Dianás cukorka

 2010.03.10. 06:37

„Erényi Béla gyógyszerész Diana márkanéven hozott forgalomba mentolos sósborszeszt, amit 1907-ben védjegyeztetett és "Diana sósborszesz és kozmetikai cikkek" névre hallgató üzletében árult. Erényi amerikai stílusú reklámkampányt indított a Diana népszerűsítésére, amely végül ki is szorította a piacról a Brázay-féle készítményt. A Diana Ipari és Kereskedelmi Rt. 1910-ben - a gyártási jogokkal együtt - megvásárolta Erényi boltját, s ettől kezdve a zuglói Angol utcai üzemben készült a Diana sósborszesz, valamint egy sor vegyészeti, gyógyszerészeti, kozmetikai cikk és cukorka. Valószínűleg onnan került ki először a szemenként külön csomagolt "Dianás cukorka" is”. (Forrás: hvg.hu)

Valószínűleg minden generáció azt hiszi, hogy a Dianás cukorka az ő gyerekkorának terméke volt, így vagyunk ezzel mi is, és gondolunk vissza a ’70-es évek Dianás cukorkájára. Csomagolása az elmúlt 30 évben mit sem változott: egyesével fehérítetlen selyempapírba tekerve, az egyik végén megsodorva. (A szaloncukrot miért sodorják meg mindkét végén?) Ára darabonként 20 Fillér volt. A sósborszesz egy cukor burkon belül helyezkedett el. Sokat gondokodtam, hogyan juttatják be a gyárban a cukor burokba a sósborszeszt, de mai napig nem jöttem rá. (Valaki tudja?) Két fajtában létezett: csokoládé bevonatú, és natúr. Általános iskolában többször próbáltunk Dianás cukorkától berúgni, de sosem sikerült. Egyszer 20 darabbal próbálkoztam, de még csak nem is szállt a fejembe. Mindegy is, nagyon szerettem, és szeretem mai napig. A Dianás cukorka a nagy túlélők egyike, karrierje már majdnem 100 éves.

Lehet ma is kapni? IGEN!

Kinek sikerült valaha a Dianás cukortól berugnia? Hány cukor kell hozzá?

(Holnap: Piros mogyorós csoki)
 

Címkék: cukorka dianás

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr361806174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

refes 2010.03.10. 08:57:03

Én imádom! Egyszer a tacskóm megtalálta, és zabált be majdnem egy dobozzal. Őt eléggé kiütötte.

retro gastro 2010.03.10. 10:21:38

@refes: Papirostul ette? Akkor tényleg nem csodálom, hogy kiütötte.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.10. 13:52:08

Nálunk a kisboltban lehet asszem még most is kapni, és szégyen-gyalázat (szégyenlem is magam), de nekem ez nem ízlett, nem is voltam soha dianáscukorka függő:D

Viszont ha holnap tényleg jön a mogyis csoki, akkor annak megtaláltátok a vezérszurkolóját:D:D:D:D:D

Fedup Sári 2010.03.10. 15:18:35

Az első kérdés nem is az, hogy hogyan jut be a sósborszesz a cukorburokba, hanem inkább az, hogy hogyan gyártják az üreges cukorburkot.

Dr Kangörény 2010.03.10. 15:19:00

A SPAR-ban olcsón árulják dobozos kiszerelésben, rendszeresen veszem a cuccot. :-)

Úgy 20-25 éve a szerencsi csokoládégyárban is gyártották, ott egy gyárlátogatáson telezabáltam magam, be nem rúgtam, de olyan szagom volt, mintha ragasztót szívtam volna.

