

@AgentO: Tényleg eltévedt az a két hozzászólás... De hogy történhet ilyen, hogy a Kojak-hoz írunk, és itt jelenik meg?

Nefernefernefer 2010.05.06. 07:02:27

Azt mondjátok meg, ha négyféle képregény volt, akkor miért kellett gyűjteni őket? Mármint ha összejött a négy, akkor vége, kész, nincs tovább. Vagy már ennyire nem emlékeznék a gyerekkori gondolkodásunkra?

AgentO 2010.05.06. 07:26:03

@respecta /01: Igen, van itt egy vitrin,az összes eddig gyártott figurából van bent egy mintadarab, de több lesz ez mint 500:):)

AgentO 2010.05.06. 07:27:14

@Nefernefernefer: Nem négy féle képregény volt, hanem egy képregény állt négy "kockányi" történetből - lásd kép. természetesen rengeteg képregény volt, ezért lehetett gyűjteni.

elcsé 2010.05.06. 08:24:26

És az melyik rágó volt, aminek lemosható tetoválás volt a papírján?
Ízre nem volt olyan jó, mint a Donald, de a papírért vettük :D

A cserélgetésról jut eszembe: kártyanaptár poszt is lesz?

AgentO 2010.05.06. 08:34:04

@elcsé: Hát, a kártyanaptárat nem ettük meg, szóval nem hinném, hogy gasztro posztra érdemes lenne, függetlenül attól, hogy alsóban iparágszerűen űztük a cserélgetést/gyűjtést, a StarWars-os kártyanaptárak mindent vittek (kiadta a MOKÉP:):)

Catia 2010.05.06. 10:40:05

Ááááá, a szagos radír :). Ellenállhatatlan volt, folyton rágni akartuk mi is :). Főleg mikor olyan csömör eper szaga volt. És rikító rózsaszínű.

Mi is ritkán jutottunk Donald rágóhoz. Nálunk a faluban extra terméknek számított, ritkán jött szállítmány. A színes golyórágóból volt dögivel, a Stop táblás változatok is (amit egyébként itt Németországban a Teddy üzletekben a mai napig lehet kapni,és Magyarországról való. Legközelebb megnézem a gyártót).
A Donald rágónak jó volt az íze, az illata, a kemény állaga meg egyfajta referencia volt, hogy az aztán egész nap tart, akár mennyit fújtuk, tényleg még nap végére is lehetett rendesen rágni, nem "fogyott el". A képregényeket mi is gyűjtöttük.

Escobar888 2010.05.06. 16:36:06

Ovis voltam amikor ez menő volt. 70 es troli végállomásánál. Ritkán, de rendszeresen kaptam.
Egy zöld vas bódéból árulták.
Volt kb. 50-60 db különböző kis képregényem belőle. Még a kukából az utcai kukából is kiszedtem egyszer amikor megláttam egy olyat benne ami nincs meg. Meg is dorgáltak miatta.
Nem tudom mi lett a kis gyűjteményem sorsa. Erre már nem emlékszem sajnos.

franciadrage 2010.05.06. 23:07:51

nálunk a kertmoziban lehetett kapni. a vetítés után végigportyáztunk a székek között és begyűjtöttük a kis képregényeket. muternál még biztos megvan a nagy indián könyvben lapítva valahol. egyébként a rágó ízben, szagban verhetetlen volt.
ja és a hosszú lapos, tetkós rágóról ki tud valamit? név,link stb.

Kahuna13 2010.05.08. 07:41:33

Na. Ha valaki tud nekem csak 1 darabot is szerezni, azért súlyos pénzt fizetnék.

barracud4 · http://halnap.blog.hu/ 2010.05.13. 20:01:12

A Donáld rágót én is csak a képekért szerettem. Jó volt az illata, de ha elkezdtem rágni mindig hányingerem lett tőle. Meg valahogy olyan kemény és nagy volt, hogy nem fért el a számban.
A Jugoszláv Bazooka rágó ugyanilyen formájú volt, de sokkal finomabb.

Mitya Ivanov 2010.06.03. 20:27:01

a hamisítatlan donald rágó ízt régebben kevertrum+mirinda koktéllal elő lehetett állítani. Ma már sajnos nem, mert a mirinda íze megváltozott.

