Mese sajt

 2010.02.25. 06:18

A ’70-es évek élelmiszeriparának vitathatatlanul legkreatívabb terméke a Mese sajt volt. Egyrészről a háromszögletű sajtok családjához tartozott, másrészről a csokoládés desszertekhez. Leginkább egy Mackó sajt alakú csoki krémmel összekevert Camping sajtra hasonlított. A termék rendkívül megosztotta a társadalmat: egy jelentős része már az említésétől is émelygett, a másik része viszont rajongott érte, és szabályosan függőség alakult ki. Emlékeim szerint a második rész jelentősen kisebb volt (nem is ismertem senkit, aki ide tartozott), mint az első, amelyhez én is tartoztam. Az első jelentős dilemmát az okozta, hogy vacsoránál vajas kenyérrel és párizsival együk, vagy utána desszertként. Ez a dilemma hamar megoldódott, mert nem voltunk hajlandóak semmilyen formában elfogyasztani, családunkban az ehetetlen kategóriába sorolódott. Mivel édesanyám ételt nem dobott ki, ezért még hosszú hónapokig álltak a háromszögletű Mese sajtok kerek dobozukban a hűtőben jobb sorukra várva. Ami viszont a Mese sajt becsületére legyen mondva, nagyon szép old timer autók voltak a címkéin, amiket én darabonként eltávolítottam a sajtokról, és a többi kincseim között őriztem. A Mese sajt felirata ugyanazokkal a betűkből voltak megformázva, mint az Esti Mese felirata a TV-ben, de azt továbbra sem tudom, hogy ez tudatosan alakították így, vagy a véletlen műve volt.

Lehet most is kapni? IGEN!

És álljon itt a legfontosabb kérdés: Volt, aki szerette a Mese sajtot?

(A holnapi poszt: Retro hét a Lidl-ben)
 

Címkék: retro mese gasztronómia sajt gsatro

A bejegyzés trackback címe:

https://retrogastro.blog.hu/api/trackback/id/tr451785921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lúdanyó · http://ludanyo.blogspot.com/ 2010.02.25. 07:41:11

Igen! Függő nem voltam, de nagyon szerettem :)

Haynau (Sons of Monarchy) 2010.02.25. 08:57:43

Bár a taccsot nem dobtam ki a nevét hallva, azért nekem sem jött be igazán. A matricák szépek voltak (bár nem nagyon értem, mi köze volt oldtimer autóknak a "mese" fogalmához), a tartalom mellőzhető.

mezítlábasfellebbezés 2010.02.25. 09:42:24

De további élményeimet később írnám le, mert békejelet rajzoltam az irodaajtóra, és kitört a botrány...

spamdog · http://www.szorfdeszka.hu 2010.02.25. 10:01:26

Egy háromszöget tudtam letuszkolni a torkomon, azóta sem szívesen emlékszem rá.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.02.25. 10:49:20

A háromszögletű változatra én nem emlékeztem, már csak a négyszögletűre. És nemcsak autók, hanem repülők is voltak rajta.

Először nem szerettem túlzottan, de később nagyon megkedveltem. Arra viszont oda kell figyelni, hogy jó legyen a kakaópor tartalma, mert csak úgy finom - ha az alufólián keresztül megnyomkodja az ember, akkor a kemény az biztos nyerő, mert annak a színe is sötétebb és az íze is jobb.

Ja, és volt egy időszak, amikor ez Mackó sajt volt... csokis ízű.

mezítlábasfellebbezés 2010.02.25. 11:56:28

Vajon melyik bolt/boltlánc tartja?

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.25. 12:04:06

Úristen, szerintem ezzel próbáltak titokban egy egész generációt kinyuvasztani, csak nem sikerült nekik. Ennek pont olyan volt az íze, mintha a lábamat beleraknám egy zacskó sajtba, majd 1 hétig a napon érlelném és utána megpróbálnám a lábamat megenni...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.02.25. 12:17:03

@Lukréciamia: A hiperek. Interspar és madaras tesco biztos, a tesco esetlegesen.

retro gastro 2010.02.25. 12:21:56

Ma jártam a Lidl-ben, és nagyon klassz a retró választékuk. Holnap nem a gumi cumiról írok, hanem a Lidl retroról.

mezítlábasfellebbezés 2010.02.25. 14:12:01

@no-night: köszi! körbenézek ezekben. Kíváncsi vagyok, fog-e úgy ízleni, mint 4-5-6 évesen...

respecta /01 2010.02.25. 21:10:07

Bár megígértem magamnak, hogy ma nem is nézek erre, de fúródik az oldalamba valami...

