A ’80-as évek elején érkezett Magyarországra a hamburger, a ’80-as évek nyugati világának egyik első hírnöke. A Körútön a kapualjakban egyre-másra nyíltak a butikok, tricottage-ok, míg a járda úttest felőli részén a hamburgeres, hot-dog-os pavilonok. Az első hamburgert mégsem maszek ételbisztróban pillantottam meg, hanem a budapesti Váci utcában az Anna Café-ban. A Váci utcai Anna Café abban az időben ugyanolyan elérhetetlen volt számomra, mint Nickelsdorf, így maradt a hamburgerre való sóvárgás, és lófrálás az Anna Café környékén, hátha megpillantok a presszó teraszán valakit (akkor még a kávéházak és a café-k presszók voltak), aki éppen hamburgert fogyaszt. Szerencsére nem sokáig kellett várnom az első hamburgeremre, a Kúria utca és a Kecskeméti utca sarkán álló bódé gyorsan átállt hamburgerre, itt ettem az elsőt: édes puffancs (félig felvágva), ismeretlen eredetű fasírt pogácsa, hagyma, csalamádé, kecsáp és az elengedhetetlen félig kilógó salátalevél. Hogy miért kellett a salátalevélnek félig kilógnia, és ha már a salátalevél mindig kilógott, a fasírt miért nem mindig, azt nem tudom, de ezt senki nem firtatta, ilyen volt a hamburger. (Csak évekkel később szembesültem a Régi Posta utcai McDonalds-ban, hogy sem a puffancs, sem a félig kilógó salátalevél nem szükséges, és nem is elégséges feltétele annak, hogy a hamburger hamburger legyen.) A ’80-as évek gasztronómiáját dicsérte, hogy hónapok alatt kiépült az egész országban a hamburger, hot-dog bódéhálózat (ohne franchise!), ahol ugyanolyan megjelenésű és minőségű félig kilógó salátalevelű, csalamádés, kecsápos puffancs hamburgert lehetett kapni. Ez egyfajta biztonságot teremtett; a hamburger minőségében feltétel nélkül bízhattunk az ország egész területén. Így teltek a hamburgeres békeidők, míg a Taverna berobbant a City Grill étteremlánccal… (folytatás holnap)

Fontos kérdések: Tényleg a budapesti Anna Café és a Kúria utcai bódé voltak az első hamburgeresek, vagy voltak a hamburgernek korábbi hazai hírnökei is? Létezett csalamádé nélküli hamburger is? Lehet még puffancs hamburgert kapni?

Nekem ennyi. Más emlékek?
 

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr421761976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zezse 2010.02.16. 09:01:56

Szentendrei út AKG-nál.Éjjel-nappali. A rendőrök is mindig ott esznek.

oszkar00 2010.02.16. 09:04:13

"Lehet még puffancs hamburgert kapni?"

A Thököly és a Dózsa György út sarkánál valami palacsintás hamburgeres éjjel-nappali helyen (a nevét mindig elfelejtem) lehet elég klasszikus 80-as évekbeli hamburgert kapni. Nagyon jó. Régebben sokáig kicsit kintebb egy lakókocsiban működtek, mindig sor volt, amikor arra jártam. Most sem tudok úgy bemenni éjszaka sem, hogy ne legyen valaki. Jó hely.

szófogadatlan prókátor 2010.02.16. 09:06:10

azt hiszem akkor jöttem rá, hogy van belőle ehető is, amikor az első olyat ettem, ami nem édes puffancsból készült

oszkar00 2010.02.16. 09:06:39

@oszkar00: Ja, és itt is mindig itt kajálnak a rendőrök! :-)

SimiTomi 2010.02.16. 09:06:58

(Nem budapesti) emlékeim szerint vagy a jó kis strandos hamburgerek voltak az elsők, de talán még inkább az egri Imbisz büfében kapható cucc. Az biztos, hogy oda bármikor mentünk Egerbe, mindig be kellett menni.

S mindig mondták: "Hamburger van, de csak zsömlébe tudom adni."

gonosztojás (törölt) 2010.02.16. 09:06:59

Oktogon.
Az volta legjobb, az órásbolttal szembeni bodega.
Óriáspufi, csalamádé rulez!
A Mac meg a többi lófing hozzá képest.
Ja és nem lett belőle ehetetlen fűrészporbrikett ha nem etted meg azonnal és kihült.

gonosztojás (törölt) 2010.02.16. 09:08:17

Ja, stílszerűnek kellett volna lennem: Akkor még "Nov7tér"..:))

Gabe2 2010.02.16. 09:08:39

Boráros téri bódésor. A csirkemájas (!) hambi verhetetlen volt!

Picurigor 2010.02.16. 09:10:09

Nálunk Nyíregyházán még tuti lehet kapni.
Ahogy pl. ha nálunk gyrost akarsz enni és nem mondod, hogy pitában kéred, automatikusan kiflibe teszik.
Szerintem egyébként kifliben sokkal finomabb is...
Sőt, szerintem itt van olyan gyros-os is, ahol talán pitában nem is árulják.

Yamashui 2010.02.16. 09:11:16

GOGOhami mai napig (20 éve lassan) puffancsost ad és szerintem verhetetlen bárkivel szemben.

Escobar888 2010.02.16. 09:11:16

Lehet még kapni puffancsost a Határ úti bódék egyikében is.
Nem is drága és retró íz.
Ez amolyan Magyaros hamburger. Nagyon jól esik enni időnként.
Néha az asszony is összedob otthon ilyet :)

Adam81 2010.02.16. 09:11:35

éjjel - nappal FANNI BÜFÉ Pacsirtamező utca III. kerület (Kiscelli postánál nagy fabódé) ; III. kerület Szentedrei út Raktár utca sarok (szintén fabódé)

kishawa 2010.02.16. 09:12:45

82 körül az Astoria szálló "látványkonyhás" büféjében lehetett enni hamburgert - ezt már így hívták, de még explicit fasírtból volt, és nem volt benne csalamádé. Ugyanitt lehetett először pizzát enni - kb. 13 cm átmérőjű, kecsappal es oreganoval boritott, puha kis diszkeket.

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2010.02.16. 09:13:10

Jók is ezek az óriás hamburgerek. Minden másodiktól "feltétel nélkül" rosszul tudok lenni :)

nite_club · http://niteclub.blog.hu 2010.02.16. 09:13:13

azt a helyet az AKG-nál Fanni büfének hívják és kiterjedt rajongótábora van! :)

2010.02.16. 09:13:50

Mi otthon csináltunk mindig csalamádé nélkül (kifejezetten nem illik a hamburgerbe szvsz) kenyérrel.:)

Fandor 2010.02.16. 09:16:32

Moszkva téri "hamburgercsaták" 85-ben péntek esténként a MArczibányi téri Poptarisznya klub dizsi után....... hagyma nélkül!!!! :-)

hogy miről irjál még:
- nyugi gumicukor, TV linzer, ezüstpapíros túró rudi, margaréta vaj, jegyes tej, sztár/gyöngy/róna üdítők.... és a LIMO!

Adam81 2010.02.16. 09:17:00

Emlékszem régen volt a Felszabadulás térnél egy sárga bódé hamburgeres - fagyizós a trafik és a fotóbolt között, és a Rákóczi úton az édességbolt-vasedény-hentes hármasnál, továbbá az Uránia mozinál egy hosszú sárga bódésor a legfinomabb vaniliáspalacsintával. Ezek a 80-as évek közepén voltak. Nem tom megvannak e még.

gonosztojás (törölt) 2010.02.16. 09:18:24

Remélem olvassa a meki velamelyik korifeusa is.:))
Ha kaszálni akarnak nagyobbat a szokásosnál, vegyék fel a "magyaros hambit "is a nemzetközi sorozatukba.

Escobar888 2010.02.16. 09:18:59

@Fandor: LIMO volt az isten :D
Néha lehet még kapni.

kékdelfin 2010.02.16. 09:19:43

80-as években Szegeden is volt egy hamburgeres. Nagyon sokfélét lehetett kapni, természetesen puffancsban volt, és nem volt benne feltétlenül csalamádé. Már nem lakom Szegeden, de úgy tudom, hogy még ma is van boltjuk.

Adam81 2010.02.16. 09:21:14

MÉZES MACKÓ???? Rémlik valakinek? A legkirályabb hidegkonyhás cuccok voltak, stb.......

Mitya Ivanov 2010.02.16. 09:22:25

királyság volt. Komolyan hiányzik az az ízvilág, az édes puffancs a, savanyúédes csalamádé, és a tulajdonképpen borzalmas ízű húspogácsa. Mivel vidéki vagyok, itt először buszpályaudvarokon lehetett kapni, ezért elneveztük buszmegállóburgernek. 1992- körül volt ennek gyorsfyagyazsztott változata is, annak readyburger volt a neve. Veszprémben a Kossuth utcai hamburgeres akkor vált fogalommá, és ott máig ugyanilyen hamburgert készítenek. Aki teheti, próbálja ki

Bérgyilkos Bohóc 2010.02.16. 09:23:05

"Hogy miért kellett a salátalevélnek félig kilógnia... azt nem tudom"

Esetleg azért mert a salátalevél nagyobb, mint a zsemle?

Egyébként érdekes módon én is hasonlóan vágyakoztam, és emlékszem is életem legelső hamburgerére , ami egy téli kirándulás alkalmával valósult meg:)

Plumper 2010.02.16. 09:23:33

csakis a Whopper.
a többi rossz és gyenge másolat.

feket663 2010.02.16. 09:24:49

Nekem még mindig összefut a nyál a számban, ha a Debrecenben, a "Vöröshadsereg" úton kapható savanyúkáposztával tupírozott hamburgerre gondolok. Az a bodega valami büfélánc volt, csak már nem emlékszem a nevére.

Dick - Nick 2010.02.16. 09:25:04

Rákóczi tér (a peep showal szemben)
1986-7 körül

Hambi 14ft
Hot Dog 9ft
Málna/Jaffa 4ft
peepshow 20ft/perc

Black Birka · http://www.genyatrade.blogter.hu 2010.02.16. 09:26:51

A Corvin tövében a mellékutcában van egy lángosos-hambis. Ott igazi régi iskola burgereket lehet kapni.

Adam81 2010.02.16. 09:27:31

@Plumper: Kedves Plumper vagy már akkor sem szeretted ezeket a gyorskajákat, vagy még nem éltél abban az időben, amikor ha a szart aranypapírba csomagolták, és azt mondák, hogy ez nyugatról jött akkor azt is megettük. Tudom nem olyan mint a whopper ízfokozókkal (amúgy én is szeretem)de az emlék csak az ami itt számít! szép napot!

rennie 2010.02.16. 09:27:54

@Gabe2: igen, a Boráros téri volt a király! buliból hazafelé mindig ott ettünk, sokáig nyitva voltak (vagy egész éjjel? erre már nem emlékszem), már megismertek minket és tudták, hogy sok csalamádéval, hagyma nélkül szeretjük. részemről mustár nélkül.
egyébként is az a bódésor überalles: mindent megkaptál, amit szemed-szád megkívánt, olcsón. nagy kár, hogy lebontották:(((

kacsasult 2010.02.16. 09:31:38

Sztem a Moszkva téri gombában található büfében is 'classic' hamburgert lehet kapni.

Ápuka 2010.02.16. 09:32:39

@rennie: Jaja, 179-es éjszakai buszra várakozva...:))))
Ill. Csepelen az első Badi Hami...ami nonstop volt...10 éve ettem ott utoljára...

Koky_ 2010.02.16. 09:33:04

GoGo hami Újpest központban! Isteni a hamburgerük és a Makó hot-dogjuk sült hagymával! :)

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2010.02.16. 09:33:20

Az időrend összefut, de a Kálvin téren is volt valami kerek egység (talán narancssárga?), ahol volt hamburgerhoddog.
Akkoriban inkább hotdogista voltam, a posztban is említett piros bódéban (Kecskeméti-Kúria sarok) ezt kajáltam rendszeresen. A hotdog 8Ft-os ára határozottan rémlik.
Szembe állva a bódé jobb fele volt a hamburgerhoddog, a bal fele pedig időnként funkciót váltott, erre emlékszünk? Volt csavartolaszfagyis, gofris, meg talán a vége felé még óriáspalacsintás is.

