Best of Retro Gastro (1. rész)

 2011.02.15. 06:20

Az első hamburgertől a City Grill-ig (1. rész)

Megjelent: 2010.02.16.

A ’80-as évek elején érkezett Magyarországra a hamburger, a ’80-as évek nyugati világának egyik első hírnöke. A Körútön a kapualjakban egyre-másra nyíltak a butikok, tricottage-ok, míg a járda úttest felőli részén a hamburgeres, hot-dog-os pavilonok. Az első hamburgert mégsem maszek ételbisztróban pillantottam meg, hanem a budapesti Váci utcában az Anna Café-ban. A Váci utcai Anna Café abban az időben ugyanolyan elérhetetlen volt számomra, mint Nickelsdorf, így maradt a hamburgerre való sóvárgás, és lófrálás az Anna Café környékén, hátha megpillantok a presszó teraszán valakit (akkor még a kávéházak és a café-k presszók voltak), aki éppen hamburgert fogyaszt. Szerencsére nem sokáig kellett várnom az első hamburgeremre, a Kúria utca és a Kecskeméti utca sarkán álló bódé gyorsan átállt hamburgerre, itt ettem az elsőt: édes puffancs (félig felvágva), ismeretlen eredetű fasírt pogácsa, hagyma, csalamádé, kecsáp és az elengedhetetlen félig kilógó salátalevél. Hogy miért kellett a salátalevélnek félig kilógnia, és ha már a salátalevél mindig kilógott, a fasírt miért nem mindig, azt nem tudom, de ezt senki nem firtatta, ilyen volt a hamburger. (Csak évekkel később szembesültem a Régi Posta utcai McDonalds-ban, hogy sem a puffancs, sem a félig kilógó salátalevél nem szükséges, és nem is elégséges feltétele annak, hogy a hamburger hamburger legyen.) A ’80-as évek gasztronómiáját dicsérte, hogy hónapok alatt kiépült az egész országban a hamburger, hot-dog bódéhálózat (ohne franchise!), ahol ugyanolyan megjelenésű és minőségű félig kilógó salátalevelű, csalamádés, kecsápos puffancs hamburgert lehetett kapni. Ez egyfajta biztonságot teremtett; a hamburger minőségében feltétel nélkül bízhattunk az ország egész területén. Így teltek a hamburgeres békeidők, míg a Taverna berobbant a City Grill étteremlánccal… (folytatás holnap)

Fontos kérdések: Tényleg a budapesti Anna Café és a Kúria utcai bódé voltak az első hamburgeresek, vagy voltak a hamburgernek korábbi hazai hírnökei is? Létezett csalamádé nélküli hamburger is? Lehet még puffancs hamburgert kapni?

Nekem ennyi. Más emlékek?

(Pénteken: Best of Retro Gastro 2. rész)

Címkék: retro best of gastro

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr92661787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szalacsi_Dezső 2011.02.15. 11:07:29

Miskolcon egy Matróz grill nevű helyen volt először 1983-ban ilyen puffancsos hamburger. Most kezdett megint retrózni nálunk a "Matróz", el is megyek oda délben. :-)

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.15. 14:43:54

Vidéken szerintem a puffancs a jellemzőbb. istenit lehet kapni Kiskunhalason, nem messze a buszmegűllótól. Életem legjobb hamburgerét Szegeden ettem, szintén a buszmegállónál:D Azóta magam készítem itthon a hambit és nagy sikere van:) A Mekit meg hagyjuk,inkább nem írnám le a véleményem arról a v alamiről,amit hamburgernek neveznek;)
Ja, és még egy nagyon jó hely: Kiskunfélegyházán voltam azt hiszem anno egy olyan büfében, ami egy londoni emeletes buszban volt kialakítva. Faterom hot-dogot, én meg hambit ettem,élénken él bennem az íze;)

Fercelt 2011.02.16. 08:22:03

Lehet kapni!! Bár eldugott hely. Gyálon a ProLogis Ipari parknál van egy kis büfé. I. osztályú puffancsos hamburger alapból két hússal, salátával, hagymával és mindennel a mi kell bele. 480 Ft (dupla sajttal 530)

Fercelt 2011.02.16. 08:24:14

Ja és még egy hely! Cserkeszőllőn a fürdő bejáratával szemben a sarkon lévő büfé! Akkora a hamburger mint Bud Spencer feje.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.16. 10:22:45

Eszembe jutott még egy hely: Kökényben a kiskocsmában. 250 vagy 300 ft,de van benne sali,pari,hagyma,husi, kecsáp,mustár,sajt:D

Zuzimama 2011.02.16. 20:43:19

@mutant: a szegedit én is ismerem, az valami megakirály!!!

Nekem sajnos kimaradt a City Grill, így életem első hamburgerei édes puffancsosak voltak, azóta is azok (volnának) a kedvenceim, ha hozzájuk jutnék.
Ahol lakom jószerivel csak Meki van, de már nem "gerjedek" a mekis burgerre, ha megyünk inkább salátát kérek.
Az édes puffancs és a csalamádé egy hamburgerben nekem überelhetetlen.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.17. 11:46:04

Ma elkészítem, lefotózom és küldök róla linket:)

cicabajusz (törölt) 2011.02.19. 14:22:58

Szegeden elhíresült hely a "budibüfének" csúfolt hely, ahol lehet még ilyet kapni, de gombamód jönnek az újabb és újabb helyek. Én otthon szoktam ilyet csinálni, és vadászom erre a kalács-szerű édeskés puffancsra, egyszerűen imádom, főleg ha egy rakás szezámmag van rajta. :)
A csalamádés hamburger nekem kimaradt. :) Viszont sok friss zöldséggel megpakolva nagyon fincsa. :)
Sőt, héha husi helyett tükörtojás megy bele. :)

siófoki35 2011.02.20. 11:43:12

Komlón a buszállomás és a Penny közti épületben nagyon finom puffancs óriáshambit lehet enni.

SLACÓ 2011.02.20. 19:02:28

A '80 - as évek végén, '90 - es évek legelején; a Moszkva téri, Várfok utca felé vezető lépcső feljáró alatt lévő pecsenye sütőnél kapható hambira esküdtünk... Szigorúan csalamádéval, benne marha húspogácsa helyett nutriából készülttel... (ezt csak évekkel később tudtuk meg)...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.03.17. 18:27:58

Nem retro, de annál jobb: a békásmegyeri HÉV-állomás aluljárójának Szentendrei úti kijáratához múlt héten odaköltözött egy "Friky food" nevezetű utánfutó. Itt valódi belga mitraillette-et árulnak... azaz sült hagymával kevert germán kolbászt avagy pácolt pulykahúst. Van spec. (balkonszalonna + sajt illetve zöldséges) változata is... ami pedig a legjobb, hogy a szószokat utána ugyanúgy magad válogatod össze rá, mint a belga sültkrumplira (az is van, csak nem bele a szendvicsbe, mint ahogy azt Brüsszelben ettem). Nagyon jó, de vigyázni kell, mert nagyon könnyen össze tudod magad disznózni vele... ;-)

tutti 2011.07.14. 18:46:23

Nyíregyházán nincs a klasszikus hamburgerben sem csalamádé. Soha nem tettek bele, amióta lehet kapni nálunk. Ez olyan pesti szokás. :)

kifli 2018.06.14. 13:57:41

Astoria Grillben volt először hambi, szerintem
süti beállítások módosítása