Virágos nyalóka

 2010.05.10. 06:47

A kakasos és a Kojak nyalóka mellett a virágos nyalókáról is meg kell emlékezni, a '70-es , '80-as évek nyalóka triumvirátusának harmadik tagjáról. Kb. 8 évesnek kellett lenni ahhoz, hogy a nyalóka beférjen a szájunkba, azalatti kor alatt éppen csak nyalogatni lehetett, lévén a száj kisebb, mint a nyalóka átmérője. A nyalókát celofán csomagolásban árulták, ami a legkisebb nedvességtől ráragadt a nyalókára, és ettől kezdve a celofánt lebontani nem lehetett: legjobb megoldás az volt, ha a száraz celofán részeket leszedegettük, a többit pedig szopogatás közben köpködtük ki. A virágos nyalóka szirami áttetsző anaygból készültek, így hosszas nyalakodás után határozottan átlátszóvá váltak, amin keresztül mindig átkukucskáltunk azon ritka esetekben, ha a nyalóka nem vált el hamarabb a pálcikától, vagy nem rágtuk össze türelmetlenségünkben vagy nem ejetettük le. Mivel a pálcát a kifinomult gyártási technológia ellenére is leggyakrabban asszimetrikusan helyezték el a nyalóka fejben, így gyakorta fordult elő az az eset , hogy a nyalókából még legalább a fele hátra volt, amikor az egyik oldalon feltűnt a piros pálcika, ami azt jelentette, hogy ha nem harapjuk össze azonnal, akkor magától fog leesni.

Aztán lassan kinőttem a nyalókázásából, és nem követtem a virágos nyalóka további sorsát, de ami mindenesetre jó hír, hogy ma is kapni!

(Holnap: Cigi rágó)

Retro Gastro vendégposzt!

Amennyiben ellenállhatatlan vágyad támad, hogy másokkal is megoszd poszt formájában a ’70-es, ’80-as évek gasztronómiai emlékeid, küldd el a retrogastro-vendegposzt@freemail.hu címre, és publikálom. Vendégposzt szabályzat: A poszt egy jól körülhatárolható témáról szóljon, kb. 1.500-2.000 karakteres legyen, lehetőleg korabeli képpel illusztrálva (amennyiben a kép az Internetről származik, a származási cím megjelölésével.)

 

Címkék: retro gasztronómia nyalóka virágos

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr301986991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AgentO 2010.05.10. 07:26:29

Nekem a gyártási technológia tetszik nagyon, a "how it's made"-ben érdemes keresgélni a discoveryn, nem semmi.

Asszúrbanapli 2010.05.10. 09:39:08

azon már én is elgondolkodtam, hogyan teszik bele a virágot - köszi Agent :) cserébe mutatok egy fasza zenét egyzene.blog.hu/2010/05/10/dr_didg_my_little_pony

Nefernefernefer 2010.05.10. 09:39:12

Nagyon jó volt a leírás a nyalogatás közben jelentkező nehézségekről. Én mint a virágos nyalóka nagy rajongója számtalanszor szembesültem ezekkel a problémákkal. Csak az nem rémlik, hogy a pálcika piros lett volna. Szerintem fehér volt biza.

Nefernefernefer 2010.05.10. 09:41:32

@Asszúrbanapli: látom, a te neved is szerényre sikeredett... :-)

Mákvirgács 2010.05.10. 10:38:42

Nyammm....de szerettem:)...bár a piros pálcika nincs meg..én is fehérre emlékszem:)

ArnWald 2010.05.10. 11:47:24

Szerintem a nyalóka-triumviráatusból még hiányzik valami... A piros pálcikáról jutott eszembe, volt még egy típus, olyan volt, mint a Trabi hátsó lámpája. :) Piros pálcikán hosszúkás alul piros-felül sárga (vagy fordítva) nyalóka... Nem emléxik rá valaki? És nem celofánba volt csomagolva, hanem rendes papírba, ettől persze még ugyanúgy ráragadt...

retro gastro 2010.05.10. 12:13:06

@ArnWald: Sajnos semmi emlék róla...

zskoncz 2010.05.10. 13:06:44

@AgentO: pont ez jutott róla eszmbe! élmény volt nézni hogyna készül a virág!!! :DD

@ArnWald: nekem rémlik valami, de nagyon nagyon halványan.... :S

AgentO 2010.05.10. 13:08:49

Nekem a sima színes cukor nyalóka is rémlik, illetve amit nyalókának árultak: műanyag pálca végére ráöntve egy csoki korong, készpassz, leharaptad, megetted, nem értem miért nyalókának árulták....

Koky_ 2010.05.11. 13:04:10

Először, mikor a poszt címét olvastam, nekem egy piros, átlátszó, virág alakú nyalóka jutott eszembe, olyan volt mint a kakasos, és hurkapálcán volt :)

Bicska Maxi (törölt) 2010.05.15. 14:41:34

Pont egy ilyen nyalóka figyel a ceruzatartómban... :D Amúgy meg utáltam mert mindig leesik a pálcikáról... :( :D

Olaf77 2010.08.30. 22:21:26

úúú ez mekkora, emlékszem régen nálunk havonta 1x volt nagypiac, és az volt tele ilyenekkel, tesómékkal mentünk mindig és vettek nekem ilyet:D

jó itt nosztalgiázni
süti beállítások módosítása