Escobar888 2010.02.16. 09:33:22

@Plumper: Nem vetem meg és alkalom adtán eszem is a modern gyors éttermekben, de a BK az valami förtelem nekem.

parrre 2010.02.16. 09:33:46

A Keleti pu. kijáratánál, (ahogy az állomásról mész a metróba) na ott volt egy überf@sza hamburgeres a 80-as évek végén. Igazi fasirtos csalamádés. Imádtam

kacsasult 2010.02.16. 09:34:54

@Dick - Nick: Nagyon jó lehet a memóriád, hogy ennyire emlékszel az árakra, de az kizárt, hogy 86-87-ben lett volna már peep show Bp-en. Azok 90-től kezdek beindulni (mára meg alig maradt belőlük).

Sákif za morro? 2010.02.16. 09:35:43

Ha már hamburger: www.hamburger.hu/main.htm

Tudtommal itt lehetett legelőször hamburgert kapni. Talán a 80-as évek legelejétől, de erre nem esküdnék meg. Egy dokumentum fimben halottam először róla, akkor még nem tudatosult bennem hogy az ugyan az a hely ahol amúgy gyakran megfordulok. Ahova én "járok" az a Ferencvárosban van és tele van emeletes házzal, ami a filmben volt, az tulajdonképpen egy kisvárosi környék hatalmas telkekkel. közben kicsit átépítették. :-D

PITTA 2010.02.16. 09:38:59

M5 melletti Auchan üzletsorán a Boldog Hotdogban isteni a puffancs hamburger! Legalább 15 féle van! :-)

rennie 2010.02.16. 09:39:00

@ápuká: a badi hami most is van, és finom a hamburgerük is, csak nem puffancsban van, hanem szezámmagos zsemlében. mondjuk ettől még finom.

Jadro 2010.02.16. 09:39:57

Puffancs zsemle szerencsére kapható még. Nagyobb üzletekben látok rendszeresen,(Pl Tixo, Kóp ilyesmi.) sőt néha veszek is hamburgerkészítési célzattal. Csalamádét persze nem rakok bele. :)

hááááát 2010.02.16. 09:41:09

Déli pu keringő.Nagy puffancs jól megpakolva.még szardiniást is csinált.Aztán jött a szezamos zsemle,meg kisebb is lett.bezárt azóta de Bp egyik legjobbja volt.Ja és a nov 7 tér sarkán(most relay)über állat megtömve.Esélyed sem volt a kúltúrált elfogyasztásra.haaa

Thomses 2010.02.16. 09:41:20

Moszkva tér, suli után és mindig kifolyt belöle a mustár de imádtuk

zassz 2010.02.16. 09:41:43

Debrecenben volt egy hely a 80-as évek elején, ahol úgy tálalták, ahogy máshol nem láttam. Aranybika szálló picéje, akkori nevén Kinizsi söröző, I. osztály, 10 Ft. a cola, (máshol max 4-5) 13-ért hambi. Pincér hozza tányéron a félbevágott zsemlét, a húst, a tányér szélén kupacban hagyma, mustár kecsap, + egy kés, hogy ne kézzel tedd fel a zsömire. Mérete nagyjából a Mc kétszerese, ízre a hús kb ugyanaz, csak kissé füstösebb ízben. Elképesztő tálalás, kiváló íz, persze gimisként az ár húzós volt, de akkor máshol még nem volt hambi Debrecenben. Aztán 1-2 év és tele lett a város bodegákkal. Persze volt olyan is boldog ifjú korunkban, hogy az este 10-kor megkívánt hambit éjfélkor ettük a Kecskeméti u sarkon. Boldog békeidők, olcsó benzin, nulla forgalom, családi Trabant, s az úton jót szórakozott a csapat:)

báró Csekonics 2010.02.16. 09:44:04

Király utca (akkor 'asszem Majakovszkij?) és a Körút sarkán volt a mostani Bock-bisztró előtt kb. egy 'Maci grill' nevű bódé.

Na, ott adtak olyan jó puffancs-hambit, hogy ha az még létezne, tojnék én nagy ívben a Mekk meg a Börger fejére.

Homeoffice 2010.02.16. 09:45:43

A rendőrös hely az Palacsintakirály
Nagy kedvencem.

dimitrij 2010.02.16. 09:46:34

kommentár nélkül:

tuzestal.hu/etlap/orias_hamburgerek

érdemes megkóstolni. :)

kispestipeti 2010.02.16. 09:47:24

óh, azok a drága nyolcvanas évek! hamburger, hot dog vonalon a belváros és környékét ismertem. lenin krt. ízek utcája? ha jól emléxem ott is volt valami presszo jellegű intézmény az utcafronton, ott árultak hambi, forrókutya, fagyi cuccost, majd beljebb a belső udvaron lehetett bejutni ebbe a többfunkciós étterem kombóba. palacsintázó, pizzázó is helyet kapott benne.
de hát a kálvin téri, ami sztem később átlényegült city grillé. a rákóczi úton az urániával sréghen egy takaros kis bódéban volt nagyon kúl hambi és miegymás.

Cikória 2010.02.16. 09:47:54

LIMO-t akarok!
Nyálas(koszos) kézzel belanyúlni, míg az egész össze nem ragad. Nálunk a suli melletti boltban volt kapható, szünetekben csapatostul rohangáltunk ki érte. Első verzió: ezüst zacskóban citromos illetve narancsos változat, később kis műanyag üvegeben volt, de ebbe nem lehetett belenyúlni, így maradt a szájba öntés technika

ratrider02 2010.02.16. 09:48:14

Nyíregyháza, óriás hamburgeres. hatalmas méretű hambi, azt kérsz bele amit akarsz, kákabélűeknek nem való. A zsömle nem a hagyományos pufi, hanem egy 2x akkora de édeszsömle, klasszikus hamburgerfasirttal.
Aki felénk jár próbálja ki, de szigorúan korgó gyomorral

dimitrij 2010.02.16. 09:49:10

ja, és a Cook kapitány nevű étteremben is volt egy időben hamburger, ahol tee állíthattad össze saját ízlés szerint, hogy miből mennyi legyen benne: a tányéron ott figyelt a hagyma, uborka, paradicsaom stb., és még a zsömle+buci kombó mellett volt hely sültkrumplinak is. nem tom még árulják-e?

kilozsul 2010.02.16. 09:50:15

Amire én emlékszem itt a balcsiparton, hogy sehol sem használtak csalamádét. Pedig itt is megvolt a hallgatólagos szabvány: pufi, saláta, hagyma, kígyóuborka, esetleg paradicsom és a hús... kecsap, mustár gazdagon...

Comté ex C. 2010.02.16. 09:52:26

Legjobb hamburger az Astoriánál volt kapható. Meg a Blahán. Egyébként emlékem szerint szerves része volt a csalamádé mellett az iszonytató mennyiségű hagyma is, bár a posztban nem emlékezel meg róla. Vagy az én memóriám csal?

Prsce24 2010.02.16. 09:54:13

Ugye a Kálvin tér,bár ott a fő profil az óriás kiflis melegszendvics volt.És non-stop nyitva...aztán az Astóriá-nál volt agy kicsi a Deák felé kapualj...Na az volt a király.Lehetett kérni mindenfélét bele.Tonhalas,tojásos gombás stb..az nagyon király volt...aztán a Kosztolányin a távolsági busz végállomás.Bár ott meg inkább a kolbász volt a fő profil...És igen a Keltei-nél..volt egy haverom kicsit ittasan hajnalban nem bírta kimondani a klasszikus...Dupla sajtos csirkeburger-t kérek.....

Comté ex C. 2010.02.16. 09:54:18

@Cikória: kiváncsi vagyok, volt-e olyan gyerek, aki a rendeltetésének megfelelően használta a LIMO-t. Azaz vízbe öntötte a port és megitta. Mert nekem is csak ez a mocsotos manccsal való belenyúlkálás van meg. És mindenki így ette.

fingerbangs 2010.02.16. 09:54:23

borároson csirkemájas fortunából hazafele szerda éjjel (csüt hajnal)

uránia mozi előtt is volt egy jó hambis, a vas utcánál

fanni büfé elég szar amit gyárt, melegszendvicsezni szoktunk ha nincs idő másra

tavernában city grill isten volt, ott ültünk minden este, duran duranosok voltunk, benettonban jártunk, swatch óránk volt, meg bocsúz cipő amit a pop84ben vettünk az oktogonon (ja meg veszkó csizma is az oktogonról)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.16. 09:56:13

a mester utcából nyíló valamelyik kisebb utcában az egyik új ház oldalában van a marika néni(?) burgeres boltja. millióbillió fajta puffancsos hambival. állat.

halaszlo 2010.02.16. 09:57:03

@Picurigor:
Miért van olyan ahol pitában adják? :) Rég ettem már jó kis nyíregyházi kiflis gyrost, de amikor annak idején feljöttem Pestre és kértem egy gyrost csak néztem, hogy mi ez az izé...
Kifli, hús, ketchup, majonéz. Az az igazi.

feket663 2010.02.16. 09:57:24

@ratrider02: Hol van ez a hamburgeres Nyíregyházán? Mert én csak a Twin Peaks-et ismertem eddig, hogy ott is van ilyen Piedone hamburger, az is brutális méret...

Dr. No 2010.02.16. 09:57:27

Jelenleg puffancsos-csalamádés kapható Budapesten tudtommal a Batthyány téri aluljáróban, az Örs vezér téri éjjel-nappali giroszos bódéban, valamint a HÉV Árpád hídi megállójában.

Pippike 2010.02.16. 09:57:58

Miskolc, Matróz. A mai napig verhetetlen. És emlékszem még, hogy egy kis lakókocsiban kezdte egy parkolóban, ahol ma áll a szinvapark:-)
Régi pufizsemlébe mindenféle belevaló, amit csak szeretnél...:-)

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2010.02.16. 09:59:44

Fonyódligeten a vasútállomás és a strand között egy fehér lakókocsiból már a 80-as évek elején árult egy fószer hambit.
Infralámpa alatt melegített zsemle, husi, csalamádé, sajt.

A sima 18 forint volt, a sajtos 20 forint. Mindkettőben ugyanaz volt, de az NDK-sok megvették a drágábbat, mert nem tudták a titkot.
Mi a bombázó nővérem miatt jóformán mindig ingyen ettünk.

Koky_ 2010.02.16. 10:02:23

Jaaj, azok a műanyag gyümölcs alakú kis dobozkák, amiben a savanyú porok voltak :) Azokat faltuk a tesómmal koszos kézzel :))

Analyzer 2010.02.16. 10:03:21

nekem is a kalvint teren levo bodega volt az etalon, tetejen a forgo "city grill" felirattal. ejjel-nappal nyitva volt, mar a nyolcvanas evek legelejen. ott eszegettek a szocialasta ejszaka arnyai, es mi, gimnazistak-egyetemistak a bulik utan hazafele poroszkalva.

kispestipeti 2010.02.16. 10:04:36

muszáj megosztanom ezt is. 90-ben jó sorsom az USA-ba vetett és az isten háta mögött egy coloradoi kis turista faluban dolgoztam egy étteremben. a friss német egyesülés első hullámaként odavetődött egy hajdani ndk-s egyetemista cimbi is nyári munkára, aki előtte csak magyarországon járt külföldön. cikizték is a fickót (ulfnak hívták) hogy még mennyi nyugati doglot nem ismert a világból, mint pl. a mekdonáldsz bigmekje. el is vitte az amerikai munakadónk egy este ulfot a helyi fastfood templomába, ahol nagy várakozással várta ulf élete első harapását az "igazi" hamburgerbe és az azt követő reakcióját várta. ulf barátunk forgatta a szájában a műkaját (elismert nevén junkfood)és azt merte tört angolsággal közölni: ez semmi, amikor én budapesten voltam és - egy átmulatott éjszaka után - valami lerobbant, kis utcai bódéban vettem egy hambit, na az volt a finomság! részletesen ecsetelte a szaftos fasírtot, a méretes bucizsemlét, a csalamádét, a salátalevelet,(amit mindig együtt melegítettek fel az egész cuccal) de az ízét határozottan(túl)dícsérte. az amik meg csak ámultak-bámultak, hogy lehet jobb hamburger a földön, mint az ő mekijükben készültek? mivel nincs nemzetközi összehasonlítási alapjuk (ne feleddjük, az amerikaiaknak nagyon kis százaléka utazgat ám európában, különösen k. európában) így el kellett hinniük, hogy ulfnak igaza lehet. hetekig emlegették a budapesti hamburgert, mint valami csodaszert, ami jobb az övékénél is. most látom, tapasztalom csak igazán, hogy van benne valami (igazság)

záporjózsi 2010.02.16. 10:05:11

@triumphator: Angyal utca.