Ez egy undorító étel volt!
Szörnyű büntetés!

respecta /01 2010.02.25. 21:12:41

@zéka: .-DDDDDDDDDD!!!
Ott a pont!
Ha eddig szerettem volna...

retro gastro 2010.02.25. 21:26:07

@respecta /01: Egész nap vártuk a kommented. Még szerencse, hogy fúródott az oldalad! Mese sajttal kapcsolatban csak az érdekel, hogy melyik termékfejlesztő fejében fogant meg a háromszögletű sajtba oltott csoki, és ha már megszületett, miért nem volt Mese kolbász, Mese virsli és Mese tökfőzelék stb.

Versenyt indítok: Ki tudja kitalálni a legémelyítőbb Mese terméket?

Én a Mese kolbásszal indulok versenybe (csokis kolbász).

respecta /01 2010.02.25. 21:53:53

@retro gastro:
Hidd el, kár erőltetni! A nyerő a posztbéli termék. :-)

A holnapi posztot viszont várom.

"...A Mese sajt felirata ugyanazokkal a betűkből voltak megformázva, mint az Esti Mese felirata a TV-ben, de azt továbbra sem tudom, hogy ez tudatosan alakították így, vagy a véletlen műve volt."
Áh, dehogynem tudod:
- mese, hogy termékünk ehető!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.02.25. 23:15:48

Mese pacalpörkölt... :-PPP

(Eredetileg az erős pistát akartam, de aztán belegondoltam, hogy a chilis csoki a nagy nyugati márkák között milyen népszerű... de amióta láttam paradicsomos-sós csokit is...)

retro gastro 2010.02.25. 23:56:45

@no-night: MESE FOGKRÉM!! (ami után fogat kell mosni...)

stoppos76 2010.02.26. 13:09:39

Fúúú, ezt de utáltam. Ezt meg a mesecsokit...

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.02.26. 13:10:24

@respecta /01: az igazság mindig a legviccesebb, szerintem a gyárban is így készítették:D

dr.kakaósbögre 2010.02.27. 21:02:04

valami iszonyat volt ez a sajtnak látszó borzalom.

csibefutam 2010.02.27. 23:19:40

@Lukréciamia: Tescoban lehet kapni, most egy egér van a dobozán.

Én anno imádtam, és bizony hiányoltam, mikor egy ideig nem lehetett hozzájutni. Amióta megint látom, időről-időre veszek, mert még mindig bejön:-)

minekez 2010.02.28. 09:25:15

Én például szerettem. Meg a bátyám is.
Persze akkor még nem tudtuk hogyan készültek az ömlesztett sajtok akkoriban (csak akkoriban?) :D

Egyébként itt utálkoztok a kakaós sajton, de gondolom a mascarpone-ból készült tiramisu ellen nincs kifogásotok (pedig annak is van a tetején, benne meg kávé)... :)))

retrók, amik eszembe jutnak: maci kávé (na ezt borzasztóan utáltam), szerencsi kakaópor (ez viszont akkor nagyon jó volt), Melódia csoki (táblás, töltött), joghurtkrém

bekbórd! 2010.02.28. 09:31:52

van egy haverom, aki imádta. Szerintem perverz :)

Bicska Maxi (törölt) 2010.02.28. 11:36:32

Volt ilyenre próbálkozás a Mackósajtban is, na az nem volt olyan...
Őőő valaki emlékszik,volt csokis vajkrém is,meg vaníliás,és epres is! Azt hiszem a Rama dobta őket piacra.Nem voltak sokáig kaphatók, sajna. Na a abból a csokisat ha megkaparintottam,addig ettem,amíg a dobozban tartott. :D Imádtam! :D Fene egy ízlésem van,de hát most istenkém... :D inkább a csokis vajkrém,mint a kígyóméregben pácolt bikapecek... :D

kenyi · http://egyelekmeg.blogspot.com/ 2010.03.02. 15:23:47

Egy nagyon határozott emlékem van a Mese sajttal kapcsolatban: ovis voltam és ez volt az uzsonna kiflivel. A csop.társam utálta ezt a sajtot(mint mindenki a csoportban), de kb. kötelező jelleggel le kellett tuszkolni (addig nincs játék! felkiáltással). Ő pedig fogta és beledobta a vizeskancsóba és az asztal körül ülve vizsgáltuk, hogy oldódik a vízben a sajt. És az óvónők nem vették észre.
Én nem voltam renitens. Megettem...de milyen rossz volt!

lamed 2010.03.10. 15:32:34

Én nagyon szerettem és szeretem a mai napig is. Ha egy dobozzal a kezembe kerül, kieszem belőle az összeset, egyszerűen nem tudom abbahagyni. Tényleg olyan, mint valami drog :)
Természetesen nem szabad kenyérre kenni párizsival, meg kiflivel enni stb, csakis önmagában szabad fogyasztani, desszertként, és az ágy mellett szanaszét kell dobálni az üres papírját.

Mitya Ivanov 2010.03.10. 15:36:21

Imádtam, mint minden csokis dolgot. Na jó, annyire nem tökéletes, mint a négercsók, vagy az Alpesi tejcsoki, de édességnek elment általános iskolában. Ha jól emlékszem, az osztályból egyedül én ettem meg, így mindig ideadták nekem.

lessknownJFK 2010.03.10. 16:42:46

nem azért, de semmi köze egymáshoz a 2 "mese" feliratnak, igaz mind a két betű szkriptúra, azaz kézírást utánzó, de nagyon mások.

Intizar 2010.03.11. 01:19:53

Bátyám kedvelte. Nekem még rémálmaimban visszaköszön. Phöjj, irtózat.

KentaurBen · http://olomuveg.blog.hu 2010.03.11. 15:05:43

imádtam, és főleg akkor a legjobban, ha kicsit megolvadt!

Ja, és kb 10 éve annyira hiányzott, hogy katica tej tortabevonó és sima mackósajt kislábasban összerottyantással megpróbáltam előállítani otthoni körülmények között.

végülis megettem, de nem volt az igazi :)

Notburga · http://notburga.blogspot.com/ 2010.04.02. 00:38:43

NEM!!! A mesesajt RÈMES volt, nem tudom elképzelni, hogy valaki is szerette.

ged 2010.06.18. 11:52:25

@Notburga: mesesajt nagyon finom, én a mai napig szeretem.

Viola1984 · http://retro80s90s.blog.hu 2010.08.13. 20:12:53

Én még most is veszek, ha nagy nehezen találok a boltok polcain :).

Kolis Gurman 2011.02.21. 00:42:26

én egy évtizeddel későbbi gyerek vagyok, de anyám nyomán mindig is izgatott a mesesajt, ő nagyon szerette. És amikor reneszánsza volt (pár éve, újabban nem látok sehol) én is imádtam:D elég perverz mondkjuk, ez igaz:D

Mortanius 2013.04.23. 21:19:04

Na, ezt nagyon nem kedveltem. Sőt nem is emlékszem olyanra aki szerette volna.

rnzoli 2013.05.19. 13:22:17

+1 rajongó. Vajas kenyérre téve a szeleteket :)

Boros Kata (törölt) 2013.09.02. 20:47:48

Én is imádtam és nagyon régóta keresem de sehol sem lehet kapni :(

Bogika78 2014.03.12. 20:50:26

Brrr… egyszer próbálták a szüleim megkóstoltatni velem, de kiköptem, számomra értelmezhetetlen volt a sós sajt + édes csoki kombó:(((( oviban, suliban szerencsére sose találkoztam vele.

Tivoli Rider 2014.03.13. 10:11:12

Én imádtam a Mese sajtot. Erre a fórumra is azért találtam rá, mert azt keresgélem, hol lehet kapni. Sehol(?) Nagyon hiányzik.

2015.11.19. 16:23:46

A narancs ízű szörp után az egyik legémelyítőbb termék volt amit valaha kóstoltam, undorítóan émelyítő.
süti beállítások módosítása