Piros mogyorós csoki

 2010.03.11. 06:16

Aki a ’70-es években volt gyerek, annak mogyorós csoki csak egy van: a piros. Hiába tűnt el az ABC-k polcairól már több mint húsz éve, ha mogyorós csokira gondolok, mindig a piros csomagolást, az egész mogyoró darabokat és a 3 cm széles létraszerű osztással ellátott csokitáblát képzelem el, minden osztásba beleírva: CSEMEGE. A legjobb minőségű csoki volt abban az időben, a macskanyelvvel versenyeztek kakaóvaj tartalomban, de íz hatásban és textúrában számomra abszolút első volt. A csoki nem kockákra volt osztva, hanem szeletekre, amiket harapni kellett. Általában kétfajta fogyasztási módot alkalmaztam: Vagy habzsolva törtem, haraptam, rágtam, törtem, haraptam, rágtam, vagy kifinomultabban a csokit először leharapdáltam a mogyorók körül, majd, sokáig csak az egész mogyorókat szopogattam, majd azokat is szétrágtam. Abban az időben mindenben az állandóság volt a legjellemzőbb: nem voltak termékújítások, nem dobtak piacra kisebb kiszerelésű, darált mogyorós, kekszes, nugátos stb. mogyorós csokit, tíz-húsz évig a gyártósorról ugyanaz a mogyorós csoki gördült le minden változtatás nélkül. És ezt így szoktuk meg, és így szerettük. Aztán jöttek a kényszerű évek, amikor a piros mogyoróst letaszították a élelmiszer polcokról a különböző nyugati édességipari termékek, hogy a közelmúltban ismét visszatérjen, bár kisebb és egyszerűbb kiszerelésben, de mégis az igazi mogyorós csoki: a Piros!

Lehet ma is kapni? IGEN!

 

 

 

 

 

 

(Holnap: Sűrített tej)
 

A bejegyzés trackback címe:

http://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr511823212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

zskoncz 2010.03.11. 06:48:57

azért volt egy idő, ugy 97-98 táján amikor volt ujra piros mogyis. hosszú vékony csokit csináltak belőle. és lett tej változeta. azért emlékszem rá mert akkor felvételiztem, és sokat jártam BP.-re, és a barátommal folyton ilyen csokit zabáltunk a fent emlitett módón. és csak azért piros mogyist mert "emlékszel milyen finom volt???". ugyhogy egy egy alkalommal vagy 3-4 táblát is kivégeztünk. :D :D aztán ez a tipus is eltűnt a piacról, és mostnában látom h ujra van. :D
az ize a réginek se nagyon maradt bennem, mert nem nagyon kaptunk, azaz igen ritkán. inkább africana, meg boci volt a nyerő ha csokit kaptunk. és persze a tibi!

Cikória 2010.03.11. 08:15:57

Amikor az egészmogyorós csokit osztottuk, a törés mentén a mogyoró valamelyik oldalra került. Én, ha csak tehettem elvettem az öcsém elől a nagy mogyorós részt. Ha mázlim volt, jóval több mint a felét ehettem meg. Ma már persze hasonló esetben a gyerekeimé a nagyobb rész. Így fejlődik az ember a mogyoróscsoki tükrében.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.11. 09:40:28

Nekem a mogyoróscsoki evési technikám a következő volt...bevettem egy darabot a számba, majd leszopogadtam a mogyoróról a csokit:D Aztán jött a következő:D Volt hogy egy jó nagy adagaot sikerült így legyűrnöm, majd a végén egy pofazacskónyi mogyorót rágtam szét:D

mezítlábasfellebbezés 2010.03.11. 10:39:02

Alapvetően nem szerettem a mogyis csokit, mert mogyiDARABos volt. Az meg mindenfelé vándorolt a fogaim között. Ezért leszopogattam a mogyiról a csokit, és ami megmaradt...kiköptem. A mogyidarabos csokikat a mama a KGST/lengyel (ki hogy ismeri) piacokról szerezte be. Aztán anyukám addig dicsérte a pirosat, hogy megkóstoltam, és csodák csodája, meg tudtam enni :) És azóta is az az egyetlen mogyis csoki, amit megeszek.