Kecskeméten a belváros szélén van egy remek burgeres csaj, nagy puffancsos hambikkal.

ratrider02 2010.02.16. 10:05:14

@feket663: Kossuth utca a 14 emeletes házzal majdnem szemben. Itt sokan a Twin Peaks-ért vannak oda, de mondjuk egy jó gyrosért én mindig a Total Gyrosba megyek (most költözött az épületébe) Pitában, lavas pitában, kifliben, stb. Hús, uborka, hagyma, csípős szósz és isteni mártás.

Hervé 2010.02.16. 10:06:03

Pár Perc Krumpli, Ráday utca. "Moszkva tér" a hamburger neve. Tökéletes. Miközben eszed, pont úgy érezheted magad, mint az azonos c. filmben a szereplők hajnalban, a téren.

És: Zirc, Hamburger Box, sokféle hamburgerrel, köztük bucissal, a csalamádéban nem vagyok biztos, de elég autentikus íz rémlik.

AzHofi 2010.02.16. 10:07:40

A körtéren is lehet kapni puffancsburgert, a 40-es megállójától kicsit visszább, de szerintem a burgerking-féle whopper van olyan jó, mint a puffancsburger az azonosítatlan kontinensről (terra incognita?) származó hústermékével.

Cikória 2010.02.16. 10:07:47

@Comté ex C.: Ki van zárva, azt biztos kiröhögtük volna...

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.02.16. 10:08:17

csak hogy korhű legyen, az akkoriban még inkább _kecsöp_ volt, nem _kecsáp_

bár, sokan még ma is kecsöpöznek...

s.p. 2010.02.16. 10:10:06

@oszkar00: PalacsintaKirály a neve. Nagyon jó kis hely az.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.02.16. 10:10:09

@Adam81: Pécs, Király utca vége? (aztán később a Széchenyi téren)
isteni volt!

ratrider02 2010.02.16. 10:11:45

@ratrider02: Bocs az univerzum épületébe. Ez lemaradt

hoppacska72 2010.02.16. 10:12:08

És a Westend udvar????
Szt Jupát büfé ée társai???
Szombat éjszakai buli után kihagyhatatlan volt.
Tatárhúsos melegszenya...

szavapart 2010.02.16. 10:14:08

Bár már leírták, de Veszprém Kossuth utca....
Még mindig isteni, de a volt Vár áruház melletti hambi is nagyon finom.

dokngp 2010.02.16. 10:14:31

Életem első hamburgerét a Tanács körúton(ma Károly)vettem, ablakon keresztül, 19 ft-ért 1985-ben az ÉDES nevű helyen. A másik felejthetetlen emlék Kalocsán, az Alibi söröző előtti bódéban a csirkemájas-lecsós kombináció!

ratrider02 2010.02.16. 10:15:10

@szavapart: Úgy látom a jó hamburgeresek a Kossuth utcára tömörülnek, függetlenül a településtől :)

ratrider02 2010.02.16. 10:16:14

Békéscsabán tud valaki jó helyet? Fogok az elkövetkezőkben arra járni, szívesen megkóstolnám a helyi kínálatot!

sankó panza 2010.02.16. 10:16:49

Ha már valaki szóba hozta Egert, érdemes kipróbálni a sétálóutcán az ifiház emeletén Oszi bá' hamburgerét! Nincs 300 Ft és teljesen kiüt (olyan finom és sok)Óriás buci, rengeteg friss zöldség, amit előtted aprít, korrekt hús és rengeteg sajt. Sajnos már délutánra el szokott fogyni, mert 300Ft-ért ennyi és ilyen minőségű kaját sehol sem kapsz.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.02.16. 10:17:30

Az volt ám az igazi Hambi! Azokban az években Balatonon szüleim pékségében 1000számra készültek a puffancs hambizsemlék! Az a retro Hambi ám a királyság nem ezek a Meki meg BK szarok! Abban volt rendesen cucc!
Balatonon a mai napig lehet nyaranta ilyet kapni!
Máris éhes lettem egy ilyenre.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.02.16. 10:18:18

Móricz körtéren a minap is elég jó retróbucit ettem a Villányi sarka felé álló giroszos-kifőzdés komplexum ablakában.

Amúgy a minap akadt otthon darált marha, úgyhogy házi hamburgert vacsoráltunk, szigorúan csalamádéval (+sajt, mustár, kecsöp), de puffancsot már nem igazán lehet kapni, úgyhogy maradt a standard amerikai buci...
Állati jó volt, életem egyik legjobbja...

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.02.16. 10:20:04

Mellesleg életem egyik első hamburger-specifikus emléke a nagybátyámék sztorija, akik nagy izgalomaml kipróbálták a hamburgert valamelyik utcai árusnál és mindketten iszonyú betegek lettek tőle másnapra.

Volto 2010.02.16. 10:21:16

Kicsit OFF, de csak ezért regeltem, mert évek óta keresem:
Olyan hot-dogot lehet még kapni valahol, aminél az óriás kifli belsejét egy rúdon megpirították?
Akkoriban csak ilyen volt.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.02.16. 10:25:58

@Volto: már mindehol csak ezeket a szar félbevágott kiflis hotdogokat lehet kapni.

Pedig az órisákifli kilyukasztva volt az igazi. Lám-lám az amerikai ebből is szarabb, mint a magyar. :)

Zolika817 2010.02.16. 10:27:31

Yamashui 2010.02.16. 09:11:16
GOGOhami mai napig (20 éve lassan) puffancsost ad és szerintem verhetetlen bárkivel szemben.

régen tényleg jó volt....egy vasárnap hajnal bátyám az újpesti Gogo-ban kért egy hamburgert mire az eladó, hogy egyen inkább melegszendvicset, ezt a hamburgert már csak részeg fiataloknak adja oda, melósnak nem, az egyen rendeset.

énis 2010.02.16. 10:30:51

A Feneketlen-tónál is volt egy bódé puffancsos hambival, csak azért mentünk oda, gyorsan be is vágtunk fejenként kettőt, majd visszamentünk üdítőért, erre a hamburgeres fickó megkérdezte: "még kettőt?"
:-DDDD

Homeoffice 2010.02.16. 10:31:24

Dögburgeres a Móriczon a hetes megállójában a bodegánál? Már lebontották.
Nah az volt ultimate!

énis 2010.02.16. 10:31:38

Hot-dog meg a Villányi úton a Kaffka giminél a sarkon sárga bódéban volt a legkirályabb!

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.02.16. 10:34:07

@hoppacska72:
Én ezért haragszom a mai napig a Westendre, mert megszűnt az a tovuhabohu, ahol a legjobb hamburger volt a városban (nekem)

@Cikória:
Az igazi limóevő egyébként, miután a szájába rázta a LIMO-t (szigorúan 5 cm távolságból, nehogy nyálas legyen a kicsi limósüveg szája, mert akkor rátapadt a por), ELRÁGTA a limós kis műanyagot, mert akkor a belsejéből még egy-két morzsához hozzá lehetett jutni.
Különösen ajánlott volt ez akkor, ha nem tudtad kézzel kinyitni a kis limósüveget, a fogaddal tekerted el s így nyálas lett az üveg nyak (ld. feljebb a problémát)

Titus Pullo Urbino 2010.02.16. 10:34:28

1. Budapesten a legjobb a csirkemájas hamburger volt a Móriczon a Villányi sarkon. Hajnalban, a kolesz felé hazatérőben beugrottunk az Egri borozóba, mert az már 05-kor nyitva volt, ittunk még pár pohár bort, pedig már akkor sem voltunk szomjasak, amikor bementünk, majd irány a hamburgeres, csirkemáj, sok savanyú, jót tett a gyomornak.
2. Esztergomban a legjobbat a piac utcában lehetett venni, főtt tojás is volt benne, királyság. Asszem "Retkeskörmű" volt az intézmény neve, A Rolling Stone kocsma mellett, este 11-től reggel 4-ig volt csak zárva. A megtisztelő "Retkeskörmű" nevet a főiskolásoktól kapta, akik gyakori vendégei voltak a büfének.
3. Tévedésben vagytok, a Limo eredetileg alumínium tasakban volt, nem pedig áttetsző műanyagban, mint most. Ízre 3 féle volt, citrom, narancs, meggy. Azt anyukám mindig tudta, milyet vettem, mert olyan színű (sárga, narancs, vagy lila) volt a nyelvem és a kezem (mutatóujj).
4. A szitigrilles hamburger és hotdog borzasztó volt, a mostani mekis is elég hitvány. Hamburgert csak kisboltban, strandi büfében, vagy útmenti köpködőben érdemes venni.
5. Eszembe jutott mégegy jó hely 1992 környékén, Nyugati, MC-Zsolt, üvegtigris jellebű utánfutós hely volt, fincsi hotdoggal és hambival.

énis 2010.02.16. 10:34:40

Szolnokon a vasútállomással szemben is van egy hamburgeres, igaz nem bucizsömlében adja, de van akkora is mint a fejem... ja és holdvilágképem van! :-D Csak az arányok miatt..

Kennywise 2010.02.16. 10:35:16

@Cikória: Limo-t (a műa.üvegeset) a mai napig lehet kapni!Én a Corában mindig látom, az édességek között árulják, legalább 2 féle ízben van! Néha én is veszek nosztalgiából, de szigorúan közvetlenül fogyasztom, soha nem vízben oldva!

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.02.16. 10:37:39

@Kennywise:
Egyébként én egyszer kipróbáltam, nem is oldódott fel a hideg vízben.

vivisector555 2010.02.16. 10:38:56

Debrecen, Hatvan u.-Fő u. (Kossuth tér)találkozásánál a Délibáb étterm. Igaz, hogy kb. 15 éve nem ettem ott, de még mindig ugyan úgy néz ki, szerintem még klasszik hambi is van

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.02.16. 10:40:24

@Yarner: Wikinger! Egy kicsit máshogy nyomja az oldschool vonalhoz képest, de hatalmas, frissen sült, és hihetetlen ízkombinációkra képesek (tükörtojás, gomba, kukorica, csirkemell...).

Puffancsos hambi van a Népstadion buszpu. aluljárójában is a posta mellett. A GoGoHami is tényleg jó, de a legtöbb útszéli büfé jó hambit tud csinálni.

Vidéken a sztár az a szegedi Hambi Bambi a Mars téri buszpályaudvar mellett. King burger dupla hússal, sonkával, szalámival, gombával, extra reszelt sajttal, a zöldségfrontot pedig paprikával és retekkel erősítik!

Debrecenben sajnos az Apolló mozi melletti büfé megszűnt, de találtunk helyette egy hasonló jót a Batthyány utca egyik kapualjában... az is olyan "mindentbele" hely, mint a szegedi. Miskolcon a pályaudvari büfékben jó a sajtos-sonkás.

Külföldön a csehek és a szlovákok verhetetlenek jó hambiban, gyakorlatilag bárhol lehet találni ilyet, de a legjobbat tavaly ettem egy fesztiválon, ugyanolyan módon készült, mint a Wikingernél.

Baromméter 2010.02.16. 10:41:34

hú, de éhes lettem, mire végigolvastam a kommenteket :)

Brukk 2010.02.16. 10:41:43

Azért lóg ki a saláta, mert "rendes" saláta van benne, nem pedig jég-.
És tényleg jobb, mint a mekis, vagy börgeres.
Szegeden az Oskola utcán van egy marha jó hely. A puffancsban 2 pogácsával, számtalan ízesítéssel.

Cikória 2010.02.16. 10:41:55

@Kennywise: Muszáj hétvégén odamennem vennem. Köszi a tippet.

Baromméter 2010.02.16. 10:44:12

Aaz Örs vezér téren a HÉV-megállónál a Sugárral szemben lévő bódésoron volt egy hambis (most nem tudom), nyolcvanas évek közepén kosáredzésre menet-jövet mindig kötelező volt (sok ghagymával!). Érdekes, pont tegnap gondoltam rá, hogy de jó is volt az...