Border 2010.06.06. 23:55:47

Ronald Reagen
Donald rágót
Rágott régen

_borsi 2010.07.09. 11:54:12

@Border: én így daráltam régen:): "egyszer régen, nagyon régen, Ronald Reagen donald rágót rágott régen"

_borsi 2010.07.09. 11:54:57

szerintem az Orbit Fruit-nak hasonló íze van.

_borsi 2010.07.09. 11:58:13

nekem még megvan a Donald rágós rágópapír-gyűjteményem! tucatszám beragasztottam őket egy füzetkébe. nagy becsbe tarto(tta)m őket! :)

ArchiCheck 2010.08.28. 01:03:25

Találtam egy üdítőitalt, aminek tisztára olyan az íze, mint a Donald Rágóé. Írtam róla egy bejegyzést a honlapomon a blogomra: emelo.lapunk.hu/?modul=blog

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.08.28. 21:18:48

1987-es vagyok és az én gyerekkori emlékeim között egy olyan Donald rágó maradt meg, ami tetoválós volt. Úgy használtuk, hogy megnyaltuk a kézfejünket, rányomtuk a papírt, majd pár másodperc után levettük és fújtuk a nyálas festéket (persze óvatosan!), hogy megszáradjon. =D

Mindig is imádtam Donaldot.

Pár éve, amikor lecseréltük a hűtőnket (régi jó szovjet volt), találtam alatta egy posztbéli Donald-rágót. Ki nem adom a kezemből semmi pénzért! Visszakaptam a gyerekkoromból egy darabot. =)))

Nagyon jó ez a blog. Frutti karamell, istenem, régen mindig becsöngettem a szomszéd nénihez, kinyitotta az ajtót, én meg csak lazán bementem, kinyitottam a konyhaszekrényt és kiszolgáltam magam. Így utólag elég égő lehetett szegény anyumnak... =D

Mondom, jó ez a blog.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.08.28. 21:19:46

Nem mellesleg Tescoban dolgozom és most olyan boci csokit kaptunk, mint a fejléc. =D

Pala 2010.09.10. 10:16:36

A Tom & Jerry-s rágóhoz járt tetoválós matrica. Bevizeztük vagy benyálaztuk a karunkat, fél percig odaszorítottuk, és meg is volt a tetkó. Kezdő koromban egyszer előfordult, hogy újító szándékkal a karom helyett a kis matricát nyálaztam be, aminek eredményeképp jó kék lett a nyelvem.

A GB gumicukorra emlékszik valaki?

fuckin' country 2011.09.17. 19:18:22

Én ma vettem 30 Ft-ért a piacon. Az árus nem volt hajlandó elárulni, honnan van.
Az íze és állaga ugyanolyan, mint húsz éve volt...

czuri 2011.10.12. 18:53:12

@fuckin' country:
Melyik piacon?
Nem tudsz segíteni szerezni belőle nekem is?

bape73 2011.11.18. 21:52:14

Kérem szépen, hogy milyen nagy kincs volt ez, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy nálunk a napköziben ezzel jutalmaztak. Na nem a rágóval, hanem a papírjával. Képesek voltunk órákat ülni, kéz a padon, egyenes hát. És aki a legszebben ült, az választhatott egy rágós papírt. Milyen nagy boldogság volt az akkor. Nem hinném, hogy ma már egyetlen gyereket is rá lehetne venni arra, hogy órákat üljön csendben és nyugton a padban.

TH 2011.11.25. 20:25:21

@bape73: legalábbis nem egy nyomorult rágós papírdarabbal. :D
de ne becsüld le a mai gyerekeket, a jutalmazás korszaktól, életkortól stb. függően működik...

kavicsq 2012.01.27. 15:51:29

Sziasztok!

Látom, hogy nem egy mai post, de most szántam el magam, hogy a Donald rágó papír gyűjteményem a nagyvilág elé tárjam. Van 97 féle, nagy gyűjtő voltam. Akkor, legenda alapján, úgy tudtam, hogy 100 féle jelent meg! Lefűzve 3db kivételével a mai napig meg van. Ha valakinek van ötlete, hogy hol érdemes, az jelezhetné. kavics@jakuza.hu címen elérsz!
süti beállítások módosítása