Mitya Ivanov 2010.03.11. 14:11:07

már alig várom a holnapi sürített tejes posztot.
kétféle van ma a boltban, de egyértelmű, hogy az OKÉ terméke a jobb, igaz sokkal drágább is. A SOLE termékében ropog az ember foga alatt a cukor, ízre sem olyan jó, míg a OKé-s finom krémes, és nem is annyira édes. Egyszer megpróbálkoztak a csokoládés sürített tejjel is, de sajnos azt már nem lehet kapni.

movhu 2010.03.11. 14:12:19

Régi szép idők, amikor még nem kellett a csokira ráírni, hogy "nyomokban mogyorót is tartalmazhat" :D

Division 2010.03.11. 14:17:56

Volt ennek testvére is, mogyoró helyett mazsolával, nekem az volt a kedvencem!
Sajnos olyat nem gyártanak ma már :-(

trashkovics dibor 2010.03.11. 14:22:39

A régi fajta nekem is a kedvencem volt, de az új valahogy mindig avasnak tűnt.

bajnaikondom 2010.03.11. 14:32:00

Lehet kapni, de ez már nem a régi. SZLOVÁKIÁBAN készül!!! KRAFT termék!!!!!!!!!!Ja, és az ízhatás sem olyan, mint régen. Engem kellemesen ért a látvány amikor megláttam a boltban, gondoltam, de jó, végre van megint, aztán tudatos vásárlóként megnéztem a hátoldalt, és látom: made in szlovákia, meg hogy kraft és dobtam is vissza a francba. A nosztalgikus érzéseinkre rájátszva retró csomagolást utánozva minket becsapva próbálnak ránksózni egy szar multicég által gyártott szlovák szart. Ez az édesség a magyar ipar terméke volt, szimbolikus értéke van, nosztalgiázni lehet vele, de ez nem AZ a csoki, ez egy fake, egy fugazi, egy hamisítvány, egy illúzió, ami csak a korosztályunk átverésre jó sajnos. A hamis rolex is mutatja az időt, de attól még nem lesz rolex, mert úgy néz ki, hiszen szorgos kínai kezek rakják össze egy marék rizsért. Én csalódottnak és átvertnek érzem magam és kikérem magamnak, hogy a gyerekkori kedves emlékeimet felhasználva engem teljesen hülyének nézve próbál lavírozni egy gonosz multi.

mckmester 2010.03.11. 14:35:45

Én a konkurenciára szavazok: az Africana sokkal királyabb volt. :-)

c63amg 2010.03.11. 14:37:07

@bajnaikondom:
A Kraftnak jó termékei vannak, a szlovák édességipar pedig össze-vissza veri a magyart, a szlovák csokik és kekszek nagyságrendekkel finomabbak a magyarnál...

Mitya Ivanov 2010.03.11. 14:41:50

@mckmester: az africana nem is csokoládé volt, hanem az a növényizsíros szarság, amiből ma a mikulások készülnek.

Mitya Ivanov 2010.03.11. 14:42:26

@c63amg: ez ugy ahogy van hülyeség

biohazard 2010.03.11. 14:42:58

@zskoncz: Mi az, hogy lett tej változata? A Mogyorós csoki tejcsoki volt.

c63amg 2010.03.11. 14:44:52

@Mitya Ivanov:
ezek szerint még nem ettél szlovák csokikat, kekszeket. Mert ezen vitatkozni sem érdemes...

FlybyWire 2010.03.11. 14:45:06

@zskoncz: "és lett tej változeta"

Alapból tejcsokis volt... lásd a papírját is.

FlybyWire 2010.03.11. 14:45:46

@c63amg: az ízlésen a legnagyobb hülyeség vitázni, ez így van. Olyan nincs, hogy "ez jobb és kész". Mindenkinek más ízlik.

fénycsepp 2010.03.11. 14:48:50

ham már szlovák csoki, akkor csak ezt mondom:

FIDORKA!!!

úristen, mennyei keksz és csoki kombináció...azok a szlovákok tudnak valamit:)

15 évesen jöttem élni Mo-ra, és addig sem ettem sok csokit, amikor itt látogatóban voltam, de gyerekfejjel sejtettem, hogy ebben az országban nem stimmel valami:). Hja, itt igazi szocializmus volt, Jugóban meg igazi csoki:)

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 14:50:33

@fénycsepp:
nem tudtok ti semmit sem, mert nem ettetek észak-koreai csokit.

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 14:52:00

@fénycsepp:
aztán meg béke volt, jugóban meg népirtás meg háború.

bajnaikondom 2010.03.11. 14:52:06

@c63amg: Ez a te véleményed, anno a figaro meg deli csokiktól a hideg rázott, nem volt jó íze egyiknek se, nem értettem, mire fel sztárolják. Szerencsen a csokigyár az világszínvonal volt, tönkre kellett tenni ugye, meg az összes cukorgyárat is Magyarországon. Mostmár persze, hogy veri a szlovák édesipar a magyart, hiszen ez utóbbi nem létezik már. Egyél sok szlovák és kraft terméket, én inkább kerülöm az ilyesmit, az átverést meg még mindig bosszantónak tartom. Tőlem Irene Rosenfeld éhen halhat még ha ilyen fondorlatos módon próbálkozik is a cége.

Mitya Ivanov 2010.03.11. 14:52:36

@c63amg: a magyarnál nincs jobb, szerintem. Lehet hogy izlés kérdése, de a szlovák édesipar nem jobb, mint a magyar.

AgentO 2010.03.11. 14:53:25

Cukrozott kistasakos tejporos posztot kérek (50db-ot simán betoltunk fejenként anno)!! Meg patikában kapható porok bevételéhez használt 1Ft-os ostyást! Ezekről sokat tudnék írni:)

fénycsepp 2010.03.11. 14:54:22

@valaki: horvát édességipar azóta is létezik,a háborúnák hálisten vége.

valaki nem emlékszik a Mátyás szeletre?

pisces 2010.03.11. 14:54:39

No és a Kedvenc nugát szelet, vagy a Tibi (nem csak a mama kedvence).

bajnaikondom 2010.03.11. 14:55:14

Mellesleg a szockó érában a jugó termékek voltak messze a legjobbak, a szlovák a fasorban sem volt! Kokos csoki, Eurocrem nevű mogyorókrém /ferrero licenc/ még a magyar cuccokat is messze überelte ízhatásban.

Mitya Ivanov 2010.03.11. 14:57:48

@AgentO: nekem volt olyan osztálytársam akinél a cukrozott kistasakos tejpor hozta ki a diabéteszt. ttük szépen, és elkezdett izzadni, meg remegni, szépen felborult a cukor lebontó folyamat a szervezetében

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 14:58:22

@fénycsepp:
én amúgy ettem jugo csokikat, pl. nagynéném járt a tengerpartra, és hozott valami bazi 200 vagy 300 grammost táblás csokit,
finomak voltak de semmi extra,az igaz hogy én nem ismerek ott különlegességeket, egyébként a csehszlovák vagy akármelyik csokikat meg lehetett enni, voltak ott is jók meg itthon is szarok,
pl. a legmoslékabb édesség amit ettem az valami magyar kávés táblás nugát, attól a gyomrom kifordult.
ja meg volt valami szörnyű kubai préselt cukorka, ilyen színes kis vackok, na az is ótvar.
meg tapasztaltam pl. a szovjet csokikat is,
azokkal az volta baj hogy elvileg jók lettek volna csak iszonyat hullámzott a minőségük, gondolom a kibocsátási terv elő volt írva és egyszer kakaó volt kevesebb, máskor tej vagy cukor, így aztán összevissza gyártottak, a román meg egyebek az igen szar volt.

bazd meg 2010.03.11. 14:58:42

Ennyi hulye nacionalistat, es utana megetted a jo kis magyar zsiroskenyeret ubival, mi?? ;^) A magyar zsiroskenyernel nincs jobb a vilagon, idiotak;^)

pipdaddyy 2010.03.11. 14:58:43

Segítek, Piros Mogyorós (néha csak "Piros") végig volt, és már egy jó ideje a Kraft gyártja ... kb. 7 évvel ezelőttig a Budafoki úton, később Szlovákiában. Volt tej, ét és egy ideig fehércsokis verzió is.

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 15:00:36

@AgentO: simán, én is ettem a gyógyszertári ostyát, de most belegondolva igen gagyi volt, meg azok a tejporok, meg italporok, aztán csak úgy magába ettük...

amit viszont hiányolok a retró posztokból azok a cukorkák nagy része, pl. keménycukik: kagyló, pálma, meg kakaós cukorka, meg az eredeti frutti, meg a hozzá hasonló ragadós tejkaramella, meg az egyik akkori kedvencünk a toffi nevű mentolos karamella..stb.

AgentO 2010.03.11. 15:03:08

Mentolos karamella? Wow, végülis nekem mindent, csak a CSOKIS MESESAJTOT NE!:):)
Emlékszem gyerekkoromban előfordult, hogy ha semmi édesség nem volt otthon, akkor összekevertem csokis pudingport kristálycukorral és azt toltam kanállal:):):)gyász:)

Kono 2010.03.11. 15:05:45

@Mitya Ivanov: AZ Africana egyáltalán nem volt növényi zsíros cucc. Az LETT, később. Gyerekkoromban a kedvenc csokim volt, nagyon szerettük:) Nővéremmel mentünk mindig a bótba érte...

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 15:06:13

@AgentO: finom volt az a karamella!
meg voltak gumicukorkák is, "nyugi" gumicukor...:-)
amúgy szopogatós cukorba is van mentolos, nem rossz az...persze embere válogatja, mert mostanában a mentolos csokik divatosak, én meg attól hányok be.

mesesajtot kihagytam, mi anno alig ettünk kockasajtot, csak trappistát, mert anyámék a kemény sajtokat szerették, ilyen puhát sosem vettek,
mese sajtot egyszer kóstoltam talán valahol, de nem érdekelt nem ízlett.

Escobar888 2010.03.11. 15:08:03

Jó olvasgatni ezt a blogot.

Pár ötlet.

Peta zetas robbanós cukorka.
Donald rágó.
Iskola tej, illetve volt ebből kakaó is meg csokis tej ami nagyon finom volt, de ritkábban lehetett kapni.

Kono 2010.03.11. 15:10:10

Van egy homályos emlékem, h a 80-as évek végén, 90-es legelején sokat ettem egy zöld-sárga csíkos papíros medvecukor(?) ízű cukorból. Mélyzöld színe volt, és vékony, téglalap alakja.
Emlékszik valaki erre innen? Segítsetek, plz:D

bajnaikondom 2010.03.11. 15:14:38

@Escobar888: Karamellás tej is volt, műanyag kispoharas. Nekem az volt a kedvencem. Igazi tejből készült aroma színezék és szója nélkül. Imádtam. Rágerjedtem pár éve egy karamellás tej nevű valamire, nagy nehezen legyűrtem és konstatáltam, hogy sajnos ez sem olyan, mint régen.

helixpomatia 2010.03.11. 15:18:44

Javaslat:Autós/Donaldkacsás rágó volt már?

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 15:19:55

@helixpomatia: rágó, LOL.
romániában volt egy CIL GUM nevű cigirágó szerű mocsadék, egy elbénázott donald kacsa volt rajta, nagyon gagyi volt..
ismerte valaki?

8kelvin8 2010.03.11. 15:22:27

Tanulj meg úgy játszani, mint a profik és keress pénzt a helyes stratégiával! Szerezd meg a PokerStrategy.com ingyenes 50$ kezdőtőkéjét!

Látogass el most:
freepoker.try.hu

Útmutató:
pokercash.blog.com/

pefki 2010.03.11. 15:23:27

Rongyoskifli volt a király!!!!!

bajnaikondom 2010.03.11. 15:24:36

Nekem egy román édesség jut eszembe, valami piros zselékocka porcukor borításban. Nagyobb kartonpapír dobozban hozta valamelyik rokon. Csontliszt szaga volt, és fura textúrája, valami egészen fogyaszthatatlan volt, pedig akkor sem voltam finnyás. Több román édesipari próbálkozásom nem volt ezekután :)

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 15:26:04

@bajnaikondom:
igen, az specialitás, nemcsak romániában de arab országokban is.
konkrétan az nem volt alapból rossz, csak magyarországon nem megszokott édesség.
annyira amúgy én sem voltam oda érte.

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 15:27:31

@pefki:
überretrofíling, azok a régi szép idők, a 3.60-as kenyér meg a 10-20 filléres kifli meg zsemlye, az még volt valami, nem őgy mint ezek a mai széteső, morzsázó üres mocskok, meg teszkós kemencés kenyerek.

zskoncz 2010.03.11. 15:43:51

@Escobar888: van az még most is!!! pont a héten a péknél láttam műanyagdobozos tejet! azt a 2 dl-es kiszerélsűt. kakósat és karamellásat is!!!

Doktor Toka 2010.03.11. 16:11:28

Nekem nagyon hiányzik egy régi puding, kb. a 80-as évekből. Ez henger alakú dobozban volt, pudingporból és tejből kellett készíteni és habszifonpatronba tölteni. Csokis és valamilyen piros változatára emlékszem. A lényeg természetesen a hab állag volt, de ízre is nagyon bejött. Emlékeztek ilyesmire? Van még?

penna 2010.03.11. 16:20:30

Mogyorós csoki függő vagyok. Semmi másfajta csokit nem eszem, de ebből bármikor, bármennyit meg tudnék... De csak az egész mogyorósból.

Persze, hogy én is a piros mogyoróson szocializálódtam, akkor nekem ez volt a világ legjobb csokija. A húgommal ritkán kaptunk egész táblás csokit, volt is ilyenkor becsülete. Ő egyből felfalta, én meg beosztottam, élvezkedtem vele :).

Kivancsi 2010.03.11. 16:52:49

Imadtan a piros mogyist...
most is szeretem...

Belgiumban elek vann itt is finomsag..
de inkabb valasztanam a piros mogyit..

Ha MAGYAR lenne :(:(

Mogyoros csokit ha az iz alapjan valasztani kellene akkor..
Sajna MILKA-t valasztanam a 300g-os meretben..
Ez ver mindent..
belgat, angolt, szlovakot, magyart...
Sorry..

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 17:22:59

@Kivancsi: belgium tele van minőségi pralinéval, bonbonnal, milka csoki az nulla.

amúgy mostanában kapok, eszek ilyen full kakaós 70-80-90%-os táblás meg egyéb csokikat, ráfogják hogy húdejó mge egészséges, aztán lószar, olyan mintha nyers kakaóport kajálnék...

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2010.03.11. 17:23:32

Örülök, hogy a mogyorós csoki fogyasztásának technikája nagyjából két nagyon közeli módszerhez konvergál. Mutatja ez a világ univerzalitását és az emberi genom gyakorlatilag lényegtelen variációját. :-)) Van olyan reklám is, amely a Pilóta keksz előírásos fogyasztási technikájára összpontosít, vagyis élnek még köztünk művelt emberek. ;-) Jó a sorozat.

Rosina csoki. Mond valamit? Világbajnok volt, még ma is az, találkoztam már a klónjaival. És csokiból készült, persze, nem kakaót és persze mogyorót (ezt sosem értem) nyomokban tartalmazó barna anyagból.

A Milka mogyorósa is jó, ez tény. De az a klasszikus időkben még csempészáru volt.

Qeki · http://vilagutazo.blog.hu 2010.03.11. 17:28:39

Igen az igazi:) bár azóta már, azért van néhány jobb mogyorós csoki!

Gyökszi68 2010.03.11. 17:37:47

A legmoslékabb amit ettem szintén magyar édesség volt,vagy Harlekinnek vagy a Kajlának a citromos-nugátos változata volt.Az olyan szar volt,hogy vallatni lehetett volna vele. A román zselés édességnek egyébként,,rahat,,volt a neve.

Valaki1 (törölt) 2010.03.11. 17:42:14

@Gyökszi68:
igaz, de az nem csak román hanem bulgár, török meg arab is, és nem alapból szar hanem magyarországon nem megszokott édesség.
csakúgy mint pl. egy csomó ázsiai vagy arab ilyen-olyan cukros-magvas kütyü amit itthon nem ismernek és nem bírnak megenni, vagy nem éppen passzol az ízléshez.
európában általában a kakaós, csokis cuccok felkapottak, de van ahol nem dominál ez.
pl. mogyoróval is lehet csoki nélkül rengeteg édességet csinálni, ami nem sütemény.
lásd török arab valamik, neveket nem sorolok.

Timnorc 2010.03.11. 17:47:38

A mostani piros mogyorós cseh vagy szlovák termék. Tehát köszönöm, nem. Inkább Tibi, mert az még magyar.

NDT · http://nemdomi.blog.hu 2010.03.11. 18:04:56

egyszer vettem egy piros mogyoróst (illetve többször is, de ez óta az eset óta még nem), és valaki kilopta belőle a mogyorókat!
bontatlan volt, de mogyorók helyett csak lukak voltak a táblán. akit érdekel, tudok képet is küldeni.:)

bajnaikondom 2010.03.11. 18:06:57

@Gyökszi68: Azaz! Na azt én nem köszi :))

Apropó a Melbára emlékeztek még? Nekem nagypapám jut eszembe róla. Nyugodjék Békében!
Ha meglátogatott, mindig hozott egy dobozzal, igaz, sosem szerettem a melbát, nekem valahogy a savas barackos lekvár íz a keserű csokival nem fért össze sosem, de ettől még kedves emlék. Volt egy párja is valami párizsi kocka vagy mi, na annak a rumos csokis töltelékét viszont szerettem.

enda (törölt) 2010.03.11. 18:23:27

A piros mogyorósnak nincs párja, akármelyik külföldi menő csokival felveszi a versenyt.A Melba,és a Melódia,szerencsi csokik voltak még nagyon finomak.A csokin kívül visszaemlékszem a mákos vajas kiflire,félkör alakú a teteje sűrűn megszórva mákkal, gyakorlatilag az iskolában az
óraközi szünetben mindig ezt ettem.Ilyen finom ma már nincs.

Division 2010.03.11. 18:30:47

@Doktor Toka: emlékszem ilyenre, de az szerintem fagylaltpor címszó alatt futott!

dzsaguar · http://blahite.com 2010.03.11. 18:38:06

Emberek! A mogyorós csak a privatizálás óta piros.
Ahogyan a fenti képen látszik mogyorós tejcsokoládé, és nem is annyira piros, mint most a piros. Az eredeti étcsoki cimborája sárga(sárgásbarna?) csomagolásban volt.

bandigyerek 2010.03.11. 18:44:33

@AgentO: jaja, én is ilyen állat voltam, meg tojáshab szörppel...

respecta /01 2010.03.11. 20:50:43

Igeeeen!
Csoki volt a javából. Jól írod a fogyasztás módját.
Ha meg kellett osztanom, igyekeztem mindig úgy törni, hogy a mogyi inkább nálam maradjon. Aztán körülharaptam, leszopogattam az utolsó csokit is róla...
Csak azt sajnálom, hogy megemlítetted a nugát-ot. Én a mai napig undorodom tőle.
Nem tudom meghatározni azt az ízt...pfff.

retro gastro 2010.03.11. 21:13:37

@NDT: Lécci, küldd el a képet a retrogastro@freemail.hu-ra. Köszi!

zskoncz 2010.03.11. 21:21:46

@FlybyWire: juujj bocs összekevertem!!! étcsokis lett. meg volt belőle ilyen kis bonbon változat is... meg kutyafüle de ezek el is tüntek pár éven belül. :D

zskoncz 2010.03.11. 21:32:21

@bajnaikondom:

melba meg a párizsi kocka nagy kedvencem volt, ma is az... ha valahol látok azonnal vagy 2 marékkal vezsek és a boltajtóban be is falom az egészet!
de nem narancsos volt a melba? narancsos, ananászos a párizsi kocka meg párizsi krémmel volt töltve. mind finom! :D

retro gastro 2010.03.11. 22:21:58

@respecta /01: A nugátot csak ellenpontként szántam. Bocs!

Doktor Toka 2010.03.12. 12:35:32

@Division: Köszönöm, pont erre gondoltam. :D

retronom.hu/node/7520

És kérek még belőle. De legalább egy posztot róla!

respecta /01 2010.03.13. 13:44:02

@retro gastro: Neked minden elnézve :-DD
Csak azért most tudom megírni, mert némi elfoglaltságom akadt:-)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.03.16. 11:27:43

Gyerekkoromban sose ettem, ma is ritkán, mert akkor is drága volt meg most is, de attól még szeretem... a mandulás változatát is, de rokon dolgok vannak a Lidl-ben is...

Az Africana-ban földimogyoró volt, az annyira nem illik csokiba, illetve később a mogyoróhéjat is belekeverték, így ritka tré volt. Volt ellenben egy Afrika nevű szójás szelet is, azt nagyon szerettem...

Az urbánus legendát a mogyoróban lévő kukacokról más is hallotta rajtam kívül, illetve volt olyan, aki át is élte?

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2010.03.17. 14:02:44

@bajnaikondom: egyetértek, én elvből sem veszem meg az ilyet. és rohadtul nagy átverésnek tartom az ilyet.. de afelől nincs kétségem, hogy finom lenne. (Szart nehéz eladni a mai piacon..)

nem retro, de talán tegnap homáron volt hogy Tihany Camambert made in slovakia.. kapják be azok is.

miketheking 2010.03.30. 20:18:16

én is ekkor éltem át gyerekkoromat, viszont én csak és kizárólag a piros mogyorós csokit voltam hajlandó megenni, az összes többit egyszerűen borzalmasnak találtam. talán ezért is alakult ki bennem az hogy a mai napig nem vagyok édesszájú alkat:)

Maci :o) · http://macikonyha.com 2010.05.17. 07:20:50

A piros mogyorós csoki, amit én csak 'bubogós' csokinak hívtam, gyerekkorom non plus ultrája volt :o)

Bogika78 2014.03.12. 20:32:28

Lehet, hogy megköveznek érte, de én utáltam a mogyorós csokikat… harapnám a finom puha csokit, s erre egy kőkemény kavicsszerű izére - azaz a mogyoróra - roppan rá a fogam… brrr. Viszont a mogyorót KÜLÖN, nem csokiban, nagyon szerettem gyerekként és most is.