Drout 2010.03.10. 15:20:16

Fater még a kockacukorra csepegtetett sósborszeszt is engedte :)

Honeyy 2010.03.10. 15:24:29

Egyszer olvastam egy sztorit, amiben leírták, hogy egyetemisták is kísérleteztek, a lehető legolcsóbban akartak berúgni. Állítólag pont a Dianás cukorkával sikerült, mivel análisan a cukor miatt baromi gyorsan szívódik fel...én nem próbáltam és az is lehet, h csak egy urban legend...:-)

limbekcs 2010.03.10. 15:33:10

már nem selyempapírban, hanem lehegesztett műanyaktasakocskákban lehet kapni a Kelenföldi pu. alatt.

erre a sparos tippre meg majd rárepülök... :)

Mitya Ivanov 2010.03.10. 15:37:26

mondjuk ebben sosem tudtam, hogy mi a jó. Későbbi csokis bevonatos már megettem, de azt is ugy, hogy a végét leharaptam, kiszivtam belőle a cuccot ( :D) , majd úgy megettem a többit.

Neménvótam 2010.03.10. 15:43:41

Már a hatvanas években is 50 fillér volt az ára.
Nem a sósborszeszt juttatják be a cukorburokba, hanem a sósborszeszt beburkolják cukorral.

jpmjpm 2010.03.10. 15:44:08

Fúúú, ehhez most kedvet kaptam. Megyek is a Spar-ba ha végeztem. Kiváncsi vagyok milyen élmény lesz kb. 20 év után.

gatsy 2010.03.10. 15:44:19

A sósborszesz sokkal viccesebb, amikor egy elegáns laposüvegből kínálják. Aztán persze a környéken maradsz, mert a többiek arcát is látni akarod.:D

Mindenestre a Dianás cukor jó, most is van otthon. Metroban is lehet kapni dobozban

jpmjpm 2010.03.10. 15:44:51

@Neménvótam: ÉS hogy lehet egy folyékony anyagot beburkolni?

-Maya · http://fogaskerek.blog.hu 2010.03.10. 15:57:54

@jpmjpm: Én úgy tudom, hogy a szeszben melegen feloldanak jó sok cukrot amit aztán formában hűtenek. A hidegebb oldat túltelitetté válik, és a cukor a forma falára kicsapódik.

Azt most hirtelen nem teljesen értem, hogy miért pont oda, és miért nem mondjuk a közepén kezd el kicsapódni, de biztos erre is megvan a magyarázat.

Zsola777 2010.03.10. 15:58:49

Részlet az Index fórumából:
Qittin 2001.11.25 00:52:54
HEURÉKAAA!! Fellebbentem a fátylat (igaza van siguenak a formába öntéssel kapcsolatban).
Forrásmű: kereskedelmi szakáruismeret tankönyv. Hogyaszongya "Likőrös cukorkák gyártástechnológiája: A likőrös cukorkák készítésének lényege, hogy a tömény szeszes cukoroldatot melegen formákba öntik. Az oldatból lehűlés közben a cukor kikristályosodik. A kikristályosodó cukor kérget képez, amely magába zárja az alkoholos tölteléket. Ballírozva -szacharózréteges bevonat az összeragadás megakadályozására - vagy csokoládéval bevonva kerül forgalomba."

-Maya · http://fogaskerek.blog.hu 2010.03.10. 15:58:52

@-Maya: ... belül persze ott marad a szesz, és körbe a cukorhéj. (csak ha esetleg nem lett volna egyértelmű)

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.10. 16:01:15

@jpmjpm: például, ha lefagyasztják.
De ez csak egy technikai fogás, nem tudom, hogy gyártják a dianás cukorkát.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.03.10. 16:02:46

@Zsola777: jajj, nagyon tetszik, elegáns megoldás!
Gondolom, azért kívül lesz a cukor, mert hűtik a formát...

Zsola777 2010.03.10. 16:18:19

@Before: Jaja, de mekkora poén, hogy 9 éve is ez volt a nagy kérdés, hogyan készül :)
Dianáscukor rulz!

BéLóg 2010.03.10. 16:25:31

@jpmjpm: Ez marha egyszerű.
MEGFOGOD a folyékony anyagot és szépen körbetekered a cukorral. Amíg nincs kész, nyugton kell maradni, nehogy kifolyjon, ennyi a titka.

BéLóg 2010.03.10. 16:26:59

@-Maya: Ha magától nem menne, én forgómozgásra tippelnék.

Terézágyú 2010.03.10. 16:27:32

Én is nagyon szeretem a dianáscukrot - de hadd jegyezzem meg, hogy a fillér szót kisbetűvel írjuk.
Mellesleg a forint szót is. Annak viszont a rövidítése valóban nagybetűs, hogyaszonya: Ft... :)

-Maya · http://fogaskerek.blog.hu 2010.03.10. 16:30:27

@BéLóg: Szerintem inkább a kívülről hűtés lesz a kulcs, ahogy Before írta. De a forgatás is jó, ha nincs más :) de szerintem az nagyon elbonyolítaná a gyártást.

zeger 2010.03.10. 16:40:07

Egészen egyszerű. Egy oldatból ott válik ki az oldott anyag, ahol "szennyeződés" van az oldatba. Gyerekkorodba biztosan csináltattak általánosban cukros spárgát, ott a spárga a "szennyeződés", itt meg maga a forma.
Próbálj ki valamit: tölts egy pohár kólát, gyömbért, bármi szénsavasat.
Dugd bele az ujjad, egy fakanalat, szinte bármit. El kezd az oldott szénsav kiválni az ujjadon, fakanálon, stb...
Pont ugyanezért.
És csak ránezető kérdés a végén: Miért habzik a pezsgő jobban a tiszta pohárban, mint a második töltéskor?

BéLóg 2010.03.10. 16:55:36

@-Maya: Én láttam üveggyárat is, egyszerűen hihetetlen volt. Abszolút nem nehéz ilyesmit kivitelezni, nem kell valami orbitális forgásra gondolni. De assz'em a hűtés magában is megteszi.

@zeger: A felületi feszültség változása lesz a ludas szvsz.

Igaz Juhász 2010.03.10. 17:19:03

Én is vettem már a Spar -ban, de sajnos már csak csokis létezik, és agyoncsapja szerintem az ízhatást.

Igaz Juhász 2010.03.10. 17:20:46

Húbazz, megindult a nyáltermelésem... :-))

David Bowman 2010.03.10. 17:53:18

Nem sok szesz lehet benne.
Mit keres benne az etil-acetát??

mindyakuza 2010.03.10. 17:55:31

hello !

nagyon jo a blog az enyem is hasonlo temaju.Remélem tetszeni fog.

retrokatalogus.blog.hu/

faszharcos 2010.03.10. 17:58:21

na és a vodka köré hogy öntik az üveget?

respecta /01 2010.03.10. 18:17:56

@retro gastro: Annyira vártam ezt a posztot!
Írtam korábban, hogy első alkoholos élményem ehhez az általam ma is kedvelt cukorkához köt.
Szóval mások is bíztak (te is) hatásában! Azt hittem csak mi voltunk idétlen libák. :-D
Nekünk sem sikerült berúgnunk a barátnőmmel (a vásárlás célja pedig konkrét volt).

respecta /01 2010.03.10. 18:19:48

@retro gastro:
Azt tudtam,hogy gyógyszerésztől származik, de kösz' a pontos ismertetőt.

kikakl 2010.03.10. 18:21:16

NA UGYE A MAKARÓNI ÚGYKÉSZÜL HOGY VESZÜK A LYUKAT ÉS KÖRÜL TEKERJÜK TÉSZTÁVAL.ÉS MÁR KÉSZ IS A MAKARÓNI.ÚGYAN EZ A HELYZET A DIANNÁS CUKIVAL IS.CSAK OTT LYUK HELYET ALKOHOLT-TÉSZTA HELYET PEDIGLEN CUKEDLIT HASZNÁLUNK.POFON EGYSZERŰ.HOZZÁ IS FOGHATSZ.

N.Zoli 2010.03.10. 18:37:21

Ismerek egy embert, aki a munkahelyen mindennap tomenyezett, mindig volt valakinek hazipalinkaja. Reggelenkent kollektiv palinkazassal inditottak a muszakot. Egy nap ez elmaradt, de a sracnak szuksege volt szeszre. Vett a bufeben 30 dianas cukrot, leharapta a tetejuket es a tartalmat egy felespoharba ontotte. Be nem rugott tole, de szerintem nem is volt egyenerteku ugyanennyi tomenyszesszel, sot valoszinu semmit nem erzett utana, de kellett neki.

Yoe. (ahogyavilagotlatom.blog.hu) 2010.03.10. 18:48:25

És volt olyan színes is, arról miért nincs semmi??

Claritas 2010.03.10. 18:49:36

csinálnak egy cukros sűrű masszát, amiben sósborszesz is van, formára vágják, bevonják csokival. egy idő után az alkohol+cukormassza elegye folyékony lesz. szerintem így csinálják,mert a konyakosmeggyet is így készítették 20 évvel ezelőtt. már csak az érdekelne,hogy akkor hogy készül az a változat,ami nem csokis?:)

Claritas 2010.03.10. 18:53:49

cukorból és sósborszeszből sűrű masszát készítenek,ezt bevonják csokival. egy idő után a cukros alkoholos massza folyékonnyá válik ( kb 1 hét ). szerintem így készül,mert a kézzel gyártott konyakosmeggyet is így csinálták 20 évvel ezelőtt. de vajon hogy készül az,amin nincs csokibevonat?
( Sparos dobozosnál finomabb a szemenként árult kisboltos változat szerintem )

Claritas 2010.03.10. 18:54:47

basszus,bocsi a duplázásért,azt hittem,nem ment el...

respecta /01 2010.03.10. 19:15:08

@Claritas: A konyakos meggy!

@retro gastro: Valódi klasszikus, megérdemelne egy posztot!!

Johnny Favorite 2010.03.10. 19:51:45

Pemetefű cukorka?
Lesz majd :) (vagy volt már?)

Öreg Sam 2010.03.10. 19:55:53

Heheeee...
Én anno gyártottam is nagyban...
Hááát,aki ettől akar berugni,annak inkább javaslom a sarki kocsma ütős felesét :)

htibi 2010.03.10. 20:00:36

@-Maya: Tökéletes a megfejtés !

zsoltix 2010.03.10. 20:19:35

Profi boltokban is van olcson dobozos, de ott is csak csokolades.

Kutyi 2010.03.10. 20:27:42

Emlékeztek még arra az időre amikor reggel 9 előtt nem lehetett piát venni a boltokban ? Nos akkor rendszeresen "megszívtuk" a diannával. Én is kockacukorra cseppentve fogyasztottam és mindig reggel 8-kor akartam venni :-D

MesésKrémes (törölt) · http://www.sutemenystylist.blog.hu 2010.03.10. 20:28:04

Szerencsen a selejtescsokiboltban eredetit is lehet kapni :) van egy kis cég akik a hagyományőrzés kedvéért újra gyártani kezdték az édességeket,így éledt újjá pl a "retro szelet" is.persze az íze már sosem lesz olyan,mint régen,de szép próbálkozás.

cizella · http://anyuhamos.freeblog.hu 2010.03.10. 20:29:50

Kicsit off: lehet kapni Korfu csokit. Nem vagyok benne biztos, hogy harminc évvel ezelőtt is ilyen volt a Korfu. És mintha átlósan lett volna kétszínű az eredeti.

retro gastro 2010.03.10. 21:31:35

@respecta /01: Konyakos meggy listára felvéve!

HgGina 2010.03.10. 21:32:57

Akkor is a Coca Cola az igazi!

pernahajder Campbell 2010.03.10. 21:51:28

@Öreg Sam: De Samu bazze, ha gyártottad, akkor mesélj má' valamit a technológiáról, egyem meg a szíved!

Mylady 2010.03.10. 22:31:40

@BéLóg: üveggyárban én is jártam már
sík- és öblösüvegben is
érdekes volt látni a gépsorokat

úgy tudom, a csokifigurákat (mikulás, nyuszi) is forgatják
nem bonyolítja meg a folyamatot

grandaw 2010.03.10. 22:55:49

nekem úgy rémlik, hogy a csomagolás nem egyszerű selyempapír volt, hanem sárga-barna csíkos. igaz, ez kb. 35 éve volt...

prof. Perselus Piton 2010.03.10. 23:03:47

100 forintos boltban szoktam venni...egyszer elszopogattam egy egész dobozzal és bár nem iszom,nem lett semmi bajom tőle...

Kérdés: lesz-e Oázis üdítős cikk? nekem az volt a nagy gyerekkori kedvencem... vagy az nagyon helyi (szabolcsi) termék volt?

frikazojd · http://kocs.ma 2010.03.10. 23:15:04

na szoval:

- analisan ovatosan: csokisan összekeni az algádat, és olyan mintha extra-vonalkódos lenne.

- előbb le kell szopogatni a csokit de nagyon óvatosan.
- hagyni kell kicsit száradni!!
- állva képtelenség
- fél-ülő pózban érdemes próbálkozni
- kell valami olajszerű, mert a cukor nem csúszik
- nyál nem jó, ugye oldja nagyon.
- szóval ha olajos akkor felmegy, és össze tudod roppantani..
- kell belőle 4-5 is, elég fura érzés, nem nevezném részegségnek..

egyszer mindent ki kell próbálni!

Zed is not dead yet 2010.03.10. 23:36:26

A csokifigurákat, amik belül üresek valóban forgatják. Egyébként a fémiparban is működik pont ugyanaz, kéregöntésnek nevezik. Mivel a forgás következtében a formát nem teljesen kitöltő anyagmennyiség lehűlése közben mindig a forma fala mentén van, ezért ott szilárdul meg.

Zed is not dead yet 2010.03.10. 23:39:16

Valamikor gyerekkoromban voltam gyárlátogatáson Miskolcon, ahol a csokifigurákat készítették és nem értettem, hogy miért pont a mi csokifiguránk kellett mindenhol a világon. Aztán jöttek az új idők, amikor már úgy kell vadászni a valódi csokifigurára (ami nem kakaós bevonómassza, meg hasonló szarságok, hanem tényleg CSOKOLÁDÉ) és azóta már értem a dolgot.

Dr Milton 2010.03.11. 00:28:00

Sziasztok. Menzán volt néha tészta porcukorral, lekvárral meg valami darával. Tudja valaki, hogy annak mi a polgári neve és hogyan lehet elkészíteni?

mpreston 2010.03.11. 00:47:48

nahá, hogy ennyien szeretjük ezt a cukorkát, nekem az ötvenes évek végén vásárolt változat (piros cuki fehéres porral)izlett, a moziban lehetett kapni valahány fillérért. a mostani nem izlett, különösen a csokibevonat miatt.

Yo! Maaan! 2010.03.11. 00:51:18

Grízes tészta lekvárral. :DDD
Vagy darás tészta. És lekvárt adnak hozzá.
Ez a darás tészta gyerekkoromban olyan jól hangzott egyszer, hogy sehogy a pék véreres bréjébe nem állt össze a kép agyilag, hogy mi a k.anyja az a darázstészta. :) Tehát maradjunk a grízes tésztánál, lekvárral. Szóval ezittaz. :)

mpreston 2010.03.11. 00:51:27

az Angol utcában a sütőipar központja volt a hetvenes években, a gyár helyén az adminisztráció volt, a lóistállóban pedig egy cukrászüzem, de semmi köze nem volt a valamikori cukorkához, mára már az épület sem maradt meg.szerettem ott dolgozni.

Yo! Maaan! 2010.03.11. 00:52:18

Ja, a dájánás cuki meg tényleg tuti! :)

mpreston 2010.03.11. 00:57:23

Dr.Milton: a darás tésztát úgy kell csinálni, hogy vékony metélt tésztát megfőzöl, majd zsirban piritott darát keversz rá. erre jön a baracklekvár. egy másik élvezetes hizlaló szegényember-étel a zsirban piritott dara, sok darát kell sürü keverés mellett piritani és erre jön a baracklekvár.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.03.11. 01:12:45

A szaloncukrot már egyik végén sem sodorják, hanem aljas módon összeragasztják az egyébként teljesen sodorhatatlanul rugalmas műanyagfóliát. Az eljárás következtében amikor kiválasztok egy szaloncukrot és lelkileg már rágerjedek, néha egy percig is szarakodnom kell vele, hogy megtaláljam a fólia szélét és végre szétszaggathassam, szitkokat morzsolva. A régi technika kíméletesebb volt az idegrendszernek. Egy húzás, egy laza ujjpöccentés, és már célban is vagyunk. Igaz, hogy akkoriban viszont sokszor olyan kemény cukorból volt, hogy csúzliba töltve varjakat is lehetett lőni vele.

De a Diána a kulturális örökség eddig hanyagságból felavatatlan része, ez tény.

Intizar 2010.03.11. 01:16:26

Hoppá. a zsírban pirított darát azért föl kell engedni egy kicsi vízzel, és puhára párolni. Különben keserves lesz a núdli.

zombizan · http://libertarius.blog.hu/ 2010.03.11. 07:16:56

Valaki nyugtasson meg, hogy a cukorkába azért nem ugyanazt a cuccot töltötték, mint ami a bedörzsölésre szánt eredeti sósborszeszben volt:

A sósborszesz víz, konyhasó, finomszesz, etilacetát és mentolkristály felhasználásával készített alkoholfajta. Korábban más adalékanyagok is kerülhettek bele: önantéter, kaprinsavas és kaprilsavas amiléter, amilalkohol és éter-aldehid frakció. Gyógyszertári neve: Spiritus menthae cum sale.

A Technocol Rapidról, mint retro kábszerről mikor születik post?

A grízes tésztáról annyit, hogy állítólag ez volt Kádár János kedvenc étele :-) Meg az enyém is, bár nincsenek különösebben jó emlékeim az öregről (mondjuk a mai garnitúrához képest javára vall, hogy legalább nem lopott).

Check 2010.03.11. 08:10:44

Dianás cukorka nyam.
Kérdéseim: Mókus csoki volt már? Pisztáciás és kb. Sport szelet méretű volt, a csomagolása is ahhoz hasonlóan, 1 réteg alufólia és azon kék-fehér papír.
És emlékszik még valaki a Sport, tejszínes krémsajt nevű csodára? Ha voltak már ezek 1000 bocs, csak most fedeztem fel ezt a blogot.

franta 2010.03.11. 08:18:12

Általában az egész bloghoz:
a Nagycsarnokban a főbejárattól jobbra a második vagy harmadik utcában van egy boltocska, ahol TÖBBFÉLE RETRO ÉDESSÉG KAPHATÓ, mint például dianás cukor, törökméz, krumplicukor, szőlőcukor, bocskorszíj stb. Kimérve!

nuklearis_baromfi · http://nuklearispillanatok.blogspot.com 2010.03.11. 09:01:38

@Kutyi: Bakker, pont ehhez fűződik a kedvenc sztorim!

hat-hét éves lehettem a nyolcvanas évek elején. Egy Debrecenhez közeli apró falu kisboltjában fizetnék a pénztárnál:

Pénztáros néni:
egy tábka boci csoki....(beüti)
Egy Kockás képregény ....(beüti)
Egy db téli fagyi...(beüti)
3 szem dianás cukorka...
MÉG NINCS KILENC ÓRA! - kiált fel, és visszadobja!!!

Azóta is röhögök, ha eszembe jut:-)

(egyébként manapság én is 100 Ft.-os boltban szerzem be elsősorban, huszas csomagban, dobozolva.)

Penya666 2010.03.11. 09:06:39

@zombizan:

Azaz. Króómpileves meg grizesteszta:)

Amugy enis megprobaltam haverral kb 10 evesen berugni a dianas cukortol de csak irtozatos emelyges lett a vege mert megettunk vagy 200at kozosen. Szerintem nincs is benne alkohol. Csak aroma.

prukker 2010.03.11. 09:20:30

höhö:)

És a Mese sajt? Na az milyen volt? Aki nem emlékezne: egy Mackó sajthoz hasonló formátumú, háromszög sajt darab, (mar akkor is) régi autóval a csomagolásán.
De ami különlegessé tette: CSOKIS volt.
Kb hánytam tőle, de most már annyira nem rossz élmény. A Nagyim azt hitte finom és mindig ilyet vett, én hülye meg titokban a kutyának adtam, mire azt hitte megettem és vett legközelebb is.
Nem tdutam kiszabadulni eme végtelen hurokból:)

Gournoddam 2010.03.11. 09:28:55

Volt régen egy olyan cukorka is, ami kb 1 forintos átmérőjű volt, kb 3-4 milli vastag. Asszem mindegyik szívet formázott, matt, pasztel színe volt (rózsaszín, halvány sárga, fehér, halvány kék). Kemény volt, de szét lehetett rágni. Kicsit mintha finom por lepte volna. Zacskós áru volt.
Valakinek rémlik ilyen?

patcsipalcsi 2010.03.11. 09:49:20

@Gournoddam:
ez a kubai szívcukorka volt. Öcsém megvett egy zacsival és 50fillérért árulta darabját az osztályban, a legkeelndőbb az volt, amin I love you felirat volt:)
Ja és semmi íze nem volt...

bala75 2010.03.11. 12:39:11

Hello!

Sosborszesz es sok cukor felhasznalasaval tomeny cukoroldatot keszitenek, majd RIZSLISZT-ben kialakitjak a cukor negativ formajat, az oldatot ezekbe az uregekbe toltik, majd a tetejere is rizslisztet szornak.
A rizsliszt a cukros oldattal erintkezve kivonja az oldatbol a nedvesseget, igy alakul ki a szaraz burok, amiben a toltet folyekony marad.
A formakat szaritas utan ujra lehet alakitani es hasznalni.
A csoki nelkuli a hagyomanyos.Remelem segitettem.
Otthon is kiprobalhato.

mpreston 2010.03.11. 12:43:09

valóban a piritott darához forró vizet is kell adni, hogy ehető legyen.innen egy lépés a sterc, ami kb ugyanaz liszttel stb.mi minden van, ami finom és hizlal...

mpreston 2010.03.11. 12:46:29

helló, bala75. tényleg ez lehet a technológia. nem emlékszel, mert hirtelen a családdal vitába keveredtem, hogy a cukorkának nem volt e
pirosas szine a fehér rizspor vagy keményitőpor alatt, mert bennem ez igy él?

bala75 2010.03.11. 12:53:53

@mpreston:

Azt hiszem, nagyon enyhen rozsaszin volt, de nem tudom, hogy ez szinezek vagy az eljaras miatti kovetkezmeny volt e.

mpreston 2010.03.11. 13:02:42

kosz, biztos egy kis piros ételfesték lehetett benne, de pár éve megkináltak a mostani változattal és feltünt , hogy más a szine...
érdekes, hogy én ott vezettem az angol utcában egy kis cukrászüzemet, de a dianás múltra senki sem emlékezett és semmi sem utalt, a hetvenes években.

bala75 2010.03.11. 13:36:58

@mpreston:
A nagyapam testvere is cukrasz volt, o csinalt is alkalmakra.
de en nem emlekszem mar ra sajnos.

zskoncz 2010.03.11. 14:04:23

@mpreston: na ja!
ezeket a kajákat hivta nagyanyám szegényember ételének. :D ócsó oszt jóllaksz vele!!!! :DDD

de utálom a darás tésztát!!! :S szinte az egyetlen amit nem eszek meg...

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.03.11. 17:14:35

@Gournoddam: A finom por valószínűleg keményítő lehetett, ma is ebbe hempergetik meg például a gumicukrot, hogy legalább a gyárban ne ragadjanak össze.

Öreg Sam 2010.03.12. 19:57:09

@zombizan:
Korrekt a recept!
Anno ugyanis a finomszeszt felhasználástól függően kellett denaturálni(emberi fogyasztásra alkalmatlanná tenni)
Ez volt az egyik(ha nem egyetlen) denaturálási forma,ami mégis fogysztható volt.
Alkeszeknek: a diana,mint sósborszesz,kb 4-5% alkoholt tartalmazott,ami a cukorkagyártásnál a hő miatt nagyrészt elpárolgott.Tudatmódositásra nem javaslom :)

AgentO 2010.03.15. 19:17:01

@Gournoddam: egyértelmű találat, színes kis cukorpasztillák, különböző színekben, az ízül valami egyen édes volt, olcsó volt, sokat ettünk belőle.
Ami nekem megmaradt még az egy karaj mentolos cukorka, olyan 1x1cm-es párna alakú, fehér és rózsaszín, imádtam, + persze a kóla ízű apró keménycukor a suli melletti trafikból...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.16. 11:22:14

Haaa sósborszesz keeell, a Dianna se roooossz... :-)))

A kőbányai beszerzőhelyemről én is szoktam hozni, és antialkesz mivoltom ellenére is szeretem. Az egyik gyártó megpróbálkozott a többi tömény ilyen formájú cukorkába töltésével is, de már nem látni.

Notburga · http://notburga.blogspot.com/ 2010.04.02. 00:34:22

Ó, ezt a suliban a pedellus árulta darabját ?? fillérért. Nagy szám volt, mikor elolvadt az iskolaköppenyem zsebében.

gummimaciné 2010.04.12. 10:53:47

nekem a pattogós cukor!!!
időnként most is veszek, és lelkesen töltöm az arcomba a gyerekeim furcsa tekintete kíséretében.
ők nem szeretik...

limbekcs 2010.04.13. 00:40:46

@limbekcs:

újra a selyempapíros verzió van mégis a Kelenföldi PU. alatt, 15 Ft darabja.

kabátzsebbe csak óvatosan tárazni! :)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2010.09.08. 19:50:49

Eredetileg fehér alapon sötétszürke karikák - és középen átlósan felírva, hogy DIANA - elsős koromban ettem az elsőt, de nagyon nem ízlett. Aztán ötödikben nagyon hódított, felesnek hívtuk és tömegesen vettük a büfében, 8 (!!!) forintért darabját (megjegyzem, ma is ennyi). Aztán kb. hatodikban bővült a piac: volt cherry-brandy-s (rózsaszín), császárkörtés (sárga) és vilmoskörtés (zöld dizájnnal). Na, megvan ez valakinek? 1998-1999-ben történt mindez.
És már megint nem olvastam vissza a kommenteket.

véghróbert 2011.02.01. 22:07:01

@Fedup Sári: Szia!
Nekem ez a szakmám és roppant mulatságosnak tartottam a kommentekben olvasott találgatásokat.Például a folyadékot gyorsan körbecukrozni, kifejezetten szórakoztató gondolat:) A folyadékot megfagyasztani? Az alkohol a fagyálló alapja:)
Volt egy szakkönyvből vett idézet is, de a dolgok miértjére nem ad választ.Az odáig rendben, hogy túltelített cukoroldatot kell főzni ezután alkoholt kell hozzáadni és aromát. A formába öntés is stimmel, de itt jön a furfang.... upsz lefagyott a gép.. csak vicceltem:) Szóval a forma, az igazából kukoricakeményítőből kialakított forma negatív. Azért keményítő, mert erősen higroszkópos (nedvszívó).A titok a következő: Az alkohol nem engedi kikristályosodni a cukrot az oldatból, ezért marad folyékony a belseje. A külső réteg úgy alakul ki, hogy a keményítő magába szívja az oldatból az alkoholt, így a cukor ki tud kristályosodni kemény burkot képezve ezzel.
Vannak egyéb részletek, de abba most nem megyek bele. A lényeg ennyi.

Üdvözlettel Végh Róbert
Szamos marcipán

Szalacsi_Dezső 2011.02.02. 12:29:56

@véghróbert: Te, Robi! Nem fognak tégedet ezé' megb@szni a munkáltatóid? :-D