Retrogasztro az RTL Kulbban!

 2011.04.18. 13:23

Retrogasztro a XXI. században kedden (ápr. 19.) 23:25-kor az RTL Klubban!


Élelmiszeriparunk furcsa dolgokat produkált, és még több furcsa szerkezet gyártását inspirálta a termelőszövetkezetekben, a kupakletekerő műszertől az univerzális konzervnyitóig. Arra az időre emlékezünk, amikor még voltak MGTSz-ek, és nagy élelmiszeripar.

„Imádtam nagyanyám konyháját. Hát persze, hogy imádtam, másképpen főzött, mint anyám – nem jobban, másképpen. Szerettem a konyháját, kicsit ósdi, kicsit lomos, de sokkal több holmi volt benne, mint az anyáméban. Érthetetlen csúcsos bögrék, tányérok füllel, már nem lehet ilyeneket kapni, és kevesebb is volt a holmi, mert vidéken éltek, önellátóak voltak sok dologban.

Anyám konyhafiókjában olyan dolgok rejtőzködtek, amelyeket ott, vidéken nem láthattam, de itt a lakótelepi lakásban létszükséglet volt a létük. Volt konzerves üvegnyitó, ami persze a nagyinál fölösleges volt, de anyám nem tudta volna kinyitni nélkülük a bolgár zöldbabot, vagy a magyar savanyú uborkát. Aztán a kacatok között volt az üdítősüveget nyitó szerkentyű, amely sokoldalú volt, mert a sört is nyitotta, nem csak abban segített, hogy lecsavarja a fémzárat.

Állítom, akkoriban minden sokkal finomabb volt, nem volt egyenízű mint ma, amik a mukultik elárasztják a piacot – Bécsben ugyanazt kapom, mint Budapesten, Párizsban, mint Bukarestben. Ott a limópor, és a téli fagyi. Micsoda ínyencségek! És a Frutti, beleragadt a fogunkba, nagyanyám meg sem próbálta, mert kitépte volna a fogsorát. De gyerek voltam, és élveztem az életet – a habszifonból egyenesen a számba nyomtam a tejszínhabot, amit az anyám előtte megédesített és kakaót is adott hozzá! Persze nem mindig sikerült ez, mert elsőre tuti, hogy nem a szifonba ment a patronból a gáz.

Valamelyik nap elfogott a nosztalgia, megkóstoltam a téli fagyit. Pocsék volt, és így jártam a pezsgőporral is. Hát, felnőttem, megöregedtem. Viszont jól szórakoztam Veress Kriszta filmjén, amelyben saját hasonló élményeit dolgozta föl, kalandját a hiánygazdasággal.”

Részletek a XXI. században (RTL Klub) 04.19-én 23:25-kor!

Címkék: retro rtl az gasztronómia retrogasztro kulbban

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr852836570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalacsi_Dezső 2011.04.19. 15:47:09

Ezt mindenképpen megnézem, ha felvételről is, mert hát az én koromban már nem bírok olyan sokáig fennmaradni.

kisignacz 2011.04.20. 13:11:32

Nem kötöszködésképpen mondom, de a film végén látható narancshoz adott eszköszt (narancshámozót) nem a narancs kibelezésére kellett használni, hanem a narancs pucolására, a héját azzal kellett leszedni és nagyon jól működött, ajánlom, h próbáljátok kis eféleképpen is :-D

amúgy jó a blog, csak így tovább :-)
süti beállítások módosítása