Rejtélyes 2010.02.16. 10:46:07

@Pippike: Igaz, hetente az egész RPG-klub odajárt :) Viszont csalamádésat csak tavaly ettem először, a Moszkván, addig azt se tudtam, hogy lehet azzal is (igaz, nekem nem is nagyon ízlett vele)

Baromméter 2010.02.16. 10:47:14

@Comté ex C.: kiváncsi vagyok, volt-e olyan gyerek, aki a rendeltetésének megfelelően használta a LIMO-t.

ott a pont,télleg :)))

Hamster · http://hamster.blog.hu/ 2010.02.16. 10:48:47

Szerintem a Moszkva téri gombában, ahol ma is üzemel valami, lehetett a legjobb hamburgert kapni, ever. A kilencvenes évek közepén rendszeres táplálkozóhelyem volt éjszaka, és szerintem akkor végképp nem spóroltak a töltelékkel, gyakorlatilag két kézzel is alig lehetett összefogni az édeskés pufizsemlét. És igenis kellett bele a csalamádé :)

szutst 2010.02.16. 10:48:51

emlék: még 200 előtt sikerült Floridában járnom, egy megdöbbentő felfedezést tennem, létezik olyan hamburger, amibe chillis babot tesznek.
Bár nem annyira izlett, azért ehető volt.
Jelen. Szeged. Bartók Béla tér.
a retro hamburger kedvelőinek ajánlom a westburger hamburgert. Nagyon fincsi.

udw254 2010.02.16. 10:49:52

Az Astoriánál a Deák felé a kapualjban, az volt a király.Mc Paru volt a neve és a hokiütő ott lógott a falon. Rasztovszky a tulaj, a franciasalátás meg a tuti. No meg a Mamut helyén a Tanti.Rég volt igaz se volt.

záporjózsi 2010.02.16. 10:50:56

@ratrider02: :D Szerintem Magyarországon kb. 10 olyan település van, amelyikben reális esély legyen arra, hogy a hamburgerárusításra való utcát ne József Attiláról, Kossuth Lajosról, Petőfi Sándorról, Széchenyi Istvánról vagy Táncsics Mihályról nevezzék el. Időközben a Lenin és a Mártírok együttes jól megérdemelt szabadságát tölti a történelemkönyvek és az utcanév-történeti munkák lapjain. ;))

Veder1 2010.02.16. 10:51:00

A legjobb hambi mai napig Gyulán lehet kapni a főtérnél, de a szegedi Szuperhambi se rossz...

diktatorikus kleptokrácia 2010.02.16. 10:53:47

'82, Déli pályaudvarnál a 'kerengő', ahol először vett nekünk anyám hamburgert.
Pécs, Kossuth Lajos utca - Színház tér, FEK, utcai árusnál a hot dog, nyáron ugyanott gépi fagyi. ez a retró :)

safranek 2010.02.16. 10:53:53

Debrecenben az KLTE-nél volt a BothDega, először egy lakókocsi volt aztán a villamosmegálló építményből lett hamburgeressé. Ott volt csibefasirtos, csalamádés hambi.
A Piac útcán is volt több bádog bódé az Apollló mozi és a Nagytemplom között, ahol lehetett kapni hambit, meg hot-dogot.

Egyszer egy kiadós ivászat aután Egerből le mentünk Szolnokra hamburgert enni, mert valaki azt mondta, hogy ott q jó hambit lehet kapni. :)

záporjózsi 2010.02.16. 10:56:33

@Yarner: Azért még lehet kapni puffancsot akár a nagy bótokban is. Csak ritka, mint a fehér holló...

@all: szerintem az egész puffancsoshambi-nosztalgiának egyszerűen az az oka, hogy nekünk ez "A" hamburger. Ugyanúgy, ahogy az óriáskiflis az "igazi" hot-dog. Szerintem is így a jobb, ráadásul kiadósabb is. Ettől még várhatóan sokan elcsodálkoznának, hogy mi ezt hamburgernek hívjuk, miközben lehetne adni valami szupercsillogó Whopper-szerű nevet, na meg egy kétszeres árcetlit.

sannya 2010.02.16. 10:58:18

a hungária-thököly sarok mindent vitt...
:)
volt nekik egy baqette nevü kombójuk is(félbevágott pacsni,főtt virsli,salátalevél,mustár-kecsöp,sült krumpli)és a waffell..akáhonnan etted,csöpögött róla a tejszínhab...

sannya 2010.02.16. 11:00:12

és ha témafelvetés is kell...
a mese nevű csoki izű sajt???
:)))

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.02.16. 11:00:16

Kis srácként először utaztam egyedül utaztam át Budapesten az említett években. Nálunk még nem ismerték a Hamburgert, így rá voltam gerjedve. Vettem egyet a Kálvin téren egy bodegában. Friss salátával, nagyon finom volt.
De érdekesebb volt az üdítő, ami csodaüvegedényekben volt a pulton. Kérdeztem a sírásóképű faszit, hogy milyen ízű van? Válasz: Sárgát vagy pirosat kérsz?
Csak néztem, hogy most mi van :) Azt hiszem sárgát kértem :)

M13 2010.02.16. 11:02:34

Kicsit más! Gyerekkoromban a pécsi vásárcsarnok mögötti sült halasnál ettünk hekket, amikor arra jártunk a szüleimmel. Eltelt 20 év és pár éve gondoltam benézek megvan-e még a hely. Nagy meglepetésemre működött és a húsz év ellenére semmi nem változott. ritkán nosztalgiázom, de akkor majdnem könnyek szöktek a szemembe annyira jó volt visszagondolni a régi időkre. Ugyanaz az illat, ugyanazok a talponállós pultok, csak az árak sokszorozódtak meg és jobban felértem a pultot mint akkor.

Michael Collins 2010.02.16. 11:04:17

@Kékdelfin: 2 volt, egyik a belvárosban (már nem emlékszem hol), a másik a Baja felöl jövő úton. Kb 4 éve még láttam az utóbbit :).

DiliQtya 2010.02.16. 11:05:35

nálam a mai napig a bucis csalamádés óriás buri a király,csak azt szeretem. A boráros téren gyakran veszek :)

Michael Collins 2010.02.16. 11:09:45

@Hammer: Az is átalakult már :(.
Gimi után a Lyceum utcában melóztam, rendszeresen jártam ki ebédért a Mézes Mackóba :).

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 11:12:18

Fanny büfében járt már valaki? Az pontosan ez a hamburger:D:D:D Ha már írta előttem valaki, akkor elnézést...

@Adam81: igen és volt a deák téren is még pár éve, de bezárták:(

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 11:13:20

@zezse: nahjólvan az első komment már a fanny büféről szólt:D Tehát, igen, szentendrei úton, a raktár utca kereszteződésénél a suli mellett:D

Combi 2010.02.16. 11:13:49

Ma is lehet ilyen puffancsos retro hambit kapni a 18kerület nemes u-nagykőrösi u sarkán.
Ismerösöm lemérte fél kiló egy hamburger

thetriggerhappy 2010.02.16. 11:14:24

az egyik első és szerintem legjobb hamburgeres az v. kerületben, a károlyi-reáltanoda sarkán az ybl palotában (most azt hiszem, hogy egy náray szalon van a helyén) volt, a mai centrállal szemben.
az a vicces, hogy egyszer összefutottam egy ausztrállal, aki itt tanított angolt a nyolcvanas években és neki is az volt a kedvenc helye.
a tulaj nem beszélt angolul, ezért volt a "here hamburger" és a "walking hamburger".

rezo_O 2010.02.16. 11:14:40

orson a 61e megalloja, az a struccos hambis
most az arkad van a helyen, egeszen addig ott volt amig le nem bombaztak ott mindent

Hümüzhümümüz 2010.02.16. 11:15:12

Én 89-ben ettem életem első hot-dogját Gyöngyösön a Gyöngyszövben (Skála)... Kicserepesedett, melegített kifli, virsli, mustár. :)

Első hambimra nem emlékszem, de ha járom az országot és találok egy útszéli talponállót, akkor szoktam enni bucis, csalamádés hamburgert. :D Nekem az a retro! :) Bár a whoppert és a bigmacet is imádom. :D

Am a saláta kilógatása ma is divat a Keletiben. 400.- egy szalámis zsömle, folpakba csomagolva, de annyi cucc van benne, amennyi kilóg, belül csak vaj. :D

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 11:19:15

@Koky_: azt még most is lehet szerintem kapni...olyan íze volt mint a...nemistudom milyen íze volt:D Nálunk az általánosban volt menő:D

daneeka 2010.02.16. 11:19:58

Sopronban az autóbusz-pályaudvaron van egy hamburgeres, ahol lehet (3 éve lehetett) óriási hamburgert kapni, egész baráti áron. A nevére már nem emlékszem, de finom volt nagyon...

Bear 2010.02.16. 11:21:40

Valaki írta a Thököly-Dózsa Gy. út kereszteződésében kapható hambit. Na ott olyan '86 körül már falatoztunk a petrikes osztálytársakkal, de akkor még a husi az (írd és mondd!) rántott, azaz inkább párizsiasan elkészített párizsi volt, hozzá ujjnyi vastag hagymakarikákkal (jó volt orrdugulásos téli napokon :-) Ja és csillagászati 28 forintos áron adták!!!

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 11:22:04

@Ludas Matyi Online: sárga asszem narancsot akart jelenteni, a piros meg hmmm ha jól emlékszem málnát

radzeer3 2010.02.16. 11:22:15

Kettő Fannybüfé van.Az egyik a Raktár utcánál,a másik a Kiscelli utcai buszmegállónál. Szerintem a Kiscellis finomabb.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 11:26:18

@radzeer3: van egy harmadik is a palacsintakirály asszem valahol a hungáriánál...csak a neve más tök ugyanaz

Fideszman 2010.02.16. 11:29:50

Érdekes, hogy valaki az "ízfokozók" meg a műanyag hagyma miatt aggódik a gyorséttermi kaják esetén, de a 25 éves retkes lakókocsiból árult a városi forgalomtól 5 méterre lévő hamburgeres bódé az senkit nem zavar. Nyilván ott olyan húst kapsz ami 10 perce még szaladgált, a hozzávalókat meg jóravaló idős tanyasi emberek termesztették csak a te kedvedért.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.02.16. 11:31:10

Nagyon királyok voltak azok a hambik, még a westend sem volt ott..

www.demonbonnie.hu

Manyizga (törölt) 2010.02.16. 11:32:48

Én is a 80-as évekbeli klasszikus méretű hamburgeren "nevelkedtem". Így aztán, amikor megláttam a Meki-féle hamburgert és árat, azt hittem átverés...

Môžeš mi pomôct'? 2010.02.16. 11:36:45

Már valaki írta az Astoriát (nem a Waldorf), hát egykor én is oda jártam, aztán újságárus bódé lett. És nem véletlen került oda a retrocipő márkabolt. Itt aztán minden adott a fílinghez: zsinagóga, bölcsészkar, fogászat, kulthamburgeres kegyhely, aluljáró kecsuákkal, Nemzeti Múzeum, satöbbi.
A jelenből a Móriczot ajánlanám, plusz van a tecsiben (igazából a törökbálinti cora) egy belfrit fantázianevű ősi és elfogadott "belga" hamburgerfrencsájz, na ott is van pufiban csalamádé - bár sose kóstoltam, szóval lehet akármilyen.

Homeoffice 2010.02.16. 11:37:25

@zéka:

Azaz:))) jah és a legbiztonságosabb kajálda éjjel. Ha ninsc ott 15 zsaru állandóam akkor egysem! Vicces volt saturészegen bemenni:)))

Fáradt Vándor 2010.02.16. 11:38:04

@Hamster: gomba most is megvan, és megvan a pufiburger is... nem tudom milyen volt, de most elég kiadós az adag...

AZso.hu · http://www.azso.hu 2010.02.16. 11:40:06

@hááááát: Déli pu aluljáró, az volt a csúcs.

Aztán valahonnan (na nem a netről, mert az nem volt) megszereztük az eredeti pogácsareceptet (kétszer darálós marhahúsból) és csináltunk otthon is...

Mekkora idők voltak azok!

Cook kapitány 2010.02.16. 11:40:09

@dimitrij: Vicces, hogy ezt pont ilyen nickkel írom :-) , de életem legjobb hamburgere pont ilyen volt, az alkatrészek külön voltak. New Yorkban sikerült hozzájutnom:
img19.imageshack.us/img19/5838/20717550773bb5bacbd2b.jpg

A magyar csalamádésat szerettem, de ma félek ilyet enni. Ahol ilyet árulnak az jellemzően annyira lepukkant, koszos(nak kinéző) büfé, hogy nem merek onnan semmit venni.

_lac 2010.02.16. 11:41:29

Az elsőt a Körúton ettem, az Oktogon környékén, azon az oldalon, ahol most a Meki van. Hát nem nagyon jött be (ugyanez elmondható első kecsap-gépsonka-trapista hármas által fémjelzett pizzás élményemről is), de azért jellemző a postoló által is említett "hisztériára", hogy emlékszem az elsőre :)

Sem Mihály 2010.02.16. 11:42:10

kb. 10 éve még Gyulán istenkirály hamburgert csináltak az Attila hamburgeresnél (átjártak a környék településeiről, sőt a határon túlról hamburgert enni). Sajnos mára ez már nem így van, megváltozott a receptúra a minőség rovására, én is Békéscsabán a Speedben eszek, ha eszek...

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 11:46:51

@Gunther: és rommá szívva is az volt:D Lehet, hogy csak az idő szépítette meg az emlékeimet, de egyszer egy csapatszállító ment oda, azt hittem valami gebasz van. Kipattantak a kékek, és mentek enni:D

örike 2010.02.16. 11:47:12

Én ott voltam a születésnél, tehát az első hamburgeres Budapesten a Kálvin téren nyílt 1981ben a Korona helyen, ami akkor parkolóként funkcionált fantasztikus hajnali buli utáni kajálásokkal, aztán jött hamarosan a Moszkva téren a Gombában a következő, ami bőven túlélte a redszerváltást is, de a legfinomabb az Astóriától a Deák tér felé menet balra a beugróban és előtte a bódéban volt, mert ott ropogósra sütötték azt, amit mi húsnak ettünk. Tényleg tökéletes frenchise-rendszer működött az egész országban, Battonyától Nemesmedvesig grammra, dizájnra ugyanazt adták és ha nem szóltál köjálos szigorú tekintettel ötször, mindenhol fél-fél liter kecsapot-mustárt nyomtak bele, ami jelentősen felgyorsította a megevését, ám lehetetlenné tette a ruhafoltmentes fogyasztást. Mindenki ugyanúgy ette derékban kicsit előrehajolva, a téélikabátujjak alatt a csuklók belső felén lassan a könyök irányába folyatva a csalamádéleves mustáros kecsapot, érdekes módon mindenhol 1/4 szalétat adtak hozzá, ami eleve magában hordozta az arc megtisztogatásáért folytatott küzdelem esélytelenségét... a mai műcuccok a nyomukba sem érnek, tényleg, lehet még valahol kapni olyan békebelit, mert meg is éheztem az emlékektől... ja, annyira finom volt az a hamburger, hogy amikor az öcsém 1982ben világgá ment 13 évesen 30 ft-tal a zsebében, a Moszkváson 17ért hamburgert vett, 10ért üdítőt, rendőrségi jegyzőkönyv is van róla, tehát akkor annyiba került. 3 ft-ja maradt a világkörüli útra, ennyiért is három napig kereste a fél ország, de még ma is azt a hamburgert emlegeti...

Nogee bácsi · http://neogallery.blog.hu 2010.02.16. 11:47:39

Én a Kúria utcaira szavazok. És igenis kell bele a csalamádé. :D

eloszto · http://eloszto.hu 2010.02.16. 11:49:33

Kalocsán van egy Oázis Hamburger, itt legutóbb még volt békebeli, finom pufis hamburger...

1kutya 2010.02.16. 11:52:32

Hajdúböszörményben a Kerekes a Rákóczi u. elején (atemplommal átellenben).

MidlifeCrisis 2010.02.16. 11:54:11

@Titus Pullo Urbino: "Budapesten a legjobb a csirkemájas hamburger volt a Móriczon a Villányi sarkon."
Az tényleg király. Meg volt annak idején a 7-es megállóban egy kis pavilonsor, amiben szintén jó cuccokat lehetett venni (pl.: mirelitpizza).
A közelmúltat emlegetve viszont nagyon sajnálom, hogy a Wendy's elhúzott... kár érte...

zeeNer 2010.02.16. 12:05:21

Állítólag a Balettcipőben az Opera mögött van nagyon májer cheddar sajtos burger. Igaz nem "ócskaburger" ahogy mi hívjuk a csalamádésat (amit imádok) hanem igazi Gourmet hamburger. Sőtt azt is hallottam, hogy a testvérhelyükön a Ring Caféban az Andrássy úton márciustól külön Gourmet Burger ház nyílik vagy 20 fajta különleges burgerrel. Na arra kiváncsi vagyok!

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.02.16. 12:05:24

Nekem az első hot-dog a budafoki "elégazás" nevű helyen a villamos sínek elágazásnál lévő egyik büfében volt. Nagykifli (sós) , sok mustár és békebeli ngy virsli mindez 1 forint 50 fillérért! Aztán az ár elment 2-3 év alatt 10-11 Forintig.

Az első hamburgerek szerintem a Móricz Zsigmond kőr-téren és a Moszkva téren voltak. Ki lehetett belőle hagyni a csalamádét de így is úgy is fincsi volt és nagy!

A city grilles hamburger a Váci utcai tavernában jelent meg , itt volt az első city grill... Nem volt jobb mint az utcaiak de menő volt a tavernában ücsörögni... Egy volt barátnőm dolgozott a Margit híd pesti hídfőjénél lévő city-grillben. Na az illúzió romboló volt egy kicsit, sokszor mesélte, hogy le kell sütniük a főnöknő utasítására a zöld húsokat is csak előtte le kell mosniuk:(
Utánna már nem nagyon ettem ott.

A meki a Régiposta utcában nyitott nagy bulival és először elviselhető árakkal. Sok haver dolgozott ott és rengeteg potya hamburgert kiadtak... Azt tanusíthatom , hogy pont olyan volt mindennek az íze mint most! Amit sajnálok, hogy a mek-fu nevű édes-savanyú szószos és a farm vagy milyen barbecue szószos szendvicseik csak szazonális jelleggel voltak mert szerintem azok voltak a leg fínomabbak!

A Burgerben van talán a legjobb ízű szendvisz a whopper de ez izláés kérdése...

A Friday'S ben még csak steaket ettem de láttam, hogy kiadós mértű a hambi!

ja meg a big kahuna burger, állítólag vannak jó burgereik:)))))

Nusy73 · http://egyszeregy.blog.hu 2010.02.16. 12:07:27

@MidlifeCrisis: az a Wendy's elhúzás azért már nem most volt. :) Szerintem olyan 10 éve... és valóban kár érte, bár a retróhoz semmi köze.

Szendvics János 2010.02.16. 12:07:27

@Zolika817: kb 15 éve a moszkva téri dögburgeresnél esett meg, h 1 régi haver volt a pultos, amikor meglátott, kihajolt, h a mögöttem következők ne hallják: itt ne egyél bazmeg! mondta. Azóta nem ettem ott :). nem is tudom, megvan még?

Aladár69 2010.02.16. 12:11:29

amíg Pécsen laktam (80-as évek vége): Kazinczy utcában, Kossuth mozival szemben lévő egység (nevére már nem emlékszem). Aztám a nyári Balaton parti munkák során: Siófok , Matróz. Majd Budapesten, a 90-es évek elején: Moszkva tér és WestEnd udvar. Tuti éjszakai helyek, csak valahogy el kellett oda vánszorogni (egy idő után részegen, csukott szemmel is megtaláltam mindkét helyet :)))

Aladár69 2010.02.16. 12:12:46

Ja, és persze mindig a csalamádés változat, sok hagymával és sajttal... annyira megszoktam ezt az ízvilágot, hogy a mekdónaldszot évekig nem vette be a gyomrom :)))

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2010.02.16. 12:15:48

A Jászain az egyik üzlet kilincse még city grilles!:)

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2010.02.16. 12:19:02

Füzesabonyban a Muskátliban - legjobb csatlakozásváró krimó - a régivágású csalamádés cucc megy. Közepes.

hgghj (törölt) 2010.02.16. 12:21:09

Mi suli után a buszra várva mindig bebasztunk egy hamburgert. Emlékszem olyan lucskos volt, mint Michel Wild az aktus után

Sturzi 2010.02.16. 12:24:52

Győr: Mackó Kuckó a Rónay Jácint utcában.!!! a srác a darált húsból helyben csinálja a húspogácsákat! Fűszerezést lehet egyedileg is kérni.
Én személy szerint amúgy nem csípem a kalácshambit, de Pesten rendelni is lehet, ill az Angyal utcában (IX.ker) van egy hambis, ahol ráadásul házi teát/jegesteát is lehet kapni.

Masni 2010.02.16. 12:35:32

@Gabe2: aaaaa, tényleg! az nagyon finom volt!
Dél-pestiek a határ úton ettek ilyen hamburgert, erzsébetiek pedig az ady endre utcában. :)
Én később - kb. tíz éve - Óbudán az Evező utcában ettem a "hamburgeres néni"nél elképesztő óriási hamburgert. Úgy megtömte sajttal, hogy potyogott ki belőle. És oda is jártak rendőrök. :))) Szerintem meg is nézem, hogy van-e még.

In Motion 2010.02.16. 12:36:29

Az édes bucit mindig is szerettem, "csak azt a rohadt csalamádét ne rakták volna bele".

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.02.16. 12:36:54

Igen, Kőbánya Kispesten lehetettt kapni ilyen hamburgert, ami akkor nagyon ízlett nekem. Gyöngyösön, a buszpályaudvaron meg volt "csücsörítős" hotdog, annyi mustárral, hogy még egy óra múlva is csücsörített tőle az ember.

Johny the mocsok 2010.02.16. 12:37:58

Esztergomban a strand mellett lehetett kapni csalamádés hambit a 80-as években. Az volt az igazi, nem ez a mostani mekis trágya.

MEDVE1978 2010.02.16. 12:42:32

Legkorábbi emlékeim között (80-as évek eleje) szerepel a Szent István körút legelején - valahol nem messze a mosoly albumától - egy bár beugrója (talán Bon-bon bár???). A kör alakú beugróban volt egy kis fülke, ahol hamburgert és hotdogot lehetett kapni.
Ez is eléggé pionír időszak volt, és szintén az édeskés pufi és salátalevél módszertannal készítették a hambikat.

rexter 2010.02.16. 12:44:52

Érden a duci bufeban ha jol sejtem meg mindig puffancs burger van. egész jó, sokfajta.

i1 2010.02.16. 12:45:51

1972-ben, vagy 73-ban nyílt meg az Astoria ételbár. Ott már adtak hamburgert, de még azt sem tudtuk, hogy kell enni, mert még kést és villát is adtak hozzá.

vill 2010.02.16. 12:46:36

Szarvason ettem tavaly májusban igazi "békebeli" nagybucis hambit, minden földi jóval. Először csak fogtam a kezemben, és nem tudtam eldönteni ki esz majd meg kit (akkora volt a drága). Aztán hősiesen nekigyűrkőztem mind az 52 kilómmal, és végül győztem, de aznap már nem néztem kajára (ez dél körül történt). És nem azért, mert romlott volt, vagy rossz lett volna az íze. Egyszerűen akkora volt, hogy nyugodtan ki lehetett volna rá írni: családi kiszerelés.
Egyébiránt a madaras teszkóban lehet kapni előre csomagolva. Nem mertem venni belőle, nem valami bizalomgerjesztő.

kishawa 2010.02.16. 12:47:25

egyet mar kuldtem, es eltunt. pedig csak az astoria etelbarjarol irtam. az tilos??

Alvarez 2010.02.16. 12:47:55

@Comté ex C.: az a gyorsbüfé még mindig megvan az Astoriánál, de sajna hamburgerük már nincs.
Én a legelsőt a november 7 téren ettem (ma Oktogon).
Lehetett fagyasztott húspogácsát is kapni 4 darabosat. De jó hambikat kaptam vele otthon!

nyiszala 2010.02.16. 12:52:30

Nálunk az "Öreg Néni" céklát rakott bele. Vagy karalábét. Persze kérhettük ezek nélkül is.

pizsama 2010.02.16. 12:56:59

@Sturzi:
Az a Marika néni hamburgerezője. Éveken át odajártunk haverokkal, de egy ideje nagyon megdrágultak, sajnos. A kaja továbbra is szuper, de már nem járok olyan gyakran. Volt, hogy az aznapi 1-es vizsgákért kedvezmény járt! XD

Oi va voi 2010.02.16. 13:00:44

Gondolkodás nélkül odaadnám a mai összes csili-vili papírba csomagolt csokit egy utasellátós csokirolóért!A nyolcvanas évek elején Édesanyám Kecskemétre járt esti iskolába, minden alkalommal hozott nekem a buszpályaudvar büféjéből. Imádtam!

_cyberbob_ 2010.02.16. 13:05:19

Sziasztok!

Aki budapesti és a pesti oldalon szeretne jó hambit enni, annak ajánlanám a tutihamit! Üllői úton kifelé!

aere perennius 2010.02.16. 13:05:22

Az én első puffancsos, csalamádés hamburgerem helyszíne: November 7. tér, az akkori Savoyban, ablakon keresztül. Ott, az ablakban még Carpigiani (típusú) nyomós fagyi is volt. Két íz: csoki és vanília, a kart meghúzva érkezett a tölcsérbe a vízizű cucc. A fagyis nő mellett volt egy olyan háromszög alakú kis izé is, aminek a tetején a fémpénz berakására szolgáló műanyag bemenet is volt.

Nem emlékszem, hogy ezt megelőzően bárhol láttam volna hamburgert.

ui: A Hiltonban egyébként már jóval korábban adtak hamburgert, de ott nem utcai kajálás céljából, hanem menő, amerikai típusú kajaként.

mzsa 2010.02.16. 13:06:28

@Zanzo: Déli pu. kerengőben volt az biztos, én is ott szoktam rá.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.02.16. 13:07:41

Blahán a Skála melletti utcában kell felmenni, a gyrosos után van egy lángosos. Lángos, hambi, palacsinta töméntelen verzióban. Sima hambi 400 körül van, zsemlében hús, csalamádé, ketchup, mustár, amit kérsz. Megfejelve egy pohár teával piszok jól tud esni, mikor az ember hajnalban Kelenföldről jön hazafelé, némi alkohollal a szervezetében.

endre69 2010.02.16. 13:08:38

Az első tudtommal a Rákóczi úton volt az Astoriához közel a 7-es busz megállójánál, ami Buda felé ment. 8 Ft 40 fillér volt egy hambi, ami akkoriban drágának számított. De isteni volt. A maiak fel sem veszik a versenyt azzal.

gergel 2010.02.16. 13:09:02

lilahagymával, csalamádéval isteni.
a Keletiben lent, ahol a galambok és hajléktalanok élnek, ott van igazi feelingje a többször melegített 200Ft-os hamburgernek

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2010.02.16. 13:10:06

Budapest, Rákóczi út (Librivel átellenben) Rákóczi pékség: ~300Ft egy sonkás, ipari reszeltsajtos, salátaleveles, csalamádés hambi, helyben sütött puffancsban, amit sajnos csak helyben használnak fel, venni nem lehet. RÉSZEGEN ISTENI

Sturzi 2010.02.16. 13:10:40

@pizsama: azaz.. :) én is régen voltam ott, de bár nem vagyok se programozó se matematikus, meg nem is emlékszem mi van benne, de tudom hogy van Progmatos burger :D

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.16. 13:11:47

Nosztalgiáról jut eszembe, emlékszik még valaki jó régről, hogy már akkor is volt pöttyös túrórudi, de volt egy konkurenciája, ami azthiszem fekete csomagolásban volt...aztán az tönkrement és évekig csak prios pöttyös volt...

Macskanátha 2010.02.16. 13:14:34

Oh, golden eighties! Ugyanez a fent leírt, pufizsemlés, sok hagymás, folyós mustáros, stb. óriáshambi volt Kőbányán, a hajdani Zalka Máté téren, ( ma azt hiszem, Liget tér ) a vasúti híd alatt. Isteni volt! És a nő, aki kiszolgált, volt annyira kulturált, hogy minden gyerektől megkérdezte, hogy mit rakjon a burgerbe, including csalamádé! :-)) És ha aznap a gimi után nem akartunk hambit vagy hotdogot enni, akkor irány az Örs Vezér tér, a Sugár mögötti Görög Büfé. Rájuk emlékszik még valaki? Az is király hely volt! A City Grill hambija tényleg elég xar volt, ott azokat a jó kis sült grill kolbászokat volt érdemes becélozni. A Wendy's-ért tényleg kár, bár én legjobban a Taco Bell's kajára kattantam rá az USA-ban, elég baj, hogy ők nem jönnek ide... :-((

csirkés kombiné 2010.02.16. 13:15:20

@fingerbangs: édesjósitenem, hát most osszeszorult a szívem ahogy ezt olvastam!
"tavernában city grill isten volt, ott ültünk minden este, duran duranosok voltunk, benettonban jártunk, swatch óránk volt, meg bocsúz cipő amit a pop84ben vettünk az oktogonon (ja meg veszkó csizma is az oktogonról)"
tökéletes-tökéletes, ahogy írtad, ez egy ilyen világ volt :)

nagyon várom a folytatást a City Grillről, pont ma szembesültem vele h egykori kedvenc CG-nk helyén az Andrássyn már D&G van... hjakérem, így múlik el a világ dicsősége

2010.02.16. 13:18:56

Debrecenben a csapó gyrost kerüljétek el hamburgerügyileg. Azt hiszem a világ legkisebb hamburgerpogácsáit használják fel. :) Még nem ismertem őket, kettőt rendeltem, de a kettőben együtt se volt egy rendes adag. Kisülhetne a szemük. Én biztos nem megyek oda többet. Így kell vevőket elb@szni.

yarisugi 2010.02.16. 13:20:56

@Adam81:
"az Uránia mozinál egy hosszú sárga bódésor a legfinomabb vaniliáspalacsintával"

sajnos már rég a múlté de én is ettem ott. Palacsinták valami isteni, egyenletes és szinte fojtóan sűrű tésztából, a vanílián kívül sok más töltettel pl vastag zöld festéknek kinéző de mennyei pisztáciával. A legjobb palacsintahely volt a Körúton belül.

Ja és ugyanabban a bódéban adtak DONUTOT is, valami egészen speciális szerkezettel készült, látvány jelleggel, a folyékony tésztát beöntötték a gépbe, az pici donutokat csinált belőle és leusztatta őket egy forró olajjal tele vályuban, a végéig pont megsültek és valami lapát kiszedte őket papir zacskókba. Lekvárral öntötték le és fahéjjal hintették be talán. Kuriózum volt, azóta se találkoztam ilyennel.

A palacsintáktól és a donutoktól olyan illat vette körül a bódét hogy nem bírtál elmenni mellette :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.02.16. 13:21:35

A csalamádé már valami, de az sem volt semmi, amikor a 80-as években a nagykörúton (f@szom tudja, pontosan hol) a hamburgeres imigyen szólt a t. vendéghez (hozzám): "Paradicsomszósz kell rá?" Ez lett volna a piros krém, ami eredetileg ugye kecsöp lenne, csak az nem vót a bótba'...

dansun 2010.02.16. 13:21:40

Gyulakeszin, a falu Tapolca felőli végében. Minden nyáron Balatonra menet megállunk egy hamburgerre. Igazi puffancsos, csalamádés!

2010.02.16. 13:23:35

Debrecenben a csapó gyrost kerüljétek el hamburgerügyileg. Alighanem a világ legkisebb hamburgerpogácsáit teszik a burgerbe. :) És 340 forint a csalamádés zsömléért egy kicsit soknak tűnik. Még nem ismertem őket ilyen téren, és kettőt is rendeltem, de a kettőben együtt se volt egy adagra való. Így kell vevőket elb@szni. Mert hogy én oda nem megyek többet, az tuti.

csanadvary 2010.02.16. 13:25:05

Szeged-Oskola utcai hambis, az tényleg nagyon faintos,

nomeg Nyíregyházán ettem egy akkora hambit, ami akkora de akkora volt mint a fejem. Na az laktatott, meg ízes is volt.

vlm_ · http://vlmworld.com 2010.02.16. 13:25:23

Az Oktogon sarkán - ma BK - volt a Savoy presszó, kis ablakon át árulták az akkori hotdogot, lyukas fél kiflibe bélszínroló nyomva, könyékig csorgó mustárral. akkor isteni volt, most nem tudnám megenni. Jóval később a Kosztolányin, a volt Volán pu-nál volt egy bódé. Elősütött húspogácsa normál csemlében, uborka, hagyma, csalamádé, mustár, majonéz kecsap, majd az egész mikróban felforrósítva. "Isteni" volt a forró mustár és csalamádé zamata.

daito 2010.02.16. 13:25:44

@pizsama: persze, hogy megdrágult Marika néni.

Már nem egy "lyukból" árulja a hamburgert, hanem egy normális üzlethelyiségben, amiben vannak asztalok, székek, légkondi, tiszta mosdó is, van házhoz szállítás, saláta, 30 fajta étel; hideg-meleg üdítő, kávék, teák.

A "minőségbeli" ugrást meg kell fizetni.

Ahogy a múltra itt oly lelkesen emlékező emberkék is gondolom imádnak állva enni, miközben leeszik magukat, előtte és utána felesleges kezet mosni, és az a hotdog-hambi-gyros jó a villamoson/buszon is elfogyasztva.

Pont nem sajnálom a legtöbb ilyen helyet, ami megszűnt. Jók voltak, de basszus, ez a város nem egy arab bazár, ahol feelinges dolog az utcán zabálni.

Az ilyen Marika néni-féle helyek vagy előre léptek, és igényesebbek lettek, vagy megszűntek. S ez így van jól.

Az amerikai dolgokat meg nem a McDonald's-hoz kellene betájolni. Az ott is csak egy lánc, ráadásul a kevésbé menő. Kint Amerikában pont ugyanígy találsz - legalábbis régebben találhattál - utcai árusokat, bodegákat, ahol akkora hambit-hotdogot csináltak, amekkorát kértél. Csak nem ismeri a helyet egész Los Angeles, hanem csak a helyiek. Meg a körzeti rendőr és tűzoltó bázis dolgozói. :)

Void Bunkoid 2010.02.16. 13:30:28

@vivisector555: Van. Van klasszik, sajtos, meg "csibefasírtos", akárcsak 15 éve (a csibefasírt annak idején Ripp-Ropp néven lett generalizált cucc, csak már az is elfelejtődött :P).

De a Délibáb igazi főfogása nem is a hambijuk (habár az is van ott és fogyasztják bőven), hanem az utolérhetetlenül undorító - de mégis mindenki által imádott, pépszerű, indusztriális milánói makarónijuk. Duplasajttal és egy borsodival termszetesen :)

kicsibuta 2010.02.16. 13:33:52

@Titus Pullo Urbino: McZsoltnál még az is jó volt, hogy késő este is volt nála friss kenyér. :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2010.02.16. 13:34:55

@csirkés kombiné: ha jól emlékszem kétféle kolbász volt a City Grillben. Talán csípős meg sima fehér és félórákat kellett a sorban állni.

VVICC 2010.02.16. 13:35:51

2-re emlékszem én is.

Móricz a 7es megállójában.
Illetve FErenciek tere a Károlyi Mihály utca és Curia utca sarka.
Oldalt egy OFOTÉRT volt.

banurr 2010.02.16. 13:36:14

Most is lehet bucis hamburgert kapni a Városligetben a Jégpálya mögött a Kertem-ben.
Igaz tavaly nyáron volt vagy 800 Ft egy olyan, de a nagyobbik fajta pufiba volt belezsúfolva minden földi jó ami egy ilyen "retro"-helyen dukál.

gyurma187 2010.02.16. 13:38:43

Gyerekek!
Marika néni bódéja az Angyal és Mester u. sarkán???ne hagyjátok szó nélkül,87 óta hamburgereket gyárt a mai napig :)
csokis hamburger még a kisérletezős korszakában igazi kurriózum volt..ma meg pasten az egyik legeslegjobb kétkezes hamburger...ej-ej hamburgerező társadalom...

Division 2010.02.16. 13:40:15

@Oi va voi: Miskolcon a Tiszai pu. restijében lehet kapni jófajta utasellátós csokirolót!

csirkés kombiné 2010.02.16. 13:40:31

@büngyürke: jaaaaj, igen :) a kolbász volt magasan a legnépszerűbb (kolbász!! egy gyorsétterem-láncban!! király :), de én a lilakáposzta-salátájukra voltam totál ráindulva

Cikória 2010.02.16. 13:41:31

Az a régi hamburger milyen húsból volt tulajdonképpen? Vagy mit mondtak rá, hogy milyen?

vlm_ · http://vlmworld.com 2010.02.16. 13:46:42

Az Astoriánál a Vas utca felé volt egy pici burgonyaevő. Ott ettem először fűszeres-borsos sűltkrumplit. Negyed gerezdek voltak hullámos késsel vágva.

sipp 2010.02.16. 13:50:56

citygrill, citygrihiiil, csirke falatok! Flipper Öcsivel

www.start-budapest.com/rip-brother-pinball/

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2010.02.16. 13:52:52

megrohant a nosztalgia-cunami, meg nem mondanám perpillanat, mi milyen sorrendben és hol volt: strandok, bódék, City Grill, satöbbi... pff. azt jó volt látnom pl Szombathelyen anno 2004-2005, hogy vannak nagyon menö hamburgeresek, ahol annyi fajta burger van, mint pizza a pizzeriáknál. a csalamádé, na ahhoz viszont lelkiállapot kell :)

Démonmac1 2010.02.16. 13:55:29

Kegyetlen szar volt a City Grilles is.
Amikor az első Meki megnyitott, akkor azért minőségi változás állt be
(meg 50 méteres sor)

A Moxva téri hamburgeres volt még hírhedt -de az is telenyomta csalamádéval a bucit.

granatalma2010 2010.02.16. 13:55:56

1981-ben nyitott az örs vezér téren a sugár felüljáró aljában, ott ahol most az árkád van az örsön az első hamburgeres, utána nyílt meg közvetlenül mellette egy kenyeresbolt. (görög büfé és a többi üzlet mind-mind utánuk nyitottak)

ott lehetett kapni igazi hamburgert igazi hamburgerben NINCS csalamádé.
sima hamburger: nagybuci, salátalevél, rajta hús, rajta kechup és mustár, rajta friss hagyma, paradicsom és uborkaszeletek.
sajtos hamburger: ugyanaz, csak a saláta és a hús közé sajtszelet került.
lehetett kapni dupla hamburgert, az dupla húst jelentett és többet a belevalókból.

ezen kívül volt még sült kolbász, hurka, csirkecomb, hot-dog, palacsinta, üdítők, kávé.

és carpigiani fagyi! tán van aki emlékszik, mekkora sorok álltak érte! két gép volt, egyikből csoki-vanília, másikból gyümölcsfagyik, és nem vizesek, ugyanis megvolt a technikája a krémes fagyinak.;) tudom, mivel én is kevertem be anno.:)))

NiveaHappyTime 2010.02.16. 13:57:42

Marika néni büféje a Mester utcában.Régen...13+1 féle hambi.:-)
Pár éve beköltözött az Angyal utcába,házhozszállítás is van már.Akkora a hamburger
hogy megfogni alig lehet,és még jár hozzá egy adag sült krumpli is.
nyaaammm...

greg1749 2010.02.16. 14:01:49

Kondi buci a West end udvarban megvan??

bpepe 2010.02.16. 14:06:24

Ha már itt tartunk Püspökladányban, a vasútállomás mögött is jó hambi van a mai napig, bár a válság itt is érződik! Régebben Győrben a buszpályaudvaron ettem isteni hambit egy kis bódéból...

naponta 3x 2010.02.16. 14:12:20

70-es vége 80-as eleje, nem emlékszem pontosan, Tolbuhin körút külső íven Amigo bár, egy ablakon keresztül árulták, baromi jó volt. Csalamádé, saláta, és pirosra sült marhahús pogácsa. Emlékszik erre valaki?

Az Astoriára én is emlékszem, de az már kicsit később volt.

Balance Of Power 2010.02.16. 14:13:20

A visegradi nyari bobpalya bufejeben zsenialis bob-burgert es bob-dogot ettem 2007-ben. Nem tudom, volt-e mar, kb. a kommentek felet olvasgattam el. Durvan sok fustolt reszelt sajtot tettek bele, de sajnos azota nem jartam arra, ezert nem vallalok felelosseget erte :)

Viszont a kommentek alapjan a "Lehet-e meg puffancs hamburgert kapni?" kerdeset nem tudom mire velni. Kurva sok helyen van ilyen, kimondottan reneszanszat eli a mufaj.

7esbusz 2010.02.16. 14:15:52

Valaki írta az elején, hogy " nem lett belőle ehetetlen fűrészporbrikett ha nem etted meg azonnal és kihűlt."
Na ebből következik, hogy a puffancsos cuccban marhát sosem látott húsféle volt, ugyanis a marhahús kellemetlen tulajdonsága, hogyha kihűl, kiszárad és olyan lesz mint cipőtalp :)
Ja és egy örökbecsű: Ha a húsról levágod a zsírt, a hamburgernek megástad a sírt.

pizsama 2010.02.16. 14:21:37

@daito:
Persze, hogy drágult egy picit miután átköltöztek az új helyre, én utána is jártam még oda. Aztán megint drágult egy picit, de még elfogadható ára volt, viszont mikor legutóbb jártam arra, akkor már kicsit mellbevágóak voltak az árak. Ennek ellenére nem fordultam ki azonnal az ajtón, ettem egy Sárkányt, de azóta valahogy kevesebbszer jut eszembe csak úgy beugrani egy hambira...

hillcut 2010.02.16. 14:21:44

király az oldschool hambi, de az a helyzet, hogy a legjobbat az USA-ban tudják csinálni. semmi bolti, fagyasztott hús, csakis friss házi recept alapján összeállított marhahús pogácsa. mmm. a hús a hamburger lényege. sokan fikázzák az amerikai gasztronómiát, de van 1-2 olyan dolog, amit csak ott tudnak jól megcsinálni. ilyen a hamburger is.

Balance Of Power 2010.02.16. 14:22:59

@hillcut: Na ja, az amerikai tipusu hambik akarmilyen dragak is (pl. Friday's), sose erzem kidobott penznek, ha nagyritkan elofordulok arra.

CsárliFirpó 2010.02.16. 14:23:57

De jó régi emlékek. Tizenéves voltam a 80-as évek második felében, és akkor többször vittek fogszabályzásra a Szabadság térre. Az egykori MTV székház és a Kossuth tér között az akkori Münich Ferenc utcában (ma Nádor u.) volt egy nagyon jó hamburgeres. Lehetett kérni sajtburgerként is azaz sajtot is bele:) Közelben volt egy Délker shop, ami nyugati feelinget adott a hamburgerezés mellett, mert ott láthatóak voltak olyan cuccok -persze iszonyú árakon-, ami máshol nem. Így pl. rendszeresen déli gyümölcsök is voltak az év minden szakában. Másik kedvenc hamburgerező helyem pedig a Moszkva téti metrókijáróval szembeni volt. Ott sokszor elég sokat kellett várni, akkora sor állt érte.
Azóta nem ettem "magyar" hamburgert, pedig akkoriban idehaza is készítettünk puffancsból. Ma már nem mernék venni ilyesmi típusú hamburgereket, de gondolkodom, hogy idehaza ki kellene próbálni. Nem tudom puffancs még kapható valahol?:)

Oi va voi 2010.02.16. 14:27:26

@Division: köszi a tippet, de akárhonnan nézem, mostanában nem esik útba :(

Mr. Ligthman 2010.02.16. 14:33:44

Marika néni a Mester utcai 13+1 hamburgeres. ősidők óta ott van.
Pár hónapja fedeztem fel én is a Fanny-t a Pacsirtamező u-ban. Király.

Blava 2010.02.16. 14:34:25

Első hamburgerem, nyolcvanas évek:

Déli pu, kerengő. Emlékszem, igazi tragédiaként éltük meg, h 16 huf-ról felment 18 huf-ra az ára :)

Buli utáni hamburgereim, kilencvenes évek:

1.Nyugati pu., WestEnd udvar, az Elektromos Krokodil - innen volt egy Guns 'n Roses műsoros kazim - melletti kajáldasor. A hambi mellett istenkirály volt a "duplaolaszos" melegszenya. emlékeim szerint ez nem volt más, mint egy baszom nagy félbevágott kiflin kockáravágott parizer és kockára végott hagyma, leöntve kecsöppel :) Aki ezt kikérte isten volt, de vigyázni kellett, mert a környék hajléktalanjai már tisztes távolságból figyeltek: tuti, h nem tudtad megenni, és a kidobásra ítélt maradékot hozzádlépve elkérték :)

2. Újpest-Kp, Gogo Hami: nagy királyság volt ennek a menüje is. Akkor kezdtek ők is. Íme egy kis történelem:

www.gogohami.hu/szallitas.php

(magunkról)

Emlékszem, h legnagyobb királyság volt sorba állni egy átmulatott szombat este után ott, mert a kerület és a környék aranyifjait mágnesként vonzotta a hely és sorbanállás közben mindig qvanagy dumákat, sztorikat lehetett hallani.

3. Moszkva-tér, keringő. Érdekes, h nem olvastam még senkitől, de ezt a helyet az összes ismerősöm csak úgy emlegeti: a "szittyahamburgeres". Szezámmagos zsömlében a mai napig azt a megszokott múlt évtizedes ízvilágot kapni. Itt a szittyahambit érdemes volt váltogatni a gombás melegszendviccsel, ami szintén gecifinom volt akkoriban.

4. Moszkvával szemben pedig a Szt. Jupát étterem és büfé. Az előbbi határtalan nagy adagjaival, utóbbi a megszokott büfésnénivel. Bulis korszakom a kétezres évek közepén itt zártam.

5. Valaki korábban írta, h a szlovákok és a csehek milyen isteni hamburgereket csinálnak. Részben cáfolnám. A szlovákokról még pozitív a véleményem, bár az előző szent helyekhez képest ők sem érnek fel, de a csehek igazi analfabéták a témában. Sajnos az utcán készült vagy bódés cseh hamburger többnyire káposztát tartalmaz és az esetek döntő részében sima bolti zsemlében. Külön kell kérni ha húsos-sajtos hambit kérsz, mert korábban rendszeresen belefutottam a csapdába, h kértem egy sajtoshamit és kiadtak egy zsemlét sajttal és káposztával. Étterembe kell menni Cseho.-ban ha normális hamburgert akarsz enni, de azt rendszerint már hasábbal tálalják fel és 150 korona körül (1500 huf) mozog az ára.

G46 2010.02.16. 14:39:20

Üdv!

De a Délibáb igazi főfogása nem is a hambijuk (habár az is van ott és fogyasztják bőven), hanem az utolérhetetlenül undorító - de mégis mindenki által imádott, pépszerű, indusztriális milánói makarónijuk.

13 éve kezdtem Debrecenben egyetemista életem, akkor is az volt a sláger! Egyes pesti ismerőseim meg is lepődnek, h. a citygrill még létezik.

Legutoljára bucis hamit strandon ettem, Mezőkövesden, igazi klasszik 80-as évekbeli volt.

bucek 2010.02.16. 14:41:25

Első hambim:
1977 Varsó,Marszalkowska-Jerozolymske sarok (belváros),háromnegyed órás sor,átszámolva kb.8 ft/db,pici de finom magos buci benne istenkirály husi megkenve vékonyan mustárral,saláta nuku,befaltunk fejenként vagy ötöt.Szerettek a mögöttünk állók mert négyen voltunk és egy teljes sütésnyit megettünk a következőre várhattak 25 percet...:)

Hoffi 2010.02.16. 14:50:16

Igen a raktár utcánál tényleg van , de sztm nem a legjobb , mert abban tényleg csak csalamádé van a többi meg elég karcsú! Inkább a Móricz téri.
A legjobb amit kapni lehet az Baján a Szentháromság téren van , az a király!
Elfogultság , de a hazai a legjobb:)

Michael Scott regional Mgr. 2010.02.16. 14:51:20

@zeeNer: A Balettcipőben tényleg király a kaja nem csak a Burger, a Philly's cheese steak szendvics is a kedvencem. Azt meg nekem is ott mondták a pincérek hogy március közepén a Ring Café Gastro Burger House-ként nyit újra. Már alig várom!

ehran 2010.02.16. 15:06:33

@Titus Pullo Urbino: Na már csodálkoztam is, hogy vagy 100 hozzászólás után kerül csak elő a Móriczon a hamburgeres-gomba. :) Budán az volt szerintem az egyik híres, a moszkva téri a másik.

Egyébként jó volt, illetve a környéken híres a Kisfecó téri is, mi ott ebédeltünk talán leggyakrabban suli után.

Max, a Birca · http://maxval.co.nr 2010.02.16. 15:08:34

@Szendvics János:

"kb 15 éve a moszkva téri dögburgeresnél esett meg, h 1 régi haver volt a pultos, amikor meglátott, kihajolt, h a mögöttem következők ne hallják: itt ne egyél bazmeg! mondta. Azóta nem ettem ott :). nem is tudom, megvan még?"

Ez olyan volt, mint a régi zsidóviccben...

Grün kávézót nyit a Belvárosban a 30-as évek végén. A bejáratnál hatalmas felirat: "ZSIDÓKAT NEM SZOLGÁLUNK KI!". Jön Kohn és felelősségre vonja a tulajt: "Nem szégyelled magad, Grün, megtagadod saját fajtádat?!". Mire Grün odahajol Kohnhoz és halkan megkérdezi: "Te már kóstoltad a kávémat, Kohn?".

bucek 2010.02.16. 15:15:05

Volt egy hambis a Kálvin tér-Múzeum krt-Kecskeméti u. sarkán egy üres telek volt (ma Hotel Korona)na azon állt pár bódé az egyik volt a hambis de nyitva volt egész iccaka persze a szokásos magyar hambit nyomta: Puffancs+hús+káposzta+saláta levél+hagyma+ketchup,viszont nagyon tudott ízleni egy átdorbézolt éjjel után, hajnali négykor.

rupertwinston · http://kanadaihirlap.com 2010.02.16. 15:31:57

A váci utcai City Grill-re jól emlékszem. Kilenc-tiz éves voltam amikor először ettem ott az anyukámmal együtt egy váci utcai bevásárlás után. Kanadából telepedtünk vissza Magyarországra 1991-ben és mivel szüleim nem nagyon voltak hajlandóak gyerekként a Kanadában eléggi ciki McD-be vinni, maradtunk a City Grillnél.

Más: egy kis pártpreferenciás felmérést végzek a Kanadai Magyar Hirlap oldalán. Ha van kedvetek, töltsétek ki. Kiváncsi vagyok véleményetekre.
kanadaihirlap.com/

2010.02.16. 15:33:17

@G46: A délibábnál egyszer ettem, tényleg nem volt rossz. Most az Árpád burgert ajánlanám az Árpád téren.

civistroll 2010.02.16. 15:35:53

@G46: A Délibáb nem citygrill:D
A milánóiban egyszerű kenyérmorzsa van, azzal dúsítják(brrrr...).

Debrecenben régen a Centrum, és Lottózó(ma Douglas) előtt volt bódés hambis a vöriharin.
Az ananászosra mentem rá anno, mert egy egész szelet ananász volt benne.
Ízre volt olyan xar, mint a csokis mesesajt de ettük...

atomarc 2010.02.16. 15:39:24

A 90-es években a Móriczon a 7-es megállóban a csirkemájas hamburger, hajnali fél négykor buli után józanodva az éjszakaira várva- ez megvan valakinek?

civistroll 2010.02.16. 15:42:16

Eszembe jutott pár emlék:)

A Csillagba jártunk flipperezni, aztán alapoztunk a non-stopba, és mentünk a Bajorba, majd a Lottózónál egy hambi, és irány a Vigadó...
Mindezt xaré-hugyé...

ehran 2010.02.16. 16:05:17

@atomarc: Kb. 7 hozzászolással korábban emlegettem. :)

benkoo 2010.02.16. 16:12:13

a meki hambi szar is... Super Size Me baby....

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2010.02.16. 16:21:42

AA, Westend Udvar, Ehes bakter. 'nuff said.

Mucika_ 2010.02.16. 16:46:34

Gyálon a lengyel piacon vasárnaponként lehet kapni a büfésoron bucisat... Nézzétek meg a Balaton retro és a Budapest retro c. filmeket az indavideón, abban sok ötlet van, hogy miről lehetne még írni :)

fourgee 2010.02.16. 16:59:47

Ehh, ez a téma nagyon tévúton van, a hamburger az eredetileg darált marhahúst jelent. Ezekbe a puffancsos-csalamádés förmedvényekbe meg nem hogy marha, de még hús sem igazán kerül. Talán valami sertés meg baromfi származék lehet, fogyasztható állagúra alakítva...

Én Angliában találkoztam igazából a hamburgerrel, ahol a hús 10 ounces tömegű volt, magyarul 28 dkg, tisztán marhából, friss paradicsommal, hagymával, sok-sok salátával. Nyamm.
:)

manox 2010.02.16. 17:19:56

Akárki akármit mond, a Moszkva téren a Gombában volt az ország leghíresebb Hamburgerese, én is itt avatódtam be a nyugati életstílus magyarosított kulináris élvezeteibe. Voltak más nagyvárosokban lakó barátaim, akik csak azért jöttek Pestre (Budára), hogy egyenek Moszkvás Burgert. Bár akkoriban utazni nem volt akkora anyagi megeröltetés, mint manapság.

2010.02.16. 18:43:13

@fourgee: Igazad van. pontosan ezen háborogtam pár hsz-el feljebb, hogy tegnap a debreceni csapó gyrosban akkora húspogácsácskákat tettek a zsemlébe, amekkorát az ő helyükben én szégyellnék. Talán három hamburgerre jut egy adagnyi husi. A győri Teleki utcai döneresnél nem spórolják ki a kajából a cuccot. Következmény: ha arra járok, mindig ott eszek, a másikba meg többet nem megyek.
Mellesleg: a csalamádé szerintem se burgerbe való, de hát ez ízlés dolga.

NGabor 2010.02.16. 23:17:17

Veresegyházon a főúton, az egyetlen lámpás kereszteződés előtt gödöllő felől.

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.02.17. 11:25:22

A westendben, ami akkor még csak bódésor volt, ott lehetett a legjobb hambit kapni.

www.demonbonnie.hu/BlogMagyar.php

volbeat 2010.02.18. 10:51:51

Békásmegyeren a csarnok külső részén, a sarkon (közért felől)!!! Minden héten tolok legalább 1x!

volbeat 2010.02.18. 10:56:38

@borzash: Tiszafüredre jártunk a Flotta campingbe vagy 10 évig, átszálláskor mindig ott bandáztunk!

bandigyerek 2010.02.18. 11:58:57

Miskolcon a matróz grillben (belváros) a nagybucis hamburgerből vagy 30 félét kapni..a matrózburger(halkrémes)odabasz mint egy török kamion.. a hot dog meg még az a félóriáskiflis megoldásban megy..az úsztatós donutot tavaly a kocsonyafesztiválon két kiscsaj árult finom,remélem lesznek idén is :)
negatív: Mályiban a rózsakertben a hambit pipifasírttal tolják, a dupla meg úgy néz ki hogy a fasírtot hosszában(!) kettévágják....viszont a lángos nagyon bitang!!!!

Dr. Lubomír "hrivacky" Zdravlousek 2010.02.18. 20:11:37

@kishawa: Stimmel a csalamádé (és egyéb növényféle) nélküli prehistorikus verzió: zsömle, viszonylag laposra formázott fasírt és választhatóan mustár vagy kecsap. 1982, Körtér, a Villányi út elején a mostani giroszos helyén. 8Ft 50f árban. Drága volt, de különleges.... :-)

Michael Collins 2010.02.19. 14:13:18

@dansun: És isteni a velős-piritósuk!

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.28. 11:35:24

Hogy eltuntek ezek a bodek az utcakrol.
Neha nagyon hianyoznak.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.29. 11:39:51

Tegnap találtunk egy újabb említésre méltó utcai hambist a Leányka utcai lakótelep befelé tartó buszmegállójánál... ott is buciba teszik a húst (ami vagy marhahúspogácsa, vagy csirkemell), és a MorZsi-hoz hasonlóan frissen sütik, ízlés szerint baconnal és/vagy sajttal is... ráadásul az ára is elég korrekt.

oszi1113 2010.03.31. 12:32:12

pesten régen a móriczon a kis bódék vitték a prímet! most a villányi sarkán van egy jó fajta! győrben régen a szőkőkúttal szemben, a húsbolt végében adták a legjobbat! most a mackó kuckó révfaluban viszi a prímet!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.06.28. 13:04:07

Krakkóban is megvan a mindentvivő versenyző: Bar MAX. Tripla húsos sajtburger nem is zsemlében, hanem ciabatta-kenyérben, mindezt 9 zloty-ért (kb. 630 Ft)!!! És hogy hol van(nak, mert állítólag több üzletük is van): www.barmax.com.pl

Horalky_Williams 2010.09.10. 02:02:47

Hali mindenki!

Szerintem túlreagáljátok, egy csomó helyen kapni még bucis hambit. Mi így is hívjuk az összes hamburgert, hogy buci, annyira egyértelmű, hogy bucizsemlével kell enni. Ha otthon csinálom, akkor előre készített hamburger zsemlébe teszem, de már sokszor gondoltam rá, hogy sütök magamnak édes pufit, az az igazi.
Boráros tér, hév felé az aluljáróban príma kocsmázós-megmentős hambit meg hotdogot adnak, egész jó áron. Viszont a mindenféle bódékban tákolt szőrösburgereket kilométerekről megismerem...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.09.14. 12:12:35

Savoya Park madarastesco-jában van rendszeresen buci.

Mary86 2011.01.27. 20:27:04

XVIII.kerület Üllői út Tuti Hami mi ide járunk és most már van extra méretű saját készítésű marha húspogácsájuk. Brutál!!! És természetesen mindez puffancsban.

Dr. Shit Pál (törölt) 2011.07.13. 11:39:05

Vecsésen a nagy állomással szemben, kocsma melletti kis udvarban árulnak óriás hamburgert, édes pufiban. 23 centi, ha jól emlékszem 800Ft körül van és borzasztó finom. Lehet kérni bele extrákat, dupla adag csalamádét, sajtot stb.

kroll 2011.09.27. 20:58:13

A hamburger nem a 80-as évek elején, hanem pár évvel korábban korábban (76-ban)jelent meg. Első dokumentálható írásos dokumentált emléke egy 1977-es cikk, melyben azt írják, hogy az egykori Lenin körúton 1976-ban megjelent "ízek utcája" étteremben már árultak hamburgert

Erről íme egy link: www.retronom.hu/node/9271

A hambureges bódék -ahol többnyire hot-dog-ot is árultak a 70-es évek végén kezdtek el rohamosan terjedni, a 80-as évek elejére pedig már megszokott látvány volt Budapest utcáin a hamburgeres kioszk. Sőt jómagam 1983-ban (!!) Big Mac elnevezésű (!!)emeletes hamburgert is ettem az Uránia mozi előtti legendás hamburgeresnél. (!!)

Venyigeszu 2013.07.27. 20:39:05

@fingerbangs: De szép is volt! City Grill, vagy a Vörösmarty téri szobor talapzata körül "gyűlni", szombaton egy kis Csillagfény discó a PECSA-ba.
Klippekből ellesett ruhák, festett haj, kihúzott szem, különböző "kasztok - Simonos, Nickes, Johnos.
Mai fejjel megmosolygom az akkori énem, de oda nem adnám azt az időt semmi pénzért! :-)

Venyigeszu 2013.07.27. 20:49:27

Két kedvencem volt. Az egyik az Örs vezért téren, a mai Árkád helyén, a 13-as villamos végállomása mögötti butiksoron volt a Black & White büfé. Minden pénteken suli után ott termeltünk be egy ( néha, ha nagyon el voltunk eresztve zsével, kettő) hambit. Igazi lucskos hambi volt, mustárral, csalamádéval, salátalevéllel, és egy különleges, kagyló formájú bucival. A másik kedvenc a Kálvin téri grill volt, ahol inkább az óriáskifliből készült melegszendvicset favorizáltam. Egy egy unalmasabb vasárnapon képes voltam érte 3/4 órát buszozni-metrózni.

Venyigeszu 2013.07.27. 20:51:01

@Horalky_Williams: Sok üzletben lehet kapni hamisíthatatlan, "békebeli" bucit, amiből otthon remek hamburgert lehet csinálni.

Bogika78 2016.01.25. 13:01:39

Életem első hamburgerét a 80-as években az Astorián ettem, a mai Károly körút 4 szám alatt volt egy kis talponálló, aminek valamilyen "Imbisz" volt a neve. Hát az isteni volt… igazi marhahúspogácsa, és igen, sok-sok csalamádé (amit én amúgy is imádok), ketchup, mustár, zöldség. Igaz, hogy olyan nagy buciban volt, de az nekem nem számított, mert a péktermékeket akkor is utálom, ha kicsi, ha nagy, ha kenyér, ha zsömle, úgyhogy úgyis csak a husit és a finomságokat ettem ki belőle… a bucit Anyu vagy Apu kezébe nyomtam, miután kifosztottam (lehettem kb. 6 éves.)
Következő emlékem: 10 éves koromban megjelent az első McDonalds, nagy sorállás, megkóstoltuk mi is az "igazi" hamburgert… hát, nem ízlett! Az egész családnak az volt a konklúziója, hogy a "magyar" (ma azt mondanánk: retroburger) sokkal jobb volt!!! Abban gyönyörű, vörös volt a húspogácsa, és vastag, míg a mekisben nem tudtunk mit kezdeni azzal a szürke, lapos, fűrészporízű, húst csak nyomokban tartalmazú valamivel… :(
süti beállítások